Kultúra

Kritika: Carol – Érzések hidegháborúja

Mit tud tenni egy nő, akinek a szerelme éppen válófélben van és a gyerekéért küzd? Mit tud tenni egy nő, aki kénytelen elengedni az embert, akit szeret, azzal a tudattal, hogy saját magát és őt is magányra és szenvedésre ítéli? Mit tud tenni egy nő, aki éppen elkezdte felfedezni magát – ám a frissen megismert világ máris összedől? Két külön nőről beszélünk. És egy köztük dúló csendes hidegháborúról.

USA, 1952. Egy elegáns, gyönyörű és nyilvánvalóan gondtalan életet élő nő meglepő barátsággal vásárol meg egy vagyonokat érő játékvasutat kislányának, két perc alatt felforgatva az eladólány életét. Egy ottfelejtett kesztyű aztán mindkét életüket felforgatja. A két nő egyre közelebb kerül egymáshoz. A döcögő, sokszor zavarbaejtő beszélgetésekből szép lassan személyes, mély, de mégis idegen, valamit rejtő viszony lesz, amiről a fiatal lány még nem tudja mi, a gazdag asszony viszont párducként vár arra, hogy végre világossá váljon barátságának célja. Aztán mikor a gazdag, előkelő asszony életéről lehull a lepel, és kiderül, hogy férje minden erejével próbálja elvenni tőle gyermekét, a furcsa barátságból szövetség lesz. Közösen indulnak el nyugatra, nem csak életük és problémáik elől menekülve, de magukat is hajszolva, hogy végre egymásra találjanak. Aztán hirtelen minden mégis tönkremegy. De van-e esély új reményre 1952-ben két nő számára, akik szeretik egymást?

carol2

A Carol ezt a furcsa utazást mutatja be gyönyörűen megkomponált képekkel. Nem, itt nem csak a nyugati autós utazásra gondolunk. A Carol egésze egy elegáns utazás, egy feminim, női erőtől, eleganciától és energiától visszafogottan üvöltő utazás, amin érezzük a rúzs és a púder finom szagát – de ugyanúgy érezzük a szenvedését, szenvedélyét – sőt, a felszabadulásét is. A Carol igazi hullámvasút, amiben nem csak a helyzetek és érzelmek, de a szerepek is hihetetlen dinamikával változnak. A gyönyörű és gazdag Carolt Cate Blanchett gyönyörű nőies eleganciával varázsolta a vászonra, a bonyolult karakter minden személyiségét szintről szintre felépítve, folyamatosan megtartva azt, ami Carol varázsa, attól független hogy a nő erejéből éppen elvesz vagy hozzáad. És ezt sokszor teszi meg. Carol anélkül tud fél órán belül erős, önálló anyuka lenni, mint a férje előtt zavarban lévő, elnyomás alatt álló szenvedő leendő exfeleség, szenvedélyes, pimasz és szigorú szerető, aki jégfalat tart maga köré, mégis tüzet üvölt minden pillantásával vagy kétségbeesett, szétsírt sminkű dühős kétségbeesett áldozat, aki fegyverrel a kezében próbálja azt az igazságot kiharcolni, ami még 50 év múlva sem lesz teljes igazság.

Carol karakterének rapszodikus mivoltát leginkább azért tudja megtartani, mert ott van mellette a Rooney Mara által játszott Therese Belivet és a Sarah Paulson által alakított Abby Gerhard. Míg Abby, a volt szerető és legjobb barát a kőkemény szikla Carol háborgó életében, akinek megnyugtató határozottságához és szigorához, mi nézők is megnyugodva kapaszkodunk bele, Therese a Carol kezdeti keménységéhez éppen passzoló eltévedt finom lány, aki a filmbeli utazás alatt olyannyira megacélosodik, hogy nem csak Carol egyenrangú partnere lesz, hanem talán erősebb és több is a főszereplőnél.

CateBlanchettCarol

Therese karaktere viszont nem csak ezért fontos. A lassan felépített, lassú mederben folyó filmet sokszor Therese menti meg. A jelentéktelen személyiségként induló karakter számtalanszor süt el olyan mondatot, amitől meglepődve döbbenünk rá, hogy van benne erő és izgalom – és leginkább humor – kapcsolata és kommunikációja vőlegény státuszra hajtó barátjával pedig az abszolút egzotikus fűszere a Carolnak, ami nélkül film maradna nagyszerű  film – de azért sokkal izgalmasabb és csípősebb vele. Rooney Mara igazi színészi bravúrral építette fel karakterét. A szájába adott mondatok mellett mozgása és tekintete is tökéletes időzítéssel és adagolással válik egyre erősebbé és színesebbé – tökéletes végeredménnyel. Teherese egyik titka pedig leginkább abban rejlik, hogy engedi, hogy a néző fogja kezét saját érzései felfedezése közben. Már az első másodperctől kezdve látjuk, hogy furcsán kezeli barátját és már az első Carollal ejtett mondattól sejtjük, hogy itt valami történik, valami nagyon furcsa és… valami nagyon szép. A felfedezés nem kétségbeejtő és nem ijesztő – sokkal inkább természetes. Ez pedig a film egyik legnagyszerűbb üzenete

CateBlanchettCarol

A Carol egy nyugodt, békés film. Lassan halad, megfontoltan, ugyanúgy hagy időt arra, hogy feldolgozzunk minden pillantást, félmondatot és érintést, ahogy a karaktereknek is. Nem erőlteti túl a homoszexualitás felfedezésének kérdését, nem helyezi köré azt a viharos hangulatot amit már megszokhattunk és nem ragad rebellis fegyvert, mikor egy leszbikus anya jogairól van szó. Holott tudna. Holott lehetne ez egy olyan film, ami ahogy egy homoszexuális egyén jogainak megcsorbulásáról van szó, azonnal elmélyül és bele is fullad ebbe a témába, de a Carol nem teszi ezt. A Carol megmarad egy lassú és szép szerelmi történetnek, ami nem jogi kérdések felvetésével, nem érzelmek forradalmával, nem szereplők lázadásával mutatja meg, hogy milyen nehéz volt az 50-es években más lenni – hanem a legegyszerűbb és legnagyszerűbb emberi érzelmekkel. Pont azokkal, amiről igazán szól egy ilyen történet.

Kanicsár Ádám András

Previous post

Letartóztattak egy meleg orvost Egyiptomban

Next post

Új nevet kap Jeruzsálem egyik főtere