Hírek

Kaliforniában lehetnek az első uniszex vécék

Kalifornia egy hatalmas lépést tett afelé, hogy a legbefogadóbb vécétörvénye legyen az Egyesült Államokban. A javaslat már csak a kormányzó aláírására vár, hiszen augusztus 22-én a képviselők megszavazták.

Ugyanazon a napon, amikor Texasban arról szavaztak, hogy megállítsák-e Obama azon iránymutatását, miszerint a transznemű diákok ne a születési, hanem a valós nemüknek megfelelő vécébe mehessenek ki, addig a kaliforniai törvényhozók rábólintottak az uniszex mosdók bevezetésére. Ha a törvényjavaslatot Jerry Brown kormányzó aláírja, akkor annak előírása szerint minden üzleti és kormányzati intézményben, valamint nyilvános helyeken kötelezően mindkét nem által hozzáférhető mosdókat kell kialakítani jövő márciusra.

unisex wc

„Ez a törvényjavaslat egy üzenet, hogy mindenkit tisztelni és védeni kell” – mondta Phil Ting, demokrata közgyűlési tag, a jogszabály egyik írója. –„Ez a józan ész alternatívája, ami más államok gyűlölete ellen született meg. Elvből ellenezzük azt, hogy általános legyen a mosdókhoz való hozzáférés. Ez egy teljesen normális emberi szükséglet, amit mindenkinek azonos feltételek mellett kell elvégeznie. Ha Jerry Brown kormányzó aláírja javaslatunkat, akkor példát fog mutatni más államoknak, amelyek majd követni fogják ezen az úton.”

Kris Hayashi, a Transznemű Jogi Központ vezetője szerint a törvény mindenki életét megkönnyíti majd, hiszen senkinek sem kell zaklatástól tartania, ha nem a társadalom által elvárt vécébe megy be.

Jerilyn Stapleton, a Kaliforniai Nők Nemzeti Szervezetének elnöke azt mondta: „Otthonaikban és a repülőgépeken is univerzális a mosdókhoz való hozzáférés. Miért ne lehetne a középületekben is?”

Jerry Brown kormányzónak szeptember végéig kell eldöntenie, hogy megvétózza-e a törvényjavaslatot, vagy pedig aláírja.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin