Hírek

Írország: ezrek vándoroltak haza szavazni a házassági egyenlőség kérdésében

Írországban tegnap – a világon elsőként – népszavazást tartottak a házassági egyenlőségről. Ha a mai számlálás alapján az ‘igen’ szavazatok lesznek többségben – ami jelen állás szerint rendkívül valószínű -, akkor ezentúl a szigetországban is házasságot köthetnek az azonos nemű párok.

hometovote

 

A döntés ellenzői és támogatói is masszív kampányt folytattak az elmúlt hónapokban, és ennek hatására több ezer ember utazott haza, hogy szavazzon. A Twitter tanúsága szerint ők nagyrészt az ‘igen’-nel szavazók: lenti képen egy egész busz öltözött szivárványos zászlókba nekik köszönhetően.

A #hometovote hashtag alatt találtunk olyan posztot is, amikor egy hazautazó fiatalembert az anyukája lepett meg azzal, hogy némileg átalakította fia szobáját.


A részeredmények alapján úgy tűnik, az írek döntő többsége gondolja úgy, hogy szexuális orientációtól függetlenül minden embertársuknak joga van hozzá, hogy nyilvánosan is megerősítsék kapcsolatukat. Leo Varadkar egészségügyi miniszter lelkesen nyilatkozott: „Dublinban nagyon nagy az igenek aránya. Ha lesznek is ‘nem’ szavazatok, akkor mindössze néhány. Történelmi nap ez Írország számára. Most példát mutathatunk a világnak a szabadság és az egyenlőség terén. Számomra ez nem csupán egy népszavazás volt, hanem társadalmi forradalom.”

Enda Kenny miniszterelnök szerint a szavazók magas száma is bizonyítja, hogy az emberek milyen jelentősnek érezték beleszólási jogukat: „Ha a fiatalok szempontjából nézem a dolgot – különösen azokat figyelembe véve, akik egy ‘x’ miatt akár több ezer kilométert utaztak -, akkor mutatkozik meg igazán a kérdés fontossága, és a politika értéke.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin