Hírek

Kiderült, ki a világ legbefolyásosabb meleg cégvezetője

Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk már róla, hogy az Out-standing LMBT szervezet és a patinás Financial Times gazdasági napilap évről évre összeállítja a világ 100 legbefolyásosabb üzleti vezetőjének listáját. Olyan emberekét, akik nyíltan vállalják, hogy az LMBT közösséghez tartoznak és tesznek az elfogadásáért. Árvai Péter, a Prezi magyar alapítója idén a fantasztikus harmadik helyet foglalta el a listán.

https://humenonline.hu/arvai-peter-lett-a-vilag-harmadik-legbefolyasosabb-lmbt-cegvezetoje/

Az első helyezettről eddig azonban nem sok szó esett. Ő nem más, mint az amerikai üzletember, Jim Fitterling. Az 56 esztendős férfi a Dow Chemical Company vezérigazgatója, ahol mintegy 30 éve áll munkaviszonyban. A dolgozóknak 2014-ben bújt elő és vezetői teendői mellett a cég LMBTQ közösségének vezetését is ellátja.

A Dow Chemical Company egy vegyipari cég, amely a világ 160 országában 54 ezer alkalmazottal van jelen. Neve azért sem csenghet ismerősen, mert elsősorban más vegyipari üzemeknek állítanak elő terméket.

Az Out-standing és a Financial Times első helyét Fitterling Twitter-videóban köszönte meg:

 

No Title

Thank you, @OUTstandingiB’s for recognizing Dow’s leadership in driving inclusion and equality. Here’s why it is so important to us. pic.twitter.com/WrNaDGyfeB

 

Hihetetlenül hálás vagyok az elismerésért. Megtiszteltetés ennyi inspiráló vezető között lenni. A közösség akkor erős, ha befogadó és minden tagját egyenlően kezeli. Mi a Dow-nál büszkék vagyunk rá, hogy ilyen környezetet teremtettünk” – olvasható az Out-standing sajtónyilatkozatában.

Fitterling és férje számos LMBTQ szervezet munkáját támogatja (például Human Rights Campaign és Parents, Families and Friends of Lesbians and Gays – PFLAG), valamint a Dow-nál is több, az elfogadásért és egyenlő bánásmódért felelős vezető pozíciót és tanácsot hozott létre az elmúlt évek során.

Pár héttel ezelőtt a világ talán legismertebb LMBT cégvezetője, Tim Cook Apple vezérigazgató mesélt arról a CNN-nek adott interjúban, hogy milyen nagy ajándékként tekint melegségére:

Isten legnagyobb ajándékaként tekint melegségére az Apple vezérigazgatója – Humen Online

Exkluzív interjút adott a CNN hírcsatornának Tim Cook, az Apple vezérigazgatója négy évvel azután, hogy a Bloomberg Businessweek magazinban nyíltan felvállalta melegségét. „Hadd fogalmazzak világosan: büszke meleg vagyok és ezt az Istentől kapott egyik legnagyszerűbb ajándéknak tartom” – jelentette ki már akkor és véleménye azóta sem változott.

hirdetés
'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin