Hírek

Kaliforniában LMBT-történelmet oktatnak

Kalifornia lett az első hely a Földön, ahol bekerült a tantervbe az LMBT-történelem és -jogok. 

Az állam Oktatási Tanácsa egyhangúlag fogadta el a beadványt, így az összes állami iskolában tanítani kell történelmi jelentőségű meleg amerikaiakról, valamint a megjelölt LMBT-mérföldkövekről.

A még erősen kezdeti kerettanterv alapján a másodikosok az azonos nemű szülők alkotta családokról tanulnának, majd két évvel később történelemórán Harvey Milkkel és az ő San Francisco-i melegpárti kiállásával foglalkoznának a diákok.

Harvey-Milk-social-media-image
Harvey Milk, aki először állt ki az LMBT-emberek jogaiért San Franciscóban

Később terítékre kerülnének a nemi szerepek, a Legfelsőbb Bíróság szabályozó mechanizmusa, amely legalizálta az azonos neműek házasságát, továbbá a most zajló „wc-vitáról”, azaz, hogy a transzneműek a valós nemüknek megfelelő mellékhelyiséget használhatják-e, vagy a biológiainak megfelelőt is szót ejtenének.

Ez az intézkedés annak a része, hogy az államban teljesen meg szeretnék változtatni a társadalomtudományi törzsanyagot. Hiszen míg a tananyag jelentősen arra koncentrál, hogy a muszlim, a zsidó és más vallási felekezet tagjai hogyan vannak reprezentálva, addig az LMBT -közösség múltja és jelene meg sincs említve.

California-lgbt-rights-1_640x345_acf_cropped

Egy diák szerint az új óra segítené, hogy a gyerekek és a fiatal felnőttek megértsék az LMBT-közösségeket érintő kérdéseket. A jogszabály ugyanakkor megtiltja, hogy az iskolák olyant tanítsanak, amely megkülönböztetően vagy negatívan hathat az LMBT-közösség megítélésére.

Konzervatív csoportok szerint a szülőkre kellene bízni, hogy engedik-e gyereküket ilyen órára járni, de a jogalkotó elutasította kérésüket.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin