Életmód

Kopaszodás? Nem probléma! – Hajbeültetéssel visszanyerhető az eredeti, dús frizura

A kopaszodás problémája minden második férfit érint kisebb-nagyobb mértékben. Az erős hajhullás a legtöbb esetben genetikai okokra vezethető vissza, ennek ellenére létezik megoldás a folyamat lassítására, sőt, akár visszafordítására is. Külső szerek használata, vagy a PRP-terápia segíthet a hajszálak megerősítésében, transzplantációval pedig a már teljesen kopasz területeken is visszaállítható az eredeti haj.

 

 

Szerencsére ma már a genetikai eredetű hajhullásra is van megoldás, akár a folyamat lassításáról, akár annak visszafordításáról van szó. A korai szakaszban a kopaszodás terjedését lassíthatjuk például a kifejezetten erre kifejlesztett, külsőleg használatos hajszeszek, samponok, vitaminok alkalmazásával. A haj elvékonyodásának visszafordítását, a kezdődő hajvesztés leállítását, és újbóli hajvastagodást segítheti az úgynevezett PRP- vagy más néven Drakula-terápia is, amely során idegen anyagok felhasználása nélkül, a páciensek saját véréből kinyert plazmát injektálják a fejbőrbe.

 

Akkor sincs minden veszve, ha a kopaszodás már előrehaladott stádiumban van: kiterjedtebb hajveszteségre a megfelelően elvégzett hajbeültetés nyújt biztos és végleges megoldást. A hajtranszplantáció lényege, hogy a kopaszodás által nem érintett tarkótáji részekről kinyert hajszálakat ültetik át azokra a területekre, ahol megindult a hajritkulás. Szerencsére a donorterület általában annyira sűrű hajjal rendelkezik, hogy később egyáltalán nem is lehet észrevenni rajta a beavatkozás nyomait. De hogyan is zajlik a hajátültetés és mire kell odafigyelnie annak, aki úgy dönt, belevág a transzplantációba?

hajbeültetési eljárást minden esetben megelőzi egy konzultáció, amelynek keretében egy alapos kivizsgálás kezdődik. Ekkor megvizsgálják a hajvesztés okát, kiterjedését és ütemét. Ezután felmérik a donorterületet, az anatómiai sajátosságokat, például a bőr jellemzőit vagy a haj vastagságát. „Tájékozódunk a páciens kórelőzményéről is, tisztázzuk az elvárásait, majd az igényeket és a lehetőségeket figyelembe véve, a pácienssel mindent egyeztetve készítjük el a beavatkozás pontos, személyre szabott tervét, amelyet minden részletre kiterjedően ismertetünk vele” – mondta Dr. Szalai Tünde, a HairHungary Hajklinika szakmai igazgatója. „Természetesen az egyedi kérésekhez is próbálunk igazodni. Ilyen, ha a páciens például saját korábbi speciális, jellegzetes haját – például egy forgót vagy egyedi dőlésszöget – szeretne visszanyerni. Sokat segíthet ilyenkor, ha már a konzultációra elhoz magával olyan fényképeket, amiken jól kivehető a korábbi hajkoronája.”

 

 

A konzultáció, és a beavatkozás személyre szabott tervének kialakítását követően maga a hajbeültetés a hajmennyiségtől függően mindössze egy-két nap alatt elvégezhető. Az, hogy végül hány beavatkozásra van szükség, a kopaszodó terület nagyságától, a donorterület adottságaitól, illetve a pontos igényektől is függ.

„A legújabb hajátültetési módszert,a SafeSystem-FUE eljárást alkalmazzuk. Az Európában elsőként nálunk bevezetett eljárás során a kiemelt hajtüszők speciális regeneráló folyadékban való tárolásának köszönhetően korábbi hajkinövést, valamint 10-15 százalékkal nagyobb arányú hajnövekedést érhetünk el” – mondta Dr. Szalai Tünde. A kivétel során történő precíz hajszálkiemelésnek és a speciális tárolásnak köszönhetően teljes, ép hajszálakat ültetnek be. A korszerű eljárás alkalmazásával a regeneráció is gyorsabb, így a beavatkozás után hamarabb vissza lehet térni a mindennapi kerékvágásba.

A hajbeültetést követő egy-két hétben a megfelelő eredmény érdekében érdemes néhány apróságra odafigyelni. Ilyenkor pár napig nem érheti víz az érzékennyé vált fejbőrt, emellett kerülni kell a fizikai erőkifejtést igénylő tevékenységet. A beavatkozás után természetesen nem lesz rögtön dús, hosszú hajunk – még hónapoknak kell eltelnie, mire a végleges eredményt megpillanthatjuk a tükörben. Ennek ellenére az átültetett haj a beavatkozást követő harmadik hét után már ugyanúgy fog viselkedni, mint a már eredetileg is ott lévő haj. A korszerű behelyezési technikának köszönhetően ugyanúgy nő, pontosan olyan szögben, irányban, hogy az természetesnek tetsző sűrűséget és frizurát eredményezzen. „Az átültetett haj növekedése az első három hónapot követően indul meg, így a végleges eredmény az anyagcserétől függően a 12-14. hónap végére alakul ki. Ettől kezdve teljesen természetesen nő, az egész élet folyamán.”

 

Toplak Tamás

Bővebb információ és időpontfoglalás:

HairHungary Hajklinika
1025 Budapest, Istenhegyi út 29.
Telefon: +36 30 552 0940; +36 30 852 3412

E-mail: info@hairhungary.hu
Honlap: www.hairhungary.hu

 

 

Previous post

Time for Love - Videó a modern társadalom homofóbiájáról

Next post

A Mr. Gay World 2018 indulói