Pride

Különbözőségünkben is hasonlítunk – Idén is lesz Rainbow Party a Budapest Parkban

Hol is érhetne véget jobb helyen a Budapest Pride, mint a Budapest Parkban? Ha azt hiszed, a tavalyi záróbulit már nem lehet tovább fokozni, tévedsz. Három tánctér, három zenei stílus, rengeteg ember – egyetlen hatalmas buli. Mutatjuk, miért érdemes elmenned július 6-án a Rainbow partyra!

A Szivárvány Misszió Alapítvány idén is megrendezi a Budapest Pride Official Afterpartyt, a Rainbow bulit, aminek az az idei főüzenete, hogy bármennyire is különbözőek vagyunk, van valami, ami összehoz minket, mégpedig az, hogy együtt egy boldog közösséget alkothatunk. Éppen ezért az idei Rainbow buli nem csak kizárólag az LMBTQ-embereknek szól: heteróknak, anyukáknak és apukáknak is, akik már tudják, hogy a sokszínűség nem megoszt, hanem éppen ellenkezőleg, erősebbé tesz minket.

Idén három tánctér várja a bulizókat. A retró tánctéren Steiner Kristóf pörgeti majd a lemezeket, melyekről elsősorban Madonna slágerei csendülnek majd fel, ezután pedig az Alterego Varieté fokozza a hangulatot, többek között szintén Madonna-dalokkal. A tánctér a Papa Don’t Vogue partival köszönti majd a hajnalt.

A Dzsungel tánctéren az electro/house zene kedvelőinek szól. Itt lesz majd többek között Alexand, TMX és Antonia Vai, aki a tavalyi Nagy-Szín-Pad közönségdíjasa lett.

A nagy tánctéren a pop és a dance zenéé a főszerep. Itt lesz az anker’tes Oops és Delirium bulik DJ-je, Zsolo, de DJ Blackman (Jutyubdiszkó) zenéire is táncolhattunk, sőt, még Rainbow Circus Drag Show is lesz, ahol Budapest éjszakai életéből 6 drag queen gondoskodik majd a szórakozásunkról, és még Oroszországból is érkezik egy izgalmas formáció.

Idén nemcsak a buli lesz nagyobb a 2018-asnál: sokkal szélesebb összefogással valósul meg a Pride záróbulija, hiszen a tavalyinál is több cég gondolta úgy, hogy beáll az ügy mellé, és támogatja a Szivárvány Misszió Alapítvány munkáját.

Ha a tavalyi Budapest Parkos záróbuliról lemaradtál, akkor azért kell eljönnöd, ha pedig ott voltál, akkor meg azért van itt a helyed, mert az idei buli minden korábbinál túltesz majd.

Ünnepeld meg méltóképpen a sokszínűséget! Találkozzunk július 6-án este 10 órakor a Budapest Park Rainbow buliján!

 

Rainbow Party | Budapest Pride Official After Party 2019

Party event by Budapest Pride on Saturday, July 6 2019 with 1.4K people interested and 627 people going. 36 posts in the discussion.

 

hirdetés
Previous post

Többezres csók flashmobbal kezdődik az idei Budapest Pride Felvonulás

Next post

Negyven éve ugyanazzal a táblával jár pride-ra a 95 éves anyuka