Itthon

Jogsértő a kormányhivatal szerint a Meseország mindenkié betiltása

Reagált a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal arra, hogy október nyolcadikán Mezőkövesd polgármestere utasításba adta: a település óvodáiban tiltsák be a Meseország mindenkié című mesekönyvet. A hivatal szerint az önkormányzati rendelet jogsértő.  A rendelettel kapcsolatban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárást.

Az az utasítás, ami kifejezetten ezen védett tulajdonságokra hivatkozva tiltja meg a mesekönyv használatát, az egyenlő bánásmódról szóló törvénybe foglalt diszkriminációtilalomba ütközik, és a köznevelési intézményeket is ennek megsértésére szólítja fel” – olvasható a közleményben.

A kormányhivatal a jogszabálysértés megállapítása mellett törvényességi felhívást adott ki, amelyben a polgármester döntésének hatályon kívül helyezését indítványozta. A TASZ-nak hasonló beadványa van még folyamatban a csepeli polgármester, Borbély Lénárd hasonló intézkedésével kapcsolatban.

Nagy Boldizsárral, a Meseország mindenkié szerkesztőjével készült interjúnk itt olvasható el:

 

„Emlékeztetni akartunk, hogy Meseország mindig is mindannyiunké volt”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb