Nagyvilág

Két „LMBT mentes zónát” is megszüntetett a lengyel bíróság

Egy legnyel bíróság két újabb úgynevezett „LMBT mentes zónát” semmisített meg, mivel azok „súlyosan törvénysértőek”, és az LMBTQ-embereket „gonosznak” állították be.

2019 óta csaknem 100 település és regionális önkormányzat nyilvánította magát az „LMBT ideológiától mentesnek”. Voltak idők, amikor ezek a zónák az ország területének harmadát lefedték. Azonban az elmúlt időszakban számos önkormányzat visszavonta az „LMBT mentesség” ígéretét, miután fennállt az uniós finanszírozás elvesztésének lehetősége, többet pedig bírósági ítélet nyomán érvénytelenítettek.

Hétfőn (május 9-én) bírósági végzéssel további kettőt szüntettek meg. A lublini regionális közgyűlés 2019 áprilisában elfogadott egy határozatot, amelyben kijelentette, hogy az LMBTQ-jogok célja a „katolikus egyház által képviselt értékek” „megsemmisítése„. Ennek megakadályozása érdekében a közgyűlés ígéretet tett arra, hogy fellép a „homopropaganda” ellen.

Ugyanebben a hónapban a Lublinban található Ryki megye határozatot fogadott el, miszerint megvédi „a gyerekeket, a fiatalokat, a családokat és a lengyel iskolákat” a „homoterror” nyilvánvalóan „baloldali-liberális csoportok” által elszabadított hullámától. A lublini közigazgatási bíróság a lengyel ombudsman jogi kifogását követően megállapította, hogy a határozatokat „jogalap nélkül és súlyosan törvénysértő módon fogadták el„.

A bíróság szerint mindkét helyi hatóság „megfélemlítő, ellenséges és sértő légkört” szított az LMBTQ-lengyelek számára azzal, hogy a queer közösséget „a kormányra jelentett fenyegetésként” és „olyan gonoszként mutatta be, amely ellen küzdeni kell„.

Ez lett a nyolcadik és kilencedik „LMBT mentes övezet”, amelyet a lengyel ombudsman beavatkozását követően a bíróságok érvénytelenítettek. Istebna, Klwów, Serniki, Osiek, Lipinki, Niebylec és a Tarnowski megyei tanács önkormányzatai 2019-ben mind eltörölték hasonló intézkedésüket.

A nagyrészt szimbolikus gesztusoknak nincs valódi jogi súlyuk, de gyakran használják őket arra, hogy korlátozzák a régiókban élő LMBTQ-lakosok támogatását, valamint hogy megvonják a LMBTQ-párti civil szervezetek finanszírozását.

 

Az Európa Tanács felszólította Lengyelországot, hogy számolja fel az LMBT-mentes zónákat

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin