Nagyvilág

Kivonultak a diákok az órákról, miután transznemű társuk nem mehetett be az öltözőbe

Több tucat diák sétált ki az óráról, hogy támogasson egy transznemű diákot, akit eltiltottak a lányöltöző használatától. Kendall Tinoco, a Temple High School diákja szeptember 22-én egy hosszú Instagram-posztban azt állította, hogy „nem használhatta az öltözőt, mert „valódi lányok” voltak ott.

Hetedikes korom óta használom a női mosdót” – írta a bejegyzésben. Tinoco kifejtette, hogy olyan dokumentumok voltak nála, amelyek igazolták, hogy joga van használni a neki szükséges létesítményeket a texasi iskolában, amikor is állítólag az iskola öltözői előtt szembekerült a személyzet egyik tagjával.

A nála lévő papírok ellenére a diák állítása szerint a tanár azt mondta neki, hogy öltözzön át férfiszekrényben mellett. A 16 éves lány azt is megosztotta, hogy az iskola nem támogatta őt, amikor felhívta a figyelmüket az esetre. Ezután döntött úgy, hogy Instagramon posztol.

Tinoco posztja a továbbiakban kiemelte, hogy az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumának (DOE) jelenlegi irányelvei szerint a transzneműek megkülönböztetése illegális. „Remélem, mindannyian megértitek, mennyire kínos és mennyire diszkriminatív ez a helyzet” – folytatta. „Kérem, álljatok mellém, és változtassatok a saját jövőnkön és az LMBTQ emberek jövőjén.”

Diáktársai hallgattak Tinoco szavára, és szeptember 29-én a tanítási nap harmadik órájában kvázi demonstrációt tartottak. A KCEN hírportál szerint a diákok transz és szivárványzászlókat lengettek, skandáltak és szembeszálltak a tanári utasítással, miszerint vissza kell térniük az osztályba.

Csak segíteni akartam, hogy változás történjen” – mondta Akayla Shahan, az iskola egyik diákja a KCEN-nek. „Mindent megtettem, amit csak tudtam.

 

 

View this post on Instagram

 

@johnny_salami17 által megosztott bejegyzés

 

Az iskola egy másik diákja, Stevie Williams hozzátette: „Elmondtuk, amit el kellett mondanunk. Nem fogunk elhallgatni.

Christine Parks, az iskolakörzet szóvivője a hírügynökségnek kifejtette, hogy Tinoco és családja találkozott a tantestület tagjaival, hogy megvitassák a transzneműekre vonatkozó irányelveket.

A diákoknak joguk van a békés tiltakozáshoz” – mondta a szóvivő. „Ha azonban az ilyen tevékenységek olyan tanulói magatartást eredményeznek, mint például az órákról lógás, vagy az osztályterem engedély nélküli elhagyása, akkor a szabályzat megsértése a magatartási kódexben meghatározott következményekkel jár.

Tinoco elmondta, hogy „nagyon büszke” volt arra a támogatásra, amelyet diáktársaitól kapott a tiltakozás során.

 

 

View this post on Instagram

 

(@kennlifee) által megosztott bejegyzés

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin