Nagyvilág

Katolikus püspökök sürgetik az LMBTQ fiatalok elfogadását

Isten a Te oldaladon áll címmel adott ki közös közleményt az Amerikai Egyesült Államokban hat püspök, egy érsek és egy bíboros, amelyben elítélik az LMBTQ fiatalokat rendszeresen érő bullyingot és támogatásukról biztosítják őket – számol be az AP.

Minden jóakaratú embernek segítenie és védelmeznie kellene az LMBTQ fiatalokat” – olvasható a Tyler Clementi Foundation közleményében. A szervezet névadója a Rutgers University volt hallgatója, aki 2010-ben öngyilkos lett, miután webkamera rögzítette, ahogy megcsókol egy másik férfit.

Az aláírók között van a Ferenc pápa által kinevezett Joseph Tobin bíboros is, aki néhány évvel ezelőtt arról híresült el, hogy LMBTQ rendezvénynek adott otthont templomában.

 

Joseph Tobin

 

Az érvényben lévő római katolikus tanítás szerint a meleg és leszbikus embereknek is ugyanúgy kijár a tisztelet, szeretetet érdemelnek és óvni kell őket a diszkrimináció minden formájától. Ám az azonos neművel folytatott szexuális viszony továbbra is elítélendőnek és rendellenesnek számít. Az egyház amerikai vezetése az elmúlt évtizedben határozottan tiltakozott a házassági egyenlőség ellen és a transzneműek elfogadásáért sem tett lépéseket.

Ezzel szemben a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy az LMBTQ fiatalok között magasabb az öngyilkosságot elkövetők aránya, mint heteroszexuális társaik között és ennek egyik fő forrása, hogy sokukat családjuk kitagadja szexuális orientációjuk, vagy nemi identitásuk miatt és az utcára kerülnek.

Meg szeretnénk ragadni a lehetőséget, hogy elmondjuk LMBTQ barátainknak, különösen a fiatalabbaknak, hogy elítéljük az ellenük irányuló erőszak és gyűlölet minden formáját. A legfontosabb, hogy tuddd, Isten teremtménye vagy, Isten szeret Téged és Isten a Te oldaladon áll” – üzenik a püpsökök és bíborosok.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin