Kultúra

Közösségépítés a klubéletben – miről szól az OMOH?

Marton Péter (Menishu), az OMOH bulik egyik szervezője nem önkifejezési vágyból vagy profithajhászásból kezdett buliszervezésbe. Interjúnkból megismerhetitek a zeneszerzőt, aki felülírta a bevett szokásokat, és feltette Budapestet a világ queer techno térképére. Küldetéstudatról, sikeres közösségépítésről, német fesztiválfellépésről és az OMOH lemezkiadó alapításáról beszélgettünk vele, a kezdetektől az izgalmas jövőig.

 

Marton Péter

 

Szinte hagyomány egy művészt a gyerekkoráról kérdezni elsőként, hiszen a fiatalkori élmények komoly befolyással bírnak. Hogy jött a zene az életedbe?

Az első emlékem óvodás koromból, hogy egy karácsonyi mikulásjelmez szakállát viselem, és játékgitárral a kezemben ugrálok a kanapén, miközben ZZ Top bömböl a nagyszobában. Ők voltak az első kedvenc zenekarom. Ezt a rajongást látva a szüleim beírattak gitároktatásra, így már általános iskola előtt kezdetét vette a hangszer- és zeneoktatásom. Meg a szolfézs is, amit gyűlöltem. A kamaszkor beköszöntével aztán jött egy rockos/metálos korszak. Egy teljes nyáron át diákmunkákat végeztem, hogy vehessek magamnak egy elektromos gitárt és otthon gyakoroljak – szüleim legnagyobb örömére. Mire gimnazista lettem, a rockot felváltotta a blues és a jazz, ami később annyira komolyra fordult, hogy az érettségi évében felvételiztem és felvételt is nyertem a Bartók Béla Konzervatóriumba jazz-gitár szakon. Ez egy hároméves képzés volt, amit az egyetemmel párhuzamosan csináltam. Ennek köszönhetően lett egy komolyabb zeneelméleti alapom, ami elég jól jön azóta, de az oktatás végére valahogy lecsengett nálam ez a korszak és a konzis jazz-formációk is felbomlottak lassan.

Ez elég messze van attól a világtól, amiben most vagy. House és techno – csupa hangszermentes elektronika. Mi hozta ezt a pálfordulást az életedben?

A Bartók konzi alatt már eljárogattam bulizni és találkoztam klubokban azzal a dologgal, hogy „elektronikus zene”. Jöttek szembe az ilyesfajta számok, és egyre jobban érdekelt, hogy hogyan lehet számítógéppel zenét írni, így beleástam magam a témába. Az internetet „kiolvasva” kezdtem bele a mai értelemben producerkedésnek hívott zeneírásba. A suliból volt egy másik formációm is, ami egész sikeresnek bizonyult. Ebben a négy fős zenekarban dream-pop zenét játszottunk, kiadtunk két EP-t és felléptünk többek közt Oroszországban is. Nálam fordítva indult el a dolog, mint a DJ-producerek többségénél: előbb kezdtem el zenét írni és csak utána jött a DJ-zés. Az első zenéimet indie dance kategóriába sorolnám, a house és a techno vonal csak később jött.

Mi hozta meg a konkrét változást? Ez nemcsak új irányzat, hanem egy életforma is.

Két berlini fordulópont-élmény forgatta fel az életem. Az első a Tresor klub volt 2013-ban. Itt karszalag helyett pecsétet adnak, amin aznap este az állt, hogy „Good Luck” – ezt sosem felejtem el. Aki járt már a Tresorban, ismeri a klubban található folyosót, ami a tánctérre vezet. A végére érve olyan sokkhatás ért, amit a mai napig nehéz szavakba önteni. Aznap este mi a Globus nevű tánctéren többet voltunk, de egy olyan élménycsomaggal repültem haza, ami arra késztetett, hogy beleássam magam a témába, elkezdjek ilyen zenéket gyűjteni, hallgatni, és hasonlókat írni. A második berlini felvonás 2014-ben történt, az //:aboutblank nevű szórakozóhelyen, Berlin akkori leghíresebb melegbulijában, a Homopatikon. Ez volt az a pont, amikor mondhatni megvilágosodtam, körbe- és összeértek a szálak. Az igazán komoly zenegyűjtés és producerkedés innentől indult.

 

 

Hazajöttél Magyarországra egy nagy adag motiváló élménnyel és két évre rá megalapítottátok az OMOH-t. Mi történt közte? Mi motivált, hogy belevágjatok?

Az Anker’t adott otthont ekkoriban a TAPE-es buliknak, ahol Legars kurálásában hajnalra felcsendültek a „berlinesebb” zenék is. Az eseménybe szívesen posztoltam pár aktuális kedvencemet Youtube-ról. Így írt rám Szandra (Dj Alexandr, az OMOH társalapítója), hogy helló, királyak a zenék, és örült, hogy végre valaki hasonló dolgokon pörög az LMBT szcénában. Összebarátkoztunk és már az elején egyetértettünk abban, hogy kellene szervezni egy kizárólag house/techno meleg bulit. Az első személyes találkozó apropója amúgy az volt, hogy megvettem tőle egy lemezt, amiből véletlenül kettőt rendelt. Ez volt az első bakelitem. Álmodni se mertem volna akkor, hogy pár év múlva ugyanezt a lemezt felrakom az //:aboutblank-ben (true story) vagy, hogy egyáltalán valaha abban a berlini klubban fogok DJ-zni, ahol nekem ez az egész kezdődött. De azt se, hogy az első lemezt mennyi másik fogja követni… mostanában valahol ezer darab felett járok, és nagyon szaporodnak. (nevet) Az OMOH előtt volt pár fellépésem TAPE-eken (Anker’t) és Brutkó Diszkón (Margit-sziget, Cha-Cha-Cha), de tulajdonképpen Szandra biztatása volt a motiváló erő, hogy komolyabban foglalkozzak a DJ-zéssel.

Miért akartátok Berlint Budapestre importálni az OMOH-val? Mit ad neked a város?

Bennem Berlin ültette el ezt a magot, de ez mostanra kevésbé fontos szempont. Elfogadtam, hogy Budapest nem Berlin, nem is lesz Berlin. Más, és pont ettől szép. Attól kerek, hogy van, ami ott jobb és van, ami meg itt. Ennek ellenére nagyon szeretem Berlint és életem egyik legjobb döntése volt, hogy 2018-ban kiköltöztem. Rengeteg inspiráció ér, rengeteg motiváló emberrel találkozom. Berlinben igazán el tudják magukat engedni az emberek, pozitív energiával vibrál a város. Sokan akarnak tenni valamiért, alkotni valami újat, ami még nem volt. Ez a hozzáállás hiányzik nekem a budapesti éjszakából. Van egyfajta pesti nihilisztikus életérzés, hogy „áhh, úgyis minden túl nehéz, ezért nem is érdemes nagyon komoly dolgokba belevágni”. Ezért fontos a pozitív inspiráció, amit Berlin adni tud nekem.

A Humen korábbi számai már többször foglalkoztak az OMOH-val. Most a saját sztorid érdekelne, hogy te hogyan élted meg a kezdeteket?

Ezt onnan indítanám, hogy a house és a disco (és így áttételesen a techno is) az amerikai társadalomból kiszorított fekete és latino meleg közösség zenéje volt eredetileg. Ezek a gyökerek sok helyen elvesztek már, de Berlinben (mivel Nyugat-Berlin már a fal leomlása előtt is menedéke volt a társadalom perifériájára szorultaknak) az egész techno szcéna továbbra is nagyon queer. A meleg közösség pedig mindig is szabadabb és hedonistább volt az átlagnál, ami egy igazán unikális ízt ad a városnak. Ott egy buli azt jelenti, hogy tényleg elengedheted a külvilágot és a beléd táplált gátlásokat. Azt érezheted, hogy igen, itt most tényleg bármit megtehetsz. Ez nemcsak egy pusztán mulandó jó érzés, de a klubokon túlmutató életformáló erő is: hogy azt csinálhatod, amit szeretnél és nem mások elvárásainak kell megfelelned. Mi ezt az életérzést szerettük volna Budapesten meghonosítani, és úgy gondolom, hogy ez valamennyire sikerült is. A 2016 előtti meleg és heteró bulikhoz képest az OMOH egy sokkal lazább, biztonságosabb space volt mindenki számára, ahonnan nem néztek ki, ha így vagy úgy vagy felöltözve. Aminek különösen örültünk, hogy az OMOH indulása után más, nem kifejezetten melegeknek szóló house/techno bulikon megjelent egy új jelenség. Ez pedig az volt, hogy az OMOH „kemény mag” táncol a bal első sarokban. Tudom, hogy többen ismerték egymást az éjszakából előtte is, de az igazán nagy queer techno bandázás csak az OMOH után kezdődött. Összehoztuk az embereket, akik utána tényleg együtt és felvállaltan buliztak, mint „OMOH-sok”. Ez pedig a zene gyökerei miatt különösen fontos ebben a szcénában. Az OMOH közönsége ezáltal egy lépéssel közelebb hozta a várost a tolerancia és az elfogadás felé. Eltűnt a tánctérről egy szorongó stressz, és már senki sem bántott, ha a Corvin vagy a Lärm klubokban megcsókoltad a párod. Fontos tehát, hogy a nem kifejezetten melegeknek szánt bulik is szabadabbak legyenek, de ettől függetlenül, vagy talán pont ezért egy kifejezetten melegeknek szóló house/techno bulinak is van létjogosultsága. A zene gyökerei miatt én itt érzem, hogy visszatérünk oda, ahonnan ez indult. Ennek a zenének ebben a közegben van igazán értelme és létjogosultsága. Ezek a bulik nemcsak arról szólnak, hogy hangos a zene és jól szétcsapjuk magunkat, vagy hogy leeresszünk egy dolgos hét után: itt társadalomformáló erő a táncolás. Nem csak azért vagyunk ott, mert jól érezzük magunkat. Okkal vagyunk ott. Ez egy statement, egy kijelentés és önmeghatározás, ami formál és közösséget épít.

Nálatok mitől jó egy buli?

Azon túl, hogy az OMOH egy dedikáltan queer buli, a hasonló zenében mozgó budapesti csapatoknak is szeretnénk példát mutatni azzal, hogy az a rendszer, amibe beálltak, nem feltétlen a legjobb. Értem ez alatt, hogy ma szinte senki nem szervez külföldi vendég DJ nélkül eseményt, és az emberek ezekre a „külföldi, akkor biztos jó” nevekre jönnek csak el. A hazai DJ-k gyakorlatilag semmibe vannak véve. Mindenki inkább a jól bevált stratégiát választja, és nem merik bevállalni, hogy közösséget építsenek, vagy a bulijuk inkább arról szóljon, hogy ott a barátaiddal találkozol, és együtt ünneplitek az életet. Ezért tartjuk fontosnak, hogy mi nem hívunk minden esetben külföldi vendéget, és ez a jövőben is így marad. Szeretünk bookolni és szeretnénk új embereket bemutatni a közönségünknek, de a magyar queer világban is akad épp elég szuper DJ. Szomorú vagyok amiatt, hogy ez a közösségépítés másoknál kevésbé sikeres, hiszen az igazi értéket a helyi klub, a személyzete, a promóterek és helyi DJ-k teremtik, és nem egy olyan valaki, aki idejön 2 órát játszani.

 

 

Mi történik most veletek és mit hoz a jövő?

Az elején furcsának tűnt, hogy Berlinbe költöztem, miközben Budapesten szervezek bulikat, de ez mára nemcsak magam miatt, hanem az OMOH szempontjából is jó döntésnek bizonyult. Nagyon inspirálóak az emberek, akikkel találkozom, és együtt szórakozom Berlinben. Ez olyan kapcsolatokat nyitott meg az OMOH-nak, Budapestnek, és a budapesti queer közönségnek, aminek következtében meghívtak minket a WHOLE – United Queer Festivalra Németországba. Olyan neves – az OMOH-hoz hasonló – és egy város underground queer életét összefogó híres csapatok mellett kaptunk lehetőséget bemutatni a magyar meleg szcénát, mint a Horse Meat Disco (London), a Honcho (Pittsburg), a Horoom/Bassiani (Tbilisi), az Is Burning (Amszterdam), a CockTail d’Amore, a Gegen, a Trashera (Berlin), de további városok is képviselve lesznek, pl. Kijev, Moszkva, São Paulo vagy Tajpej. Ezzel Budapest hirtelen felkerült a nemzetközi queer techno térképre. Nagyon büszke vagyok, hogy idáig eljutottunk, de a legfontosabb az egészben az, hogy egy 50+ fős budapesti queer kontingens jön velünk és majd kiugrom a bőrömből, hogy megmutassam nekik, hogy miből táplálkozom én: a WHOLE fesztivál esik a legközelebb ahhoz az utópiához, amit el tudok képzelni.

A Berlinben élő barátaim közül egyébként már többen eljöttek megnézni a magyarországi bulikat, és nagyon pozitívak a visszajelzések, a koedukált szaunás afterek pedig tényleg kuriózumnak számítanak az egész világon. Ehhez a témához kapcsolódik a kiadó is, amit most februárban indítottunk: az első EP-n 4 saját számom jelent meg. Szeretnénk betölteni egy űrt, ugyanis nincs igazán olyan kiadó Európában, ami kimondottan queer előadók zenéit jelentetné meg. A cél az, hogy ne csak Budapest, hanem a világ felé is nyissunk, hogy ez egy dedikáltan queer label lehessen. A jövőben a WHOLE-ra érkező (régi és új) csapatokkal szeretnénk kollaborálni, többek között booking tekintetében is. Az OMOH a választott családunk, de a kiterjesztett családunk a WHOLE-ra érkező „minden ország OMOH-ja”. Hasonlót tavaly a Lecken nevű berlini csapattal már elkövettünk, amikor a berlini fal leomlásának 30. évfordulóján szerveztünk együtt egy bulit Berlinben. Erre az alkalomra 30 városból 30 crew-t hívtak, Magyarországot az OMOH és a Persephone képviselte.

Van, amit máshogy csinálnál, ha visszamehetnél az időben?

Így visszagondolva a kezdetekre, az elején azért hm… nem voltam a legkiforrottabb DJ, hogy finoman fogalmazzak. Gyakorlatilag akkor kezdtem el ezzel a dologgal foglalkozni, szóval nagyon hálás vagyok a közönségünknek, hogy ezt elviselték és ennek ellenére még mindig itt vagyunk. (nevet) Köszi köszi köszi.

Járjatok OMOH-kra és kóstolgassátok a WHOLE fesztivál line upját: Honey Dijon, Kiddy Smile, Octo Octa, Eris Drew, CEM, Tama Sumo, és az OMOH mellett még sokan mások.

Molnár Viktor

Fotó: Sin Olivér

 

Previous post

Nyerészkedéssel vádolják a divatmárkát a járvány kapcsán

Next post

A Pornhub is beszállt az arcmaszk-adományozásba