Kultúra

Jennifer Aniston a Jóbarátok díszletei között trollkodott a látogatókkal

A nyíltan leszbikus tévés, Ellen DeGeneres 1997-ben coming outolt, ez az ő pozíciójában lévő közszereplő esetében óriási dolognak számított abban az időben. Hosszú szórakoztatóipari pályája 2003-ban újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor elindíthatta saját talk show-ját. Az azóta is futó, óriási népszerűségnek örvendő The Ellen DeGeneres Show (röviden csak Ellen) első vendége pedig nem más volt, mint a Jóbarátok sztárja, Jennifer Anniston.

 

 

Kettejük személyes barátsága hosszú múltra tekint vissza, amibe akár az is belefér, hogy a műsor kedvéért a kamerák előtt csókolózzanak. DeGeneres-nek most azonban akadt egy kis dolga, és Anistont kérte fel, hogy ugyan ugorjon már be helyette, és vezesse a műsorát.

Az Ellent a kaliforniai Burbankben, a Warner Bros. Stúdiójában rögzítik – éppen ott, ahol tíz éven keresztül az amúgy New Yorkban játszódó Jóbarátok epizódjait is felvették. Mivel Aniston számára ez a stúdió a második otthona volt sokáig, kihasználta a helyzetet, és kolléganője távollétében átsétált a stúdiólátogatók számára berendezett, a sitcom legendás kávézóját megidéző Central Perk kanapéjához, és trollkodni kezdett a gyanútlan látogatókkal.

Ha ez sül ki Ellen távollétében, akkor kedvenc tévésünket gyakrabban is el tudnánk engedni szabadságra.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin