Hírek

Isten legnagyobb ajándékaként tekint melegségére az Apple vezérigazgatója

Exkluzív interjút adott a CNN hírcsatornának Tim Cook, az Apple vezérigazgatója négy évvel azután, hogy a Bloomberg Businessweek magazinban nyíltan felvállalta melegségét. „Hadd fogalmazzak világosan: büszke meleg vagyok és ezt az Istentől kapott egyik legnagyszerűbb ajándéknak tartom” – jelentette ki már akkor és véleménye azóta sem változott.

Cikkünk a 2014-es bejelentésről:

https://humenonline.hu/tim-cook-buszke-vagyok-ra-hogy-meleg-vagyok/

A férfi ezúttal Christiane Amanpour műsorában beszélt előbújása okairól és az azóta eltelt időről. Mint elmondta, sokáig önző volt. Bár tudta, hogy pletykálnak róla a háta mögött, eszébe se jutott a nyilvánosság elé lépni melegségével. A változás akkor következett be, amikor már ismeretlen fiataloktól, tinédzserektől kapott levelet, akik tényként kezelték, hogy ő meleg és tőle kértek tanácsot az őket érő otthoni, iskolai és cyber megfélemlítéssel és terrorizálással kapcsolatban.

Tennem kellett értük valamit” – idézi fel indítékát a beszélgetés során, amely magyar idő szerint péntek éjjel 2 órakor kerül adásba. Cook bizonyítani akarta ezeknek a srácoknak, hogy „lehetnek melegek és mindamellett vihetnek végre nagy dolgokat az életben.” Előbújása végül mint vezérigazgató is sokat segített neki. „Megtanultam mit jelent egy kisebbséghez tartozni és ez az érzés olyan szintű empátiát ad, amellyel más kisebbség tagjait is könnyebben megérted.” Az előítélettel teli kommentárok pedig segítettek vastagabb bőrt növeszteni, ami szintén nem haszontalan dolog az ő pozíciójában. Mindezek tudatában, az előbújás óta eltelt négy év után is Isten legnagyobb ajándékának tekinti melegségét.

Cook még hozzátette, sokkoló volt számára, hogy a Fortune 500-ba tartozó cégek vezérigazgatói közül ő volt az első, aki az LMBTQ-közösség tagjaként bújt elő, de örül annak, hogy lépése másoknak is erőt és bátorságot adott egy hasonló lépés megtételéhez.

A magyar eredetű nemzetközi vállalatok vezérigazgatói közül fontos kiemelni Árvai Pétert, aki 2015 februárjában bújt elő és egy 2016-os felmérés szerint a 11. legbefolyásosabb LMBTQ-vezető a világon:

Coming outolt a Prezi vezérigazgatója – Humen Online

Árvai Péter, a Prezi egyik társalapítója a magyar Forbes magazin februári számában megjelent interjúban beszélt először nyíltan melegségéről a magyar sajtóban. Közvetlen környezete előtt nem titkolózott, és a külföldi sajtóban is vállalta szexuális irányultságát, de hazai előbújására csak most került sor. Amikor 2008-ban Somlai-Fischer Szabolccsal és Halácsy Péterrel elindították vállalkozásukat, Árvai akkor nekik is színt …

https://humenonline.hu/arvai-peter-11-legbefolyasosabb-lmbt-vezeto-vilagon/

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin