Hírek

Kitette a homofób szerzetes szűrét a katolikus egyház

A katolikus egyház kiközösítette azt a szerzetest, aki egész Anglia-szerte terjesztette homofób szórólapjait.

Damon Jonah Kellyt, aki a Fekete Remeték nevű, szélsőséges vallási csoport tagja, kiközösítették a katolikus egyházból – mégpedig a római katolikus püspök, Brian McGee utasítására.

Bár Kelly több homofób tervét is végrehajtotta – köztük szórólapokat terjesztett az Egyesült Királyságban –, de a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor magát a pápát vette támadásba szavaival, amiért szerinte Ferenc pápa „félreérthető módon viselkedik a homoszexuálisok irányába”. Amikor pedig Kelly nem volt hajlandó visszavonni szavait, szinte aláírta magának kiközösítését – számol be róla a The Scottish Sun.

 

Damon Jonah Kelly

 

A szerzetes azonban nemhogy nem vonta vissza a pápáról mondott szavait, még azt is nyilatkozta, hogy az ő esete különleges a kiközösítés esetében, hiszen a pedofil papokat, akiket börtönbe zárnak, sosem közösítik ki az egyházból.

„Elegünk van a püspökök csendjéből. Egy olyan egyház, amely elfogadja a homoszexuális kapcsolatokat és az abortuszt, az nem lehet Krisztus egyháza.”

Úgy tűnik Kelly bővelkedik szabadidőben, hiszen a pápa sértegetése és a szórólapozás mellett arra is volt ideje, hogy homofób kiadványokat írjon. Egy 2014-es művében például azt állítja, hogy az AIDS Isten büntetése a melegekre, továbbá, hogy a homoszexualitás kapcsolatban áll a pedofíliával, a transznemű embereken ördögűzést kellene végrehajtani, és hogy a melegek valójában olyanok, mint a vámpírok.

Homofób húzásai ezzel még nem értek véget. 2019-ben Kelly megpróbált meggyőzni egy LMBTQ-barát papot, hogy akassza fel magát, amennyiben nem bánja meg bűneit. Egy levélben pedig arra tért ki, hogy a sorozatgyilkosoknak a prostituáltak helyett inkább az anglikán papok körében kellene keresniük áldozataikat.

2015-ben még bűnösnek is vallotta magát egy gyűlölet-bűncselekmény kapcsán, miután az utcán osztogatta homofób szövegekkel teleírt szórólapjait.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb