Nagyvilág

Kínában továbbra is hívható mentális zavarnak a homoszexualitás

A ma 24 éves Xixi (polgári nevén Ou Jiayong) egyetemi pszichológia tanulmányai során, 2016-ban találkozott egy tankönyvvel, amely a homoszexualitást a mentális zavarok körében tárgyalta. Nem tudta és nem is akarta leplezni felháborodását, úgyhogy beperelte a tankönyv kiadóját és követelte, hogy távolítsák el a szexuális orientációt az említett kategóriából, valamint nyilvánosan kérjenek bocsánatot.

Az ügyben az elsőfokú bíróság tavaly szeptemerben hozott ítéletet és kimondta, hogy a kiadó nem köteles végrehajtani a követelést. Xixi a döntés ellen fellebbezett és néhány nappal ezelőtt a másodfokú bíróság is ítéletet hozott, helyben hagyva az elsőfokú döntést. Tehát a kiadó továbbra sem köteles eltávolítani a mentális zavarok közül a homoszexualitást (megjegyzés: ugyanitt említik a fétisizmust és a cross-dressinget) és bocsánatot sem kell kérnie a közösségtől.

A bíróság szerint csupán véleménybeli eltérés van a felperes és a kiadó között, nem pedig ténybeli tévedés történt – a homoszexualitás tehát gond nélkül nevezhető mentális zavarnak.

 

Xixi a tankönyvből összeállított példákkal a kezében

 

A nyíltan leszbikus Xixivel a South Chine Morning Post készített interjút és megjegyzik, hogy a 2013-ban kiadott tankönyvet a távol-keleti ország számos egyetemén használják, nemcsak a lány által látogatottban.

Kínában a homoszexualitás 1997 óta nem büntetőjogi kategória, 2001 óta pedig nem tekintik mentális zavarnak. Az LMBTQ közösséget azonban semmilyen törvény nem védi a diszkriminációval szemben (legyen az munkahelyi, lakhatási, vagy bármi egyéb) és nem áll rendelkezésre sem bejegyzett élettársi kapcsolat, sem házassági egyenlőség az azonos nemű párok részére.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin