Hírek

Kossuth téri tüntetés: Erősek vagyunk, mert összefogunk és támogatjuk egymást

Július 6-ig, a Budapest Pride Felvonulás napjáig várják a személyes történeteket a Budapest Pride szervezői, amit egyenként eljuttatnak majd Kövér Lászlónak. Mindenkitől várnak beszámolókat, akit a politika elnyom, megaláz, vagy másodrendű állampolgárként kezel.

 

 

Legalább hatszázan vettek részt a Budapest Pride tegnap esti tüntetésén. A villámcsődület jellegű eseményt Kövér László zuglói fórumán tett minősíthetetlen kijelentésére hívták össze, ahol a melegeket másodrendű állampolgároknak minősítette, az örökbefogadási és szülővé válási vágyat pedig a pedofíliával tette egyenlővé.

A tüntetésen Antoni Rita, a Szabadnem Blog szerkesztőségének tagja és a Nőkért Egyesület elnöke lemondásra és a közélet elhagyására szólította fel Kövér Lászlót és Gulyás Gergelyt. Felhívta a figyelmet, hogy az elnyomott csoportok ne hagyják magukat megosztani és egymás ellen hangolni, hiszen akkor tudunk erősek lenni, ha összefogunk és támogatjuk egymást.

Beszédet mondott Pásztor Tibor, örökbefogadó szülő. Pásztor kiemelte, hogy ő lehetne a Fidesz-szavazó archetípusa: nagycsaládos, diplomás, fehér, heteroszexuális, házasságban élő férfi. Mégis itt van, és a Budapest Pride tüntetésén mond beszédet, mert mélységesen felháborítja az, ahogy Kövér László az örökbefogadó szülőkről beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a káros összemosással nem csak az örökbefogadó szülőket sértették meg, hanem az örökbefogadott gyerekeket is megbélyegzik.

 

 

Csikós Ádám, a Budapest Pride szervezője a június 7-én induló Pride Hónapra hívta el a közönséget, ahol 104 programon vehetnek részt, amit több mint 50 civil csoportosulás szervez. A Pride Hónap csúcspontja július 6-án idén is a felvonulás lesz. Eddig a napig gyűjtik majd a #leveletlacinak kampány történeteit, amit eljuttatnak a házelnöknek, hogy szembesüljön vele: mennyi fájdalmat okoztak a szavai.

 

 

A beszédek után Kövér László lépett a színpadra, aki kihirdette A legegyenlőbb magyar díj győztesét. Mindenki meglepetésére a díjat maga Kövér László kapta meg, aki szintén a színpadra lépett, és a két Kövér László megcsókolta egymást – eközben pedig a parlament ablakába ismét szivárványszínű és EU-s zászlót került ki a tüntetők támogatásául.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin