Kultúra

Itt a Freddie Mercury életéről szóló film hivatalos előzetese!

A héten került fel YouTube-ra a Bohemian Rhapsody újabb előzetese. A film, amelynek előkészületei már 2010-ben elkezdődtek, az amerikai mozikban november másodikán debütál. Egyrészt a Queen rockegyüttes felemelkedését, másrészt az 1991-ben AIDS-ben elhunyt énekes Freddie Mercury életét mutatja be.

Utóbbi szerepében a Mr. Robotból ismerős Rami Malek lesz látható, aki lenyűgöző átalakítotáson ment át a film kedvéért. A produkcióban felcsendülnek majd olyan örök slágerek, mint az Another One Bites the Dust, a Killer QueenWe Will Rock You és természetesen a Bohemian Rhapsody sem maradhatott ki.

De amíg várunk, addig is nézzük meg az új előzetest!

 

 

Magánéletét Freddie Mercury sohasem osztotta meg szívesen a széles nyilvánossággal. Ezért is lehetnek zavarbaejtőek azok a fényképek, amelyek tavaly májusban kerültek nyilvánosságra. E fotósorozat az ő és utolsó barátja, Jim Hutton mindennapi, olykor intim pillanataiba enged betekintést.

Previous post

Leszbikus pár javára hozott történelmi döntést a bolgár bíróság

Next post

Se te, se ő – Vajon ki elég jó nekem?