Egészség

Klinikai vizsgálati szakaszba lép egy potenciális HIV-vakcina

A brit Nemzeti Egészségügyi Intézet adatai szerint a Moderna múlt héten elindította kísérleti HIV-vakcinájának klinikai vizsgálatát. A potenciális vakcina ugyanazt az mRNS-technológiát használja fel, amelyet a Moderna COVID-19 vakcinájában is alkalmaznak.

A gyógyszergyártó cég 56, 18 és 50 év közötti, HIV-negatív státuszú személyt keres a kísérletben való részvételre. A vizsgálat várhatóan 2023 májusa körül fejeződik be. A Moderna kétféle mRNS HIV-vakcinát fog tesztelni, mindkettő átesett már korábban biztonsági tesztelésen, ami elengedhetetlen előfeltétele az emberkísérletnek.

Nincs garancia rá, hogy a HIV-vakcina működőképes lesz, ezért megfontoltan kell bizakodni. Egy hatékony vakcina azonban megváltoztatná a HIV és az AIDS elleni globális küzdelmet.

A tudósok évtizedek óta dolgoznak az AIDS-et okozó vírus elleni vakcina kifejlesztésén, de az ígéretes fejlesztések eddig nem vezettek vakcinává. 1984-ben, amikor a HIV-et azonosították az AIDS-et okozó vírusként, úgy gondolták, hogy néhány éven belül ki lehet fejleszteni a vakcinákat – de ez mindeddig nehéznek bizonyult.

Az évek során számos potenciális vakcinát félretettek a klinikai kísérleti szakaszban, mivel nem bizonyultak hatásosnak a HIV megelőzésében – míg másokat a biztonságosságukkal kapcsolatos aggályok miatt állítottak le.

Bár a tudósok még nem találtak vakcinát a HIV ellen, az antiretrovirális kezelés azt jelenti, hogy a vírussal fertőzött emberek hosszú, egészséges és boldog életet élhetnek.

Naponta szedve az antiretrovirális gyógyszerek elnyomják a HIV-fertőzést, így a vírusszám kimutathatatlanná válik. Ennek eredményeképpen a hatékony kezelésben részesülő HIV-fertőzöttek nem fertőznek tovább.

Az antiretrovirális gyógyszerek megjelenése az 1990-es évek végén mérföldkő volt a HIV elleni globális küzdelemben – azonban a tartós egyenlőtlenségek miatt a kezelés nem egyenletesen oszlik el a világon.

Az elmúlt években a PrEP (preexpozíciós profilaxis) a HIV elleni küzdelem létfontosságú részévé vált. Helyes szedés esetén a gyógyszer – napi egy tabletta – megakadályozza, hogy az azt szedő ember HIV-vel fertőződjön.

 

Ismerd meg magyar HIV-vel élők történetét az AIDS világnapján

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb