Kultúra

Korábban soha nem látott Tom of Finland rajzok nézhetőek online

A nagyvilág régóta az egyik legfontosabb finn exportcikként tekint a homoszexualitásra és ebben elévülhetetlen érdeme van az 1920-ban született Touko Laaksonennek, művésznevén Tom of Finlandnek.

Az 1920-ban született Laaksonen fantáziája második világháborús élményeiből táplálkozott. A finnek a nácik oldalán harcoltak, és bár ideológiailag ő maga az ellentétes oldalon állt, bevallása szerint nagy hatást tettek rá az egyenruhák és a katonai csizmák. Az antirasszista alkotó olyan korban, az ötvenes években vetett papírra vegyes bőrszínű párokat, amikor az szigorúan tabunak számított.

Tom of Finland munkáját tekintve művészeti vezető volt, szabadidejében azonban szexuális fantáziáit rajzolta papírra – bőrdzsekis, motoros férfiakat, favágókat, egyenruhás rendőröket, akiknek mosolya szinte ugyanakkora, mint eltúlzott férfiasságuk.

Az alkotó születésének századik évfordulója alkalmából a David Kordansky Gallery honlapján közzétett egy kiállítást a hagyatékból, amelybe számos korábban soha be nem mutatott elem is vegyül. A digitális kiállítás ITT tekinthető meg, de egy kis kedvcsinálót ide is összegyűjtöttünk:

 

Cím nélkül, 1965

 

Cím nélkül, 1966

 

Cím nélkül, 1971

 

Cím nélkül, 1974

 

Cím nélkül, 1975

 

Cím nélkül, 1975

 

Cím nélkül, 1975

 

Cím nélkül, 1982

 

Cím nélkül, 1975

 

Cím nélkül, 1978

 

Cím nélkül, 1984

 

Forrás: Out

 

Tom of Finland határtalan fantáziája

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin