Kultúra

Képzőművészeti kánaán – Itt a 3. Budapest Art Week

Április 17 és 22. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatát a Budapest Art Weeket, amely során 72 helyszínen, 96 kiállításon és 80 kiegészítő programon 1 karszalaggal vehetnek részt a képzőművészet rajongói Budapesten és Szentendrén.

Nincs még egy olyan rendezvény Magyarországon, amelyben galériák mellett múzeumok, műtermek és egyéb képzőművészetről szóló projektek várnák szervezett programokkal az érdeklődőket. Idén az előző évekhez képest a szervezők több izgalmas túrát és sétát szerveztek, több művésszel lesz lehetőség találkozni a Nyitott Műtermek Délutánján is és megannyi felnőtt múzeumpedagógiai workshopokon, illetve vetítéseken vehetnek részt a karszalaggal rendelkezők. Az előző évben több, mint tízezren mozdultak meg az eseménysorozat alatt és látogattak el a programban kínált helyszínekre.

A Budapest Art Week egy Magyarországon egyedülálló, klasszikus és kortárs képzőművészeti eseményeket összefogó eseménysorozat, melynek célkitűzése az, hogy új lendületet adjon és  iránytű lehessen a képzőművészet kedvelőinek, a Budapesti Tavaszi Fesztivál klasszikus művészeti programsorozatának esszenciális kiegészítőjeként. Bécstől Szingapúron át Sidney-ig és Londonig már évek óta rendeznek nagy sikerrel hasonló eseménysorozatokat. Mindegyik megmozdulás célja, hogy közösségi élmény keretei közt adjanak lehetőséget a képzőművészet iránt érdeklődőknek megismerni a helyi művészeti irányzatokat, alkotókat és munkáikat.

Nemzetközileg is elismert klasszikus vagy újgenerációs galéria? A képzőművészettől hangos Budapest Art Weeken mindkettőből lesz, és a vezető múzeumok sem maradhatnak ki a széles kínálatból. A szervezők szeretnék, ha az eseménysorozat alatt megszerzett friss tapasztalatok a mindennapok részévé válnának.

72 helyszín, 96 kiállítás és 80 kiegészítő program – számokban így néz ki a 2018-as Budapest Art Week. A látogatók csak győzzenek válogatni. És mindehhez elég egyetlen karszalag. Idén szervezők két saját kiállítással is jelentkeznek, hogy még színesebbé tegyék az egyébként is széles tárlatkínálatot. Kizárólag az Art Week alatt lesz látogatható a Szuszpenziók című csoportos tárlat a Tesla loft-terében. A kurátor Kukla Krisztián művészettörténész. A Budapest Projekt Galériában pedig a Ferenczy Bálint fotótörténész által létrehozott Itt van a város, vagyunk lakói címmel a budapesti mindennapokat bemutató fotókiállítás tekinthető meg. A kiállításon április 18-án a kurátor beszélget az alkotókkal a témák mögötti helyszínek megtalálásáról, az ötlettől a megvalósításig.

Nyitott Műtermek Délutánja

Igazi csemegének számít, amit a szervezők az utolsó napra hagytak: április 22-én a Nyitott Műtermek Délutánján hat helyszínen várják majd a látogatókat, hogy személyesen beszélgethessenek a képzőművészekkel. Ritka lehetőség, hogy a nagyközönség betekintést nyerhessen a műtermek kreatív légkörébe, találkozhasson az alkotókkal, megismerhesse az alkotási technikájukat és a művek születésének folyamatát.

Filmvetítések, workshopok

A kiegészítő programok közül kiemelkednek a Várkert Bazár-beli filmvetítések (Rafaello: a festőfejedelem és British Museum: Hokuszai – a nagy hullámon túl) és a felnőtt múzeumpedagógiai foglalkozások a Vasarely Múzeumban, a Goldberger Textilipari Gyűjteményben, a Magyar Nemzeti Galériában és a Várkert Bazár Testőrpalotájában.

A Budapest Art Week rendezvénysorozatban szereplő összes kiállításra és a kiállításokat kiegészítő programokra belépésre jogosít a megvásárolt heti, illetve napi karszalag, ám vannak olyan kiegészítő események, amelyeken a részvételhez regisztráció szükséges – ezt a BAW honlapján tehetik meg az érdeklődők március 14-től. www.bpartweek.hu

A részt vevő intézmények, galériák és kulturális terek:

2B Galéria, acb Galéria, Art Quarter Budapest, Ari Kupsus Galéria, Art+Text Budapest, Artphoto Galéria, Barabás Villa, Budapest Galéria, Budapest Projekt Galéria, Chimera Projekt, Deák 17 Galéria, Deák Erika Galéria, Eleven Blokk, Esernyős Galéria, Faur Zsófi Galéria, Ferenczy Múzeum, FKSE – Stúdió Galéria, Fővárosi Képtár, Fuga, Godot Galéria, Goldberger Textilipari Gyűjtemény, Gregersen Art Point, Három Hét Galéria, Hegyvidék Galéria, Inda Galéria, ISBN Könyv+Galéria, József Attila Emlékhely, K.A.S. Galéria, Kálmán Makláry Fine Arts, Kassák Múzeum, Kiscelli Múzeum, Kisterem Galéria, L Art Open Studios, Labor Galéria, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Magyar Építőművészek Szövetsége, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Nemzeti Múzeum, Mária Magdolna Torony, Missionart Galéria, MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Molnár Ani Galéria, Molnár C. Pál Műterem-Múzeum, Moholy-Nagy  Művészeti Egyetem, Műcsarnok, MűvészetMalom, Neon Galéria, Óbudai Múzeum, Parthenon Fríz Terem, Petőfi Irodalmi Múzeum, Platán Galéria, Resident Art Galéria, Szentendrei Képtár, Társalgó Galéria, Tesla Budapest, TOBE Gallery, Trafó Galéria, Új Budapest Galéria, Vasarely Múzeum, Várfok Galéria, Várfok Project Room, Várkert Bazár
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin