Kultúra

Két ember úgy döntött, szülővé akarnak válni – Szűk család

 

Az HBO 3 részes dokumentumsorozata egy olyan családról szól, amiben egy leszbikus pár neveli két lányát, akik más-más spermadonortól születtek. Amikor a nyolcvanas-kilencvenes évek Amerikájában az azonos nemű párok önmagukat vállalva elkezdtek családban gondolkodni, még rengeteg dolog tilos volt számukra, ezért megoldásokat keresve olyan élethelyzetekben találták magukat, amire a társadalom és a jogrendszer egyáltalán nem volt felkészülve. A bíróságokra hatalmas teher nehezedett a döntéshozatal során, hiszen a család fogalma nagyon régóta ugyanazt jelentette mindenhol, mindenki számára. A Szűk család készítője Ry Russo-Young, aki tinédzserként élte meg, ahogy biológiai apja perre megy, hogy a spermadonor státuszából kitörve – a köztük kialakult érzelmi kötődés miatt – apai jogokat követeljen magának.

Ry szülei, Sandy Russo és Robin Young a hetvenes évek végén találkoztak Bostonban teljesen véletlenül és azonnal egymásba szerettek, New Yorkba költöztek, majd onnan San Franciscoba. Mindketten szerettek volna gyereket, azonos nemű párként az orvos nélküli megtermékenyítés volt a legkézenfekvőbb megoldás, a spermadonorokat közös barátok révén választották ki. Mivel Russo volt az idősebb, először nála próbálkoztak, így született meg Ry nővére, Cade.

Már az elején leszögezték, nincsenek se jogok, se kötelezettségek és csak annyit kérdeztek, nem okoz-e problémát, ha bármelyik gyerek a későbbiekben úgy dönt, felkeresi az apját. A család az első néhány évben a donorokkal nem állt kapcsolatban. Young és Russo még a gyerekek születése előtt elhatározták, hogy mindig igazat fognak mondani és úgy gondolták, a téma majd csak tiniként, gimis korban fog előjönni. Az óvodás Cade kíváncsisága azonban minden várakozást felülmúlt, amit az apjáról mutatott fényképek sem tudtak csillapítani. A személyes találkozások során kezdetben mindenki tartotta magát ahhoz, amit megígért. Ry apja, a magas és jóképű, karizmatikus meleg ügyvéd és aktivista, Tom Steel, valamint annak partnere és fia rendszeresen találkozott a családdal az iskolai szünetekben, Cade apja alkoholizmusa miatt idejekorán elhunyt.

Mivel Russonak és Youngnak nem tetszett az a dinamika, amit Steelék belevittek ezekbe a találkozásokba, leültek beszélgetni, de a dolog vitává fajult. Megromlott közöttük a viszony, a találkozások elmaradtak, ami miatt Steel apasági és láthatási keresetet nyújtott be a bíróságon. Amikor elfogadta a feltételeket, nem gondolta, hogy Ry bármit is jelenteni fog a számára. Családtaggá akart válni egy olyan családban, ahol neki nem szántak szerepet. Minden áron apává akart válni, holott lett volna lehetősége más jellegű kapcsolatra is, de ragaszkodása miatt elesett a kompromisszumos megoldástól.

 

 

A bíróságok családügyekben sokáig az anya javára döntöttek, mert úgy vélték, alkalmasabbak szülőknek. Idővel azonban elkezdték alaposabban megközelíteni az eseteket, és hoztak az apa javára kedvező döntést még akkor is, ha az anya volt a gyerek első számú képviselője. Az azonos nemű párok házassága minden államban tilos volt még ekkor, az emberek még csak akkor kezdték megérteni, hogy az azonos nemű párok is élhetnek elkötelezett párkapcsolatban. Olyanra pedig egyáltalán nem volt még példa, hogy egy leszbikus pár apasági perben vegyen részt. Egy ilyen ügyet szinte képtelenség volt a megfelelő jógi környezetbe helyezni. Leszbikus gyermekfelügyeleti jog? De hiszen jogilag és társadalmilag is a heteroszexuális szúk családi modell megőrzése volt a cél.
Az első, leszbikus anyákat érintő ügyek házasságban élő, magukat felvállaló és a gyermekükért harcoló nőket érintettek, akik a legtöbb esetben vesztettek a bíróságon. A hetvenes években egyre több meleg pár vállalt gyereket. Mivel abban az időben két nő nem fogadhatott örökbe gyereket, a vér szerinti anyát tekintették édesanyának, a partner viszont nem számított szülőnek.

Azt senki nem vitatta, hogy mindig a gyermek legjobb érdekeit kell nézni, ugyanakkor nem tehettek úgy, mintha a szülőknek, a felnőtteknek ne lennének jogai, ettől vált az egész per némileg szubjektívvé. A résztvevők nagyon jól tudták, bármit tesznek, bárhogy is döntenek, az hosszú időre kell, hogy szóljon. Ha jogilag kimondják, hogy Steel az apa, onnantól mindenbe beleszólhat (iskola, fogorvos stb.) Nehéz volt etikus döntést hozni és a konkrét ügyet a megfelelő jogi környezetben elhelyezni.

Russo és Young megismerkedésének idején az volt az általánosan elterjedt nézet, hogy az azonos nemű pároknak nem lehet gyereke, mivel lemondtak a családalapítás jogáról. A tárgyalásos résznél bevágott archív felvételek, híradások, talkshowk jól tükrözik az akkori közgondolkodást, ami egyébként a mai napig tartja magát. Sokan gondolják úgy, hogy a hagyományos módon értelmezett család évezredek óta az ideális civilizáció kialakításának leghatékonyabb eszköze. Minden egyéb családmodellt kipróbáltunk már és egyik sem bizonyult ugyanolyan sikeresnek. Szerintük csak a melegek mondják azt, hogy a család az, amilyet alkotunk belőle. Minden nő mellé férfi kell és minden lánynak kell az apa. Ahol nem így van, ott a gyerekek törvénytelen gyerekként nőnek fel.
A bíróság által beidézett pszichiáter szerint a szülők leszbikus egyesülésben szenvednek. Ha összerakunk két nőt, az sosem jó. Ugyanúgy gondolkodnak és senki mást nem engednek be. A gyerekek is elkapták, a fúzió őket is magába foglalta, társakká váltak. Utálják a férfiakat. Férfigyűlölők, amit átadnak a gyerekeknek is. Mindez 1991-ben tudományos tényként előadva egy szakember szájából.

Steel (akit nem sikerült senkinek sem lebeszélnie arról, hogy ügyvédként magát képviselje) azzal érvelt, hogy a kapcsolat az anyák ösztönzésével és beleegyezésével alakult ki, ő a biológiai apa. Mindenki belátja, hogy az azonos nemű kapcsolatban szükséges némi hozzájárulás egy harmadik féltől is, hogy gyermekük lehessen. Az ítélkezési gyakorlat is azt az elvet követte, hogy a biológia az alap, akinek ilyen köteléke van, több jogot érdemel, ezért nem véletlen, hogy a hasonló pereket eddig a spermadonorok nyerték a biológiai kötelékükre hivatkozva. Kellett tehát egy bátor bíró, aki kimondja, hogy a biológia nem irányít, a biológia nem a végzet és az édesanyák iránti erős szeretet felé fordul. A donor nem apa, az apa másmilyen.

 

 

A tárgyalás végén Ry még csak 13 éves volt, a per mély nyomokat hagyott benne, emiatt az alkohol és drog felé fordult. Az önpusztításnak a keze ügyébe került videókamera vetett véget és mivel az érdeklődésen felül a tehetség is megvolt benne, filmes lett belőle. Mint az alkotó tevékenységeknél általában, ebben is volt egyfajta terápia. Úgy érezte, ha mindent felvesz, azt később visszanézve talán jobban meg tudja érteni. Minden filmjébe belecsempészett valamit családja történetéből, minden filmje a Szűk családhoz vezetett, hogy egy hosszú folyamat végállomásaként végre el tudta engedni ezt az egészet.

Mivel a perre a média is felfigyelt, a történet jól dokumentált, de Ry biológiai apja, Tom Steel és partnere is rengeteg videófelvételt készítettek, amikor látogatóba mentek hozzájuk. Ezt egészítik ki a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel készített interjúk, illetve maga Ry is megszólal és a jelenlegi életébe is bepillantást nyerhetünk. Steel 1998-ban AIDS-ben elhunyt, már nem tudta elmondani a saját verzióját, de az általa hátrahagyott videófelvételek és a hozzá közelállók visszaemlékezései alapján valamennyire képet kapunk az ő érzéseiről, gondolatairól is. Érdekesen alakul a dokumentumsorozat utolsó része, amikor Ry szembesíti a szüleit a Tomról általuk és mások által elmondottakkal.

Az HBO sorozatának eredeti címe Nuclear Family. A nukleáris (atomerős) család antropológiai és szociológiai (elemi-, kiscsalád vagy mag-család) fogalom, melyet napjainkban is a társadalmi szervezet legalapvetőbb, egyetemlege formájának tartanak széles körben. Az antropológiai kutatások azonban nagymértékű változatosságra mutattak rá, emiatt a nukleáris családot célszerűbb olyan egységként leírni, ahol családtagok biológiai kapcsolatai nem feltétlenül felelnek meg ezen kifejezések általánosan megszokott meghatározásának. A nukleáris család emberek olyan csoportja, ahol a szülők partnerségi viszonyban állnak, társadalmilag elismert gyermekeik vannak, de nem feltétlenül házasok. Az ilyen párok leggyakrabban férfi és nő, de azonos neműek házasodási és/vagy gyermekvállalási szándékával a nukleáris család fogalma kibővült.

 

 

Ry Russo-Young dokumentumsorozata a saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy egy valós élethelyzetre milyen hatással lehet a jogrendszer, a közgondolkodás és viszont. Gyerekként élte meg ezt az egészet és nem minden kérdésére kapott választ, ráadásul csak az egyik nézőpontból volt számára mindeddig ismert és bár jól tudta, szülei ezzel is csak őt akarták védeni, elhallgattak előle vagy némileg máshogy állítottak be bizonyos dolgokat. Akik pedig esetleg emiatt aggódtak, azokat szeretném megnyugtatni, hogy Ry nem lett férfigyűlölő, nem fertőződött meg, boldog házasságban él férjével és két közös gyermekükkel. Minden azzal kezdődött, hogy két ember úgy döntött, szülővé akarnak válni.

Hujber Ádám

KERESD AZ HBO GO KÍNÁLATÁBAN!

 

 

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés