HírekItthon

Kamuplakátokkal uszítanak a szivárványcsaládok ellen Ferencvárosban

 

Szinte már hagyomány, hogy a Budapest Pride idején megjelennek az uszító kamuplakátok a főváros utcáin. Tavaly ezekkel az amatőr kivitelezésű anyagokkal több helyen is lehetett találkozni, idén – véletlenül – épp Ferencvárosban bukkantak fel. Ott, ahol a szivárványzászló letépése és elégetése után a helyi polgármester, Baranyi Krisztina megüzente, hogy nem lehet megfélemlíteni sem őt, sem a kerületieket.

Szintén véletlen és meglepő az egybeesés, hogy miután kikerült az idei kamuadag, a Vadhajtások.hu azonnal beszámolt róla. A jól értesült weboldal hozta a szokásos színvonalat, és „Szőrös, terhes “férfiakkal” népszerűsíti az LMBTQP+ devianciát a Momentum” címmel össze is állította az oknyomozó riportját.

Az idei uszító plakátokon Wyley Simpson szerepel a vőlegényével, és Simpson terhességét próbálják undorítóként beállítani. Arról az apróságról feledkeznek meg szándékosan, hogy Simpson transznemű férfi, aki nőként született, 2012 óta tesztoszteront szed, és bár nemi megerősítő műtéten is átesett, de nem mindegyiken. Erről már a tavalyi szülés után Simpson így mesélt:

„Egyszerűen nem lehettem férfi, hiszen egy férfi nem lehet terhes. Az emberek pedig csak úgy hívtak: az. […] 2019-et írunk, és a családok nem csak feketék vagy fehérek, nem csak heteroszexuálisak vagy melegek. Rengeteg féle család létezik a világon, beleértve az enyémet is.”

Simpson személyét és a várandóságát megörökítő képet „A szivárványcsaládok gyönyörűek!” szlogennel tették a plakátra.

A Vadhajtások a szemmel láthatóan amatőr kivitelezésű darabokról, amelyek ráadásul nem is hivatalos, hanem házilag barkácsolt kamu-plakáthelyekre kerültek ki, a BBC tárgyilagosságát meghazudtoló tényfeltárással számolt be. A plakátokat – szerintük – hitelesíti, hogy azokon szerepel a Budapest Pride, az Auróra, a Humen Online, a CEU és a Momentum logója.

Az érintett szerveztek feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen a hatóságoknál.

 

KÖZLEMÉNY

2020. augusztus 26-án délelőtt a vadhajtasok.hu nevű híroldalon megjelent egy cikk „Szőrös, terhes “férfiakkal” népszerűsíti az LMBTQP+ devianciát a Momentum” címmel. Az írásban elemzik a főváros kilencedik kerületében a mai napon talált hamis plakátokat, amelyeken többek között a Humen Media logója is feltüntetésre került. Ezen logót a kreatívokat készítők jogtalanul használták fel.

A plakátokon szereplő transznemű férfi, Wyley Simpson és párja egy 2019-es, az Amerikai Egyesült Államokban megjelent cikkben szerepelt ezzel a fotóval, amikor a nőként született, de a nemi megerősítő műtéten már átesett Simpson a gyermekét várta. A hamis kreatívot készítő személy jogtalanul használta fel ezt a fotót és provokatív módon használta a “teherbe esett férfi” kifejezést azért, hogy ezzel reményei szerint a közvélemény szemében a szivárványcsaládokat lejárassa.

A hamis plakáttól a Humen Media elhatárolódik, készítésében semmilyen módon nem vett részt, hozzájárulását és logójának felhasználhatóságát egyáltalán nem adta.

Valljuk, hogy a családok gyönyörűek. Minden életközösség családnak számít, ahol a gyermek szeretetben és gondoskodásban nő fel, és ezeknek a családoknak egyenlő bánásmódban és elismerésben kell részesülniük.

Valljuk, hogy a családot nem csupán  nő és férfi, valamint gyermekeik alkotják, hiszen ez ennél sokkal tágabban értelmezendő. Azok a gyermekek, akiket egyetlen szülő nevel fel, vagy az azonos nemű párok gyermekei is családban élnek. Nekik ugyanolyan szeretetben és gondoskodásban kell nevelkedniük, mint bárki másnak, és ez a legfontosabb.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb