Itthon

Kárigényeik vannak a kormánypárti képviselőknek a Pécs Pride után

Az ATV számolt be róla, hogy a pécsi önkormányzatban többségben lévő ellenzéki képviselők kivonultak a Pécs Pride-dal kapcsolatos vitáról. A látványos gesztus oka, hogy a felvonulásról azért tárgyalt volna a közgyűlés, mert a kormánypárti, tehát a Fidesz és KDNP soraiban ülő tagok szerint aránytalanul nagy lezárásokkal járt az esemény, valamint szerintük rendezni kell az esemény miatt hátrányt szenvedő belvárosiak kárát.

A kivonulás előtt Péterfy Attila polgármester így fogalmazott: „Azt gondolom, hogy a pécsiek, a múlt hétvégi felvonulásról elmondták a véleményüket. Civil szerveződésként tekintenek annak a felvonulásnak a lényegére, és nem kérnek a politikai hajcihőből. Én most – bármilyen meglepetés vagy nem meglepetés –, ugyanezt a határozott álláspontot fogom kifejezni, én nem vagyok hajlandó ebben az öncélú, politikai ámokfutásban részt venni, így most itt hagyom önöket.

A polgármester és a képviselők távozása után a teremben maradt, többségében kormánypárti képviselők folytatták a napirend tárgyalását.

A Pécs Pride rendezvényein egyébként – beleértve a felvonulást – az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzattól senki sem képviseltette magát. Készült ugyanis egy helyi közvélemény-kutatás és a többség szerint nem kell, hogy jelen legyen a városvezetés. Ezért aztán hivatalosan nem is ment el senki.

A pécsi pride felvonulásról múlt szombaton a helyszínről tudósítottunk. Beszámolónk – amely számos interjút és fényképet is tartalmaz! – itt tekinthető meg:

 

Pécs Pride – Helyszíni tudósítás az első vidéki pride felvonulásról

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin