Kultúra

Indiai nők és istennők a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban – egy magyar kurátor szemével

Amikor megkaptam a feladatot, hogy dolgozzam ki egy Indiáról szóló kiállítás koncepcióját, azonnal tudtam, hogy az ország legnagyobb vallásáról, a hinduizmusról szeretnék mesélni. A vallásról, amiről mindenkinek van egy elképzelése, de tényleges ismerete, netán tapasztalata elég kevés.

Az indiai vallásosság hihetetlenül sokszínű, több ezer évnyi formálódás eredménye, így szinte lehetetlen vállalkozás négy teremben mindent elmondani róla. Ezért egy olyan részletet kellett kiemelnem, amivel a lehető legtöbbet mutathatom meg, de nemcsak erről a hatalmas vallásról, hanem az indiai társadalomról is. Ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert a hinduizmus nemcsak egy vallás, hanem egy társadalmi szerkezet is egyben. A kettő szinte elválaszthatatlan, egymás nélkül nem is értelmezhető. Egy indiai mondás szerint a hinduizmus 330 millió istenséget ismer, amelyek nagy része istennő. Így esett a választásom az isteni nőkre és a hozzájuk tartozó kultuszokra, amelyek segítségével beszélhetek vallástörténetről, művészettörténetről és – mivel ezek az isteni lények nők – az indiai társadalom bizonyos(nőkkel kapcsolatos) sajátosságairól is.

            A hindu istenvilág az indiai társadalom szerkezetének megfelelően rendeződik. Az istenek és istennők ugyanazokat a társadalmi szerepeket veszik magukra, mint földi képmásaik: az istennők között találunk lányokat, feleségeket és anyákat, de éppenséggel szeretőket és harcosokat is. Így egy istennő lehet az Anya, aki az univerzum teremtő energiáját megszemélyesítve alkotja meg Indiát, aki nő képében maga is milliókat táplál, mégis saját gyermekeinek védelmére szorul. Lehet a szépséges Szerető, aki a társadalom elvárásaival mit sem törődve esik szerelembe egy idegen férfival, és életenergiától duzzadó, fedetlen tagjaival ott pózol a templomok falain és szent ábrázolásain. Lehet a Feleség, aki odaadóan szolgálja férjét, követi a száműzetésbe, és akár tűzbe is veti magát ura kedvéért. De lehet ő a Harcos, aki démonokkal küzd meg azért, hogy a világ és benne gyermekei, az emberek fennmaradjanak.

Ezek a szerepek idealizált formában jelennek meg a hindu hitvilág történeteiben, ezért is érdemes megvizsgálni, hogy vajon hogyan valósulnak meg a földi hétköznapokban. Első ránézésre a kép nem túl szívderítő, de óvatosan kell bánni az értékítéletekkel. Innen, Nyugatról, a hinduizmust kívülről nézve sok minden másmilyennek látszik, mint onnan, egy hindu nő szemszögéből. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem beszélhetünk ezekről a dolgokról – épp ellenkezőleg. Mert történeteken és műtárgyakon keresztül sok mindent meg lehet mutatni azokról a vallási és társadalmi szabályokról, amik a nőkre vonatkoznak.

Ott vannak azok az ókori törvénykönyvek, amelyek az örök második helyre pozicionálják a nőt, aki mindig csak a férfihoz képest létezhet: lehet valakinek a lánya, valakinek a felesége, vagy valakinek az anyja, de szuverén személy soha. Vagy ott vannak a házassági szokások, amelyek a lány családjával fizettetik ki az esküvő egész költségét, és még hozományt is tőle várnak. Vagy az a nézet, ami az özvegyet bünteti férje haláláért, aki – ha nincs fia, hogy gondoskodjon róla – vagy koldulva bolyong a társadalomból kitaszítva, vagy dönthet úgy, hogy önként lép férje halotti máglyájára. Mivel nagyon gyorsan válnak rituálisan tisztátalanná, a nők sokszor be sem léphetnek az istennő(k) templomaiba.

Ezzel szemben ott van a másik oldal is: egy anya minden szava parancs, legyen az a saját anyánk vagy a mindenki anyjaként megjelenő politikai vezető. Bizonyos korokban a lányok maguk választottak férjet, a tudós feleségek egyenrangúak voltak tudós férjeikkel, ahogy az istennő is örök párja és elválaszthatatlan fele az istennek. Néha az égi és földi szerepek pedig nem is különböznek annyira: az istennő, aki démonokkal küzd meg, és olyan cselekedeteket hajt végre, amikre a férfi istenek nem képesek, nem is áll olyan távol az egyszerű nőtől, aki a hétköznapok harcait vívja családja és országa fennmaradásáért, a társadalom ésa kultúra továbbéléséért. Néha pedig szinte meg sem lehet őket különböztetni egymástól, mint ahogy a kiállítást záró, Jamini Roy-festményen sem.

Amikor a kiállítás koncepciója két évvel ezelőtt körvonalazódni kezdett, még messze volt a #metookampány – ami Indiába még ma sem ért el –, de már akkor sokan érezték itthon is, hogy fontos beszélni a nők jogait, helyzetét érintő kérdésekről. Mi indiai nőkről és istennőkről mesélünk több száz éves műalkotásokkal, valamint a 21. század felületein és anyagain megjelenő képekkel. India több ezer éves kultúrája erősen tartja magát hagyományos formájában még akkor is, ha a világ másik fele lassan változik, és a nyugati értékrend már erősebb az ország nagyvárosaiban, mint a hagyomány. És nekünk, itt Magyarországon is érdemes megismerkedni egy idegen kultúra szokásaival, hogy a kiállítótér színes falai és még színesebb műtárgyai között mi is elgondolkozhassunk saját környezetünkről, a társadalomban elfoglalt helyünkről és betöltött szerepeinkről.       

Az Isten|Nő. A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiában című kiállítás január 6-ig megtekinthető a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban (1062 Budapest, Andrássy út 103.).

Válóczi Róbert

Previous post

Donald Trump kormánya leállított egy HIV-kutatást

Next post

Ez az idős leszbikus pár álmodni sem mert a házassági egyenlőségről