Hírek

Kiderült, hogy két férfi a “modenai szerelmesek”

Testvérek, vagy katonatársak lehettek a “modenai szerelmesek”. A kora középkori csontvázlelet azért vált híressé, mert a két elhunyt egymás kezét fogva fekszik a sírban – foglalja össze az MTI.

Egy új, a fogzománc fehérjéire épülő módszerrel sikerült azonosítani az elhunytak nemét: a pár mindkét tagja férfi volt. A maradványokat még 2009-ben tárták fel, ám a csontvázak rossz állapota miatt a kutatók nem tudták meghatározni a nemet, azonban a tény, hogy egymás kezét fogják azt a következtetést vonta maga után a régészek körében, hogy egy heteroszexuális párról van szó.

 

A modenai szerelmesek

 

Az időszámításunk szerinti 4-6. századból való csontvázak gazdái közötti kapcsolat azonban továbbra is rejtély. A kutatók szerint a két felnőtt férfit szándékosan úgy temették el, hogy egymás kezét fogják.

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Federico Lugli szerint a férfiak testvérek, unokatestvérek, vagy egy csatában együtt elesett katonák lehettek.

A szakemberek úgy vélik, hogy a sírhelyük egy katonai temető része lehetett. A Bolognai Egyetem kutatói szerint az eredményeik segíthetik a korabeli Itáliára jellemző temetkezési szokások megértését.

Hogy az miért nem jut senkinek eszébe, hogy a két férfi egy pár lehetett – rejtély. Máskor is találtak már olyan emberi maradványokat, ahol a két test kézenfogva lett eltemetve – de eddig csak és kizárólag férfi és nő felállásban.

 

hirdetés
Previous post

A Downton Abbey megmutatja az LMBTQ közösséggel való bánásmód sötét oldalát

Next post

Kirúgták az egyházi iskolából a tanárt, mert nem ellenezte a házassági egyenlőséget