Életmód

Jé, az ott nem én vagyok a PornHubon?!

A Confess című izraeli websorozat, amelyben szerepeltem, Franciaország és Amerika után végre Magyarországra is eljutott, csak éppen nem az üzenete, hanem az erotikus jelenetei kapcsán – a bulvárlapokban.

Mielőtt kifejteném, hogy kerültem egy felfújható medencébe két izraeli sráccal, akiktől követelem, hogy köpjenek arcon, előbb arről kell beszélnem egy kicsit, hogyan lettem a Confess-story csapatának tagja, és mit érdemes tudni a sorozatról. Moshe Rosenthal, a sorozat rendezője keresett fel, miszerint Jake Witzenfeld producerrel egy nagy dobásra készülnek, és volna számomra egy izgalmas szerep. Jake-et évek óta ismerem a Netflixen is futó Oriented című filmje kapcsán, amely a tel-avivi palesztin meleg srácok világát mutatja be. Éppen ezért a forgatókönyvet elolvasva semmi kétségem nem volt, hogy igent mondjak-e a felkérésre. A Confess TLV a Tinder-Grindr generáció attitűdjét és szokásait veszi górcső alá, finom szarkazmussal és leplezetlen őszinteséggel.

 

 

A sorozat olyan tabutémákat feszeget, mint a mindennapi és eltitkolt fétiseink, fékezhetetlen vágyaink, amelyeket magunkat sem vallunk be, vagy éppen a hardcore szex. Minden epizód a szexualitás egy-egy árnyalatát fedezi fel: van, amelyben egy srác egy 150 kilós lányt csábít el, majd kiderül: ha a nő a falásrohamairól mesél, a férfi azonnal elélvez. Van amelyik a csalfaságot övező bűntudatot, és van, amelyik a hedonista szex oltárán feláldozott karriert tárja a nézők elé. Az én epizódom a Hardcore, amely arra keresi választ, hol a határ a játékos szex és a megaláztatásra, testi használatra vágyakozás között, és mi mindent vállalunk be csak azért, hogy megfeleljünk a szexpartnereink elvárásainak – csakhogy közben sokan épp azt felejtik el, hogy ők maguk mire vágynak.

A filmben egy szexéhes európai turistát alakítok, aki tel-avivi lakására felinvitál két srácot, hogy aztán együtt fedezzék fel a testiség gyönyöreit. Egy 8 órás forgatási nap során vettük fel a teljes epizódot, és mivel az egész helyzetet körüllengi a szexualitás, tulajdonképpen – a sminkelést, technikai leállásokat, és rövid pihenőket leszámítva – egész nap szexjelenetet forgattunk. A szünetekben viszont vegán recepteket cserélgettünk a partneremmel, Ori Laizerovich-csal, Izrael egyik legismertebb fiatal színészével. Nem gondoltam másképp a Confess-beli szerepemre, mint bármelyik más feladatomra, vagy mint bármely más színészi munkámra.

Básti Juli mellett a budapesti Játékszínben sosem kellett levetkőznöm, mégis épp ugyanúgy kellemes kihívásként és izgalmas küldetésként éltem meg. Én minden munkám során kihívásokat keresek. 25 évesen egy forint nélkül költöztem Londonba, hogy annyi évnyi biztonságos és kényelmes tévés meló után olyanokkal készíthessek interjúkat, akiket gyerekként a moziszékből imádtam. Ezért írtam például vegán szakácskönyvet is akkor, amikor még szinte senki sem beszélt veganizmusról idehaza – pedig a kezdetekben fél tucat könyvkiadó visszadobta a kéziratomat. Ma már százezrek olvassák naponta repülők fedélzetén a cikkeimet, a szakácskönyveim receptjei pedig idén tavasszal mutatkoztak be a Kristóf’s Kitchen food truckban, a budapesti Vegan Gardenben. Ha valami közös bennem és a szerepben, az talán az, hogy mindketten ki merjük mondani, amit akarunk – és nem félünk megvalósítani azt.

 

 

Annyira azért nem vagyok gátlástalan, mint a filmbéli karakterem, de azért azt sem állíthatom, hogy egy visszahúzódó fiú volnék. Aki személyesen, akár a tévéből, vagy a cikkeimet olvasva ismer meg, bizonyosan tudja, hogy szeretek a megszokott kereteken kívül gondolkodni, a határaimat feszegetni, és társadalmi normákról, morálról való beszélgetéseket provokálni. A párom színész az Izraeli Nemzeti Színházban, ahol többek között a Hamletben is játszik – és több jelenetben hosszasan csókolózik a partnerével, de játszott már transzszexuális prostituáltat is. Mindketten pontosan tudjuk, mit jelentünk egymásnak, és mit jelent nekünk ez a szerelem. Nimrod mellettem ült a film premierjén a tel-avivi Cinematheque-ben, és a bemutatót követő vacsorán nem féltékenységről vagy sértettségről beszélgettünk, hanem a filmről, a forgatókönyvről, a közönség reakciójáról.

Az, hogy a jelenet végül a PornHubon kötött ki, cseppet sem zavart – ugyanezen a pornóoldalon ott figyel Keira Knightley könyvtáras szexjelenete a Vágy és vezeklésből, vagy Jake Gyllenhaal és Heath Ledger összebújása a Túl a barátságon című filmből – de egész pornóoldalak tematikája épül arra, hogy kifotózzák a hollywoodi vagy a független művészfilmek meztelenül mutatkozó szereplőit. Annak pedig külön örülök, hogy a Confess TLV olyanokhoz is eljut, akik talán sosem találkoztak volna vele máshol – azok után, hogy a Marseilles Web Festen elnyerte a zsűri nagydíját, és a legjobb forgatókönyv díját, a kétszeres Oscar-jelölt Julie Delpy pedig épp amerikai adaptációt készít a sorozatból.

Steiner Kristóf

 

Kristóf Joseph Steiner (@whitecityboy) * Instagram photos and videos

33.6k Followers, 7,499 Following, 3,667 Posts – See Instagram photos and videos from Kristóf Joseph Steiner (@whitecityboy)

CC header banner – 2019 júl
Previous post

Transz lány története áll az Egyesült Államokban betiltott könyvek listájának élén

Next post

25 éve alakult meg a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért