Hírek

Két férj után, a felesége mellett döbbent rá, hogy élvezheti a szexet

 

Tink Fisher és Rachel Rubin tavaly házasodtak össze, és Fisher a Philadelphia magazinnak mesélte el, milyen rögös út vezetett ehhez a boldogsághoz.

Erősen katolikus, vallásos családban nőtt fel, első férjéhez pedig 27 éves korában ment hozzá. Három nappal az eljegyzésük után kiderült, hogy vőlegényének tüdőrákja van, és Joe három héttel az esküvőjük után elhunyt.

„Abban a pillanatban, egy gyerekkel, aki nem a házasságomból született – a most 17 éves fiamat még főiskolás koromban született –, úgy gondoltam, számomra már nincs remény. Aztán találkoztam egy csodálatos férfival, aki minden részletében illett hozzám: katolikus volt, republikánus, a családom pedig rajongott érte.”

Hiába volt azonban tökéletes a második férje, valami hiányzott a kapcsolatukból. Fisher egész életében küzdött a szexualitásával, bár ennek igazából sokáig nem is volt tudatában. Nem sokkal a második házassága kezdete után attól tartott, hogy benne van a hiba. Már egy éves volt a közös lányuk, amikor a férje elé állt:

„Valami nincs rendben, és nem tudom, mi az. Azt tudom, hogy nem te vagy az oka, hanem én. Érzem a szívemben, a lelkemben, a gyomromban, hogy valami nincs jól.”

Elkezdett tornázni, és így ismerte meg Rubint, aki a csoportjának az edzője volt. Barátok lettek, aztán egy este Rubin lakásán megcsókolták egymást.

„A legeuforikusabb érzés volt, amit valaha is éreztem. Egy hét múlva elmondtam a férjemnek, hogy megcsókoltam Rachelt, és hogy szerintem leszbikus vagyok. 2016 novemberében elhagytam a férjemet, és 2019 márciusában jegyeztük el egymást Rachellel. A házunk kertjében tartottuk az esküvőnket szeptemberben. Három gyerekünk van, neki van egy hét éves lánya.”

 

 

Bár a legnehezebb feladat a sokszínű család menedzselése, a legmeglepőbb mégis az volt számára, hogy felfedezte, képes élvezni a szexet.

„Sose hittem, hogy tetszeni fog. Emlékszem, korábban mindig sírtam közben és azt mondogattam magamnak, hogy csak öt perc az egész. Most pedig nem tudok betelni vele.”

 

 

A másik meglepő dolog, hogy milyen sokat tudnak beszélgetni a feleségével. Ez nem sikerült a második férjével, most azonban képes az érzéseiről beszélni. Fisher szerint történetének az a tanulsága, hogy minden változik az életben. Ennek tudatában kell lennünk, és a változások idején fel kell tudnunk dolgozni azokat, és támogatni egymás fejlődését – akkor is, ha nehéz.

 

 

Testvéreket fogadott örökbe a leszbikus pár, hogy egy család maradjanak

 

 

Previous post

Drámakirály – Így legyél pszichopata!

Next post

Ma már minden meleg pasi személyi edző, ha kocka van a hasán