Lifestyle

„Ki kell lépnünk a fényre” – Interjú a TransVanilla alelnökével

LMBT. Ezzel a kifejezéssel napi szinten találkozunk. De vajon tudjuk-e, hogy melyik betű mit is jelent pontosan? Talán a legkevésbé a ’T’ betűt ismerjük. A transznemű emberekről beszélünk a legkevesebbet. Ebben a hónapban Orbán Krisztina Kolossal, a Transvanilla Transznemű Egyesület alelnökével és a Transgender Europe vezetőségi tagjával beszélgettünk.

Humen: Mikor és hogy indult a Transvanilla Egyesület?

Orbán Krisztina Kolos: Nagyjából 8 évvel ezelőtt egy hozzám közelálló személy úgy döntött, hogy szeretné a nemét és a nevét a hivatalos dokumentumaiban megváltoztatni, és próbált információkat szerezni erről. Ekkor derült ki, hogy nincs olyan hely, ahonnan korrekt tájékoztatást kaphatna bárki is. Ekkor gondoltunk arra, hogy kéne csinálni egy weboldalt, ahol összegyűjtünk minden információt, mind jogi, mind egészségügyi téren. Kezdetben ez a Pinkvanilla egy aloldala volt.

Humen: Ebből az aloldalból nőtte ki magát egy önálló egyesület?

Tina: Lényegében igen. Az aloldal indulása után napról napra egyre több transz ember regisztrálta magát. Eleinte azt hittük, hogy talán nem is valódi személyek vannak a nickek mögött, de ez a gyanúnk szerencsére alaptalan volt. Ahogy telt az idő és egyre többen lettünk, felmerült az igény, hogy nemcsak online kéne beszélgetnünk, hanem élőben is. Ekkor megszerveztük a Transz Találkozót, ahol egy zárt, biztonságos helyen a transz emberek meg tudták beszélni a problémáikat és tapasztalatokat tudtak cserélni. Többek részéről volt olyan észrevétel, hogy a meglévő LMBT szervezetek nem igazán tudják megfelelően képviselni a transz embereket, hiszen ez egy specifikusabb és minden szempontból összetettebb terület. Hosszas szervezés után végül 2011. november 20-án 12 személy megalapította a Transvanilla Egyesületet.

Fotó: Lëon Noël / Humen Magazin
Fotó: Lëon Noël / Humen Magazin

Humen: Minden alapító transz ember volt?

Tina: Nem. Voltak transzok és nem transzok is. Voltak köztük szakemberek, jogász és pszichológus is.

Humen: Az egyesület érdekvédelemmel vagy inkább közösségépítéssel foglalkozik?

Tina: A közösségből jövünk és ezt a gyökerünket nem is akarjuk elfelejteni és elhanyagolni. Viszont jelenleg mi vagyunk az egyetlen szervezet, akik a nemük elismertetését intéző embereknek információt tud nyújtani. Ezért aztán az érdekképviselet is egyre nagyobb hangsúlyt kap.

Humen: A többi LMBT szervezettel együttműködtök?

Tina: Ami fontos, hogy a Transvanilla önálló lábon álló szervezet. Természetesen vannak olyan kérdések és területek ahol más szervezetekkel együttműködve lépünk fel, de transzspecifikus kérdésekben egyre inkább mi vagyunk jelen és akár lobbizzunk is.

Humen: Milyen könnyen találnak meg benneteket a transz emberek, illetve ti milyen könnyen juttok el hozzájuk?

Tina: A mai világban az internet segítségével nem nehéz megtalálni minket, és ennek köszönhetően mi is sokkal könnyebben elérjük azokat, akikhez szólni szeretnénk. Persze ehhez az is kell, hogy aki minket keres az interneten, a megfelelő módon és keresőszavakat használva tegye mindezt. A mai napig vannak olyanok, akik elmondásuk szerint nehezen találtak meg minket.

Humen: Jelenleg egy transz embernek mennyire nehéz megfelelő egészségügyi szolgáltatást igénybe vennie?

Tina: Sajnos nem könnyű. Jelenleg nincs szabályozás a transz emberek egészségügyi ellátására vonatkozóan, így az adott szakemberre van bízva, hogy hogyan látja el azt, aki őt felkeresi.

Humen: Ti tudtok ajánlani szakembereket, ha valaki ezzel keresi meg az egyesületet?

Tina: Az egyesületnek nincs kapacitása egészségügyi szakembereket felkutatni, de szerencsére azért a közösségen belül kapunk információkat és ezeket megosztjuk a többiekkel is.

Humen: Ha valaki jogilag szeretné elismertetni a nemét, akkor arra van szabályozás?

Tina: Igazából nincs szabályozva ez a terület. Nagyjából 10 éve van egy gyakorlat, amit a hatóságok alkalmaznak és ez mondhatni elég megbízhatóan működik. Jelenleg ahhoz, hogy valaki a dokumentumaiban is elismertesse a nemét, „csak” egy mentális betegségről kell diagnózist beszereznie. Amikor ez a diagnózis megvan, elindulhat az adminisztratív procedúra. Ez sok európai országhoz képest már transzbarát eljárás.

Humen: A legtöbb ember számára a transznemű szót hallva a transzvesztiták illetve azok a médiában is szereplő emberek jutnak eszükbe, akik nyíltan felvállalják, hogy – mondjuk úgy – teljes átalakuláson mentek át. Jól gondolom, hogy ez ennél sokkal árnyaltabb és összetettebb?

Tina: Természetesen. Akiket te is említettél, ők a transzneműek közül a leginkább láthatóak. Azt viszont fontos tudni, hogy a transz közösségnek ők csak egy kis részét jelentik, nagyon sokan nem láthatóak és sokszor a környezetűk sem tudja róluk, hogy ők transzok. Az is igaz, hogy a transzszexualitás kapcsán általában az emberekben az él, hogy A-ból B-be megy valaki, azaz egy teljes átalakulást visz végbe. Ez természetesen nem így van. Minden embernél teljesen egyedi, hogy hogyan jelenik meg a transz identitása. Igen, vannak, akik ahhoz, hogy teljes életet tudjanak élni A-ból B-be kell, hogy eljussanak, de valakinek lehet, hogy „csak” az kell, hogy a hivatalos irataiban jogilag elismerjék a nemét; más pedig pont ezt nem igényli, vagy úgy érzi, sosem indult A-ból, mert mindig B volt. Sokféle transz ember van. Szokták kérdezni, hogy nálunk vannak-e kategóriák, hiszen az ember szeret címkéket használni. Erre azt szoktam mondani, hogy nem lehet kategorizálni senkit sem, mert mindenkinek egyedi a nemi identitása. Alapvetően minden ember egyénileg megélt nemi identitása különbözik mindenki másétól. Vannak címkék, de nem azokat kell tudni, hanem megérteni a lényeget, hogy vannak, akiknek a nemi identitása nem egyezik azzal, ahogyan azt születésükkor meghatározták.

Fotó: Lëon Noël / Humen Magazin
Fotó: Lëon Noël / Humen Magazin

Humen: Kit tekinthetünk transz embernek?

Tina: Azt, aki annak vallja magát. Nincsenek és nem is lehet megmondani, hogy milyen ismérveknek kell meglennie valakinél, hogy transznak mondhassa magát.

Humen: Mennyire tartjátok fontosnak a láthatóságot, azt, hogy megjelenjetek akár a médiában vagy máshol?

Tina: Az egyesületen belül egyetértés van abban, hogy ki kell lépnünk a „fényre”, hiszen a közbeszédben, a médiában egyre többször kerül elő a transz-kérdés, és sajnos legtöbbször nem a legideálisabban ábrázolva vagy említve. De keressük a módját, hogy hogyan is tegyük mindezt, mondjuk a médián keresztül.

Humen: Ha jól sejtem, nem mondok valótlanságot azzal, hogy a transz témával kapcsolatban rengeteg a tévhit akár az LMBT közösségen belül is.

Tina: Ez pontosan így van. Annak idején, amikor indultunk, azt gondoltuk, hogy talán nem a nulláról kell indulnunk, de a valóság az, hogy kb. a -10. szintről indultunk. Mondhatni napi szinten kell fogalmakat, helyes szóhasználatot magyaráznunk, ami teljesen érthető módon egy idő után eléggé fárasztó tud lenni, amit sok tagunk nehezményez is. Viszont, mint ahogy anno a meleg közösségnek is végig kellett járnia a maga útját, úgy nekünk is meg kell ezt tennünk és addig, ha kell, ezeregyedik alkalommal is el kell mondanunk ugyanazt.

Humen: Nektek mennyire fontos vagy lényeges a pride?

Tina: A közösségen belül megoszlanak a vélemények, hogy a pride mennyire a transz emberekről-embereknek szól. Az egyesület kulturális programokkal és műhelybeszélgetésekkel részt vesz az eseményen, igaz, a felvonuláson egészen az idei évig nem jelentünk meg molinóval. Korábban is voltak köztünk olyanok, akik rendszeresen felvonultak és úgy tervezzük, ezentúl mi is minden évben megjelenünk. Szerintem fontos és szükséges a pride.

Humen: Mit üzennél az olvasóknak?

Tina: Mindenkinek azt üzenem, hogy legyen önmaga, merjen önmaga lenni és felejtse el a címkéket. Ha önmagam vagyok, akkor a társadalom és önmagam számára is hasznosabb vagyok.

Bámli Zoltán

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb