Kultúra

Imre: egy boldog meleg szerelem 1906-ban, Budapesten

Interjú Bojti Zsolttal, az Imre: Egy emlékirat szerkesztőjével és fordítójával

Júniusban a Napvilág Kiadó gondozásában jelenik meg Edward Prime-Stevenson amerikai zenekritikus könyve, az eredetileg 1906-ban kiadott Imre: Egy emlékirat. A kisregény egy angol férfi, Oswald és a címszereplő magyar katona szerelmét meséli el a 20. század hajnalán a Szent-Istvánhelyre átkeresztelt Budapesten. A magyar vonatkozásai mellett a könyv érdekessége, hogy ez volt az első angol nyelvű regény a témában, amely happy enddel végződött.

Bojti Zsolt, a kötet fordítója és szerkesztője szerelemgyerekként bánt a könyvvel, amelyet éveken át kutatott. Ennek köszönhetően nemcsak egy szerelmi történetet olvashatunk a magyar kiadásban, hanem egy érdekes tudományos-irodalmi elemzést is a korszakról, annak melegirodalmáról és a korabeli tudomány furcsa hozzáállásáról a homoszexualitáshoz, függelékként pedig egy korabeli kritikát, egy novellát és egy igencsak furcsa tesztet. Zsolttal Prime-Stevenson társadalmi céljairól, a könyv jelenben betöltött szerepéről, a korszak furcsa társadalmáról és törvényeiről, a történetbe beleszőtt „tudományosságról”, és persze a két főhős szerelmeinek igencsak különleges árnyalatairól beszélgettünk.

 

 

Amerikai íróról beszélünk, akinek egyébként nem volt idegen terep Budapest.

Prime-Stevenson többször járt Budapesten a század legelején. Erről írtak is egy-egy bekezdést azok a lapok, ahol újságíróként dolgozott. Viszont ami érdekes, hogy amit mi látunk az Imrében Budapestről, az nem a szerző saját tapasztalata; pont ugyanezeket az információkat találjuk meg egy akkor népszerű útikönyvben is. Prime-Stevensonnak elméletileg voltak magyar kapcsolatai is, de erről sajnos nem tudunk sokat. Csupán arról beszélt egy alkalommal, hogy ezek a háború alatt szakadtak meg. De hogy ezek kikkel és milyen természetűek voltak, arról sem tudunk sok mindent. Eléggé rejtőzködő és sejtelmes volt a magánéletével kapcsolatban.

Akkor azt teljesen elfelejthetjük, hogy ő volt a regénybéli Oswald? Vagy azért lehettek neki is hasonló kalandjai?

Neki is voltak romantikus kapcsolatai férfiakkal. Hogy ez testiségben is megnyilvánult-e, azt nem tudjuk. Valószínűleg igen, biztosan nem véletlenül érdekelte ennyire a téma. Az Imrén kívül volt más meleg témájú regénye és írt egy 650 oldalas tudományos ismeretterjesztő monográfiát is a témáról.

Emellett találhatunk életrajzi elemeket az Imrében: Oswald, a harmincas éveiben járó angol úriember több nyelven beszél, azért jön Magyarországra, hogy magyarul tanuljon és bejárja egész Európát. Ezek erős párhuzamok Prime-Stevenson életével.

Amikor olvastam a tudományos bevezetőt, eszembe jutott, hogy 2020-ban a Meseország mindenkié kötettel kapcsolatban is láthattuk, hogy mennyire félnek az emberek attól, hogy mi lesz, ha gyerekek hallanak olyan történeteket, amikben vannak melegek. És még az 1900-as évek derekán is érzékelhető volt a félelem, hogy homoszexuálisokról veszélyes olvasni.

Nemcsak a homoszexuálisoktól féltek, hanem bármilyen írástól, ami a témát taglalja. A cenzúra viszont érdekes módon nem a megjelenést tiltotta. A szövegek megjelenhettek, viszont nem lehetett őket nyilvánosan terjeszteni, mert úgy gondolták, hogy megronthatják az olvasót. Ez nemcsak szépirodalmi szövegekre volt igaz. Az első brit orvostól származó monográfiát a témában, Havelock Ellis Sexual Inversion (Szexuális inverzió, 1897) című könyvét betiltották, miután a kiadó eladott egy álruhás rendőrnek egy példányt.

Így meglehetősen limitált volt az elérhető tudásanyag. Sem az orvosok, sem a civilek, és így maguk a homoszexuális férfiak sem tudtak honnan tájékozódni.

Alapvetően mennyire lehetett kockázatos akkoriban kiadni a regényt? Az azért mond valamit, hogy először álnéven jelent meg…

Nem lehet pontosan megmondani, hogy ki vállalta a kockázatot. Jogi értelemben valószínűleg nem a szerző üthette meg a bokáját. Irodalmi szöveg alapján senkit nem fogtak perbe „szodómia” vagy „súlyos szeméremsértés” vádjában. A terjesztésért pedig a kiadó volt felelős.

De közben Oscar Wilde-nak sem tettek jót a perei során az írásai…

Ez így van, de fontos momentum volt a tárgyalások során, hogy a bíró úgy döntött, hogy bárhogyan is áll hozzá a szövegekhez az esküdtszék, ezt az ítéletnél ne vegyék figyelembe. Tehát nem a szépirodalmi munkássága vagy értelmezése volt a perdöntő, hanem sokkal inkább az egyéb bizonyítékok: a szemtanúk, informátorok és koszos lepedők.

Az eredeti megjelenés idején kezdtek el tudományosan foglalkozni a melegség témájával: megszülettek különböző fogalmak, amelyek aztán a regényben nagyon nagy szerepet is kapnak. Le is írod a bevezetőben, hogy a regény egyik célja, hogy beemelje a köztudatba és tisztázza ezeket a fogalmakat.

A „tudományos” azért erős túlzás. Az első, a „tudományban” igazán elfogadott írás összesen két esettanulmányon alapult. Ezt manapság nem hívnánk tudománynak. A pszichopatológia később kétségkívül felkapta ezeket és egyre többet foglalkozott velük.

A 19. század második felében a németajkú Közép-Európából érkeztek ezek az új szakterminusok és hozzá a leírások. A csak angolul olvasó homoszexuálisok esetében pont az volt a probléma, hogy ez a fajta irodalom nem volt számukra elérhető. A homoszexuális szót már az 1870-80-as években használták írásban, viszont nagyon kis példányszámú, nehezen elérhető kiadványokban. A 1890-es években került be olyan kiadványba, ami vélhetően szélesebb kört is elért, de – ahogy említettem – ezeket sem lehetett terjeszteni sem Nagy-Britanniában, sem az Egyesült Államokban.

Prime-Stevenson valószínűleg jól értelmezte a szerepét a századfordulón. Volt ez a sokféle kifejezés: urning, homoszexuális, szimiliszexuális, uniszexuális, inverz, amik többnyire szinonimákká váltak. Mivel ezek a szavak nem voltak közforgalomban, volt egy szűk keresztmetszet Prime-Stevenson számára: mutathatott egy olyan leírást a férfiszerelemről, ami tényleg egy legitim képet nyújt róla. Az volt a cél, hogy ne legyen patologizálva, kriminalizálva, és ne a sztereotípiákat ismételje meg, amikről az újságokban olvashattak. De akkoriban elég sok sztereotípiával találkozunk az orvosi szövegekben is.

 

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

 

Tisztázzuk, hogy ez nem egy tudományos kötet, hanem egy szép szerelmi történet. Engem abszolút beszippantott, és tűkön ülve vártam, hogy ki, mikor vall szerelmet a másiknak.

Ez egy viszonylag rövid kisregény. Nincsenek benne nagy fordulatok, orgiák, ópiumbarlangok, mint amikkel a Wilde-féle vagy Wilde-nak tulajdonított szövegekben lehet találkozni. Ez egy viszonylag egyszerű történet arról, hogy két férfi véletlenül találkozik, véletlenül van miről beszélniük, és épp ezért nem véletlenül egymásba szeretnek. Megpróbálják felvállalni az érzéseiket – legyen az romantikus vagy szexuális – önmaguk és egymás előtt, és próbálják megfejteni, hogy miként tudnak ezekkel az érzésekkel elhelyezkedni a társadalomban.

Oswald szakmájáról nem tudunk sokat, ő egy utazó, Imréről viszont tudjuk, hogy katona. És egy eléggé férfias szakmában tökéletesen megállja a helyét. Amit kapunk ebben a történetben, az egy nagyon szép apológia arról, hogy milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül a szereplők, még mielőtt egyáltalán találkoznak valakivel és mire megtalálják a helyüket a családban, a munkájukban, Budapesten, Magyarországon, Európában, a világban.

Lehet, hogy nincsenek benne orgiák, mint például a Teleny-ben, de azért 1906-ban az is nagy fordulat, hogy az egyik férfi szerelmet vall a másiknak.

Prime-Stevenson érezte, hogy mekkora a jelentősége annak, hogy megírja az Imrét, annak, hogy hogyan komponálja meg, miről ír pontosan, mi az, amit ki kell hagyni és mi az, amit nem. Hogyan írja le úgy a férfiszerelmet, ami nem kizárólag homoszexuális férfiaknak szól? Pont az az érdekes ebben a regényben, hogy van benne egy kicsit didaktikus, népnevelő jelleg. Feltételezi, hogy az olvasó biztosan azt hallotta, hogy a homoszexuális férfiban van valami nőies, de leírja, hogy nézze meg, hogy Imre ebben a férfias szakmában mennyire megállja a helyét. Ha az Erzsébet téren összefutsz vele, meg nem mondanád róla, hogy homoszexuális. Nagy szükség volt már arra, mind az átlagolvasónak, mind a viszonylag magányos homoszexuális olvasónak, aki nem tudott honnan tájékozódni, hogy kapjon egy olyan szöveget, ami – ha nem is vigasztalja meg őket, mert nem tud megoldást ajánlani, hogy miért bántják állandóan – megmutatja, hogy lehet ennek a történetnek jó végkimenetele.

Valóban, miközben az ember olvassa a regényt és Oswald gondolatait, mindig érzékel egy mentegetőzést, hogy Imre igazi férfi. Lehet, hogy meleg, de tényleg igazi férfi.

A szerző eléggé olvasott volt a témában, több nyelven beszélt. Ő ismerte mindazt, ami nem volt elérhető az átlagolvasó számára és nem angolul íródott. Jól tudott arra reagálni, hogy hiába volt nagy név valaki a szexológiában, nem feltétlenül tudta, hogy a homoszexualitás miként működik a hétköznapokban. Amikor Oswald szabadkozik és szinte elnézést kér azért, hogy ő olyan, amilyen, mind magához, mind az olvasóhoz szól. Azt próbálja elmondani, hogy nem kell feltétlenül hallgatni azokra, akik mindenféleképpen azt akarják kihozni a témából, hogy a homoszexualitás rossz és megrontja az embereket. Azt próbálja bemutatni, hogy ez csak két, testben és lélekben egészséges ember, akik történetesen melegek és szeretik egymást és igenis van jövőjük együtt.

Mintha leginkább attól félnének, hogy csak azért, mert melegek, a férfiasságuk vagy a társadalomban betöltött szerepük csorbul és átsiklanak egy női szerepbe, ami sokkal alulreprezentáltabb volt az akkori társadalomban.

Nem véletlenül. A korszakban a kulcsfontosságú koncepció a homoszexualitással kapcsolatban a szexuális inverzió volt. Azt gondolták, hogy valami biztos megfordult a férfi vita sexualisában és van benne valami nőies. Ez egy lélektani fordulat, de lehet, hogy van valami fizikai manifesztációja is. Mindenféleképpen patologizálni akarták a jelenséget.

Van itt még egy párhuzam. Elhangzik, hogy mindketten próbáltak a tudományos szakkönyvekből, pszichológusok segítségével rájönni, hogy mit jelent az, hogy ők meleg férfiak. A Meleg férfiak, hideg diktatúrák-ban (2015) is sokszor felbukkant, hogy a 1970-80-as években az embereknek el kellett menni a könyvtárba és titokban belenézni egy-egy könyvbe emiatt.

És akkor gondolj bele, hogy a századfordulón nem tudtál besétálni a könyvtárba és nem tudtál kikérni ilyen könyvet. Ezek a szövegek tényleg kézről kézre terjedtek és valószínűleg egy saját példányt az átlagolvasó nem is tudott volna megfizetni, hiszen eléggé drága kiadványok voltak. Akkor honnan tájékozódjanak?

Ekkor kezdtek el kiadni antológiákat a század elején Németországban és Angliában is, így egyfajta irodalmi szöveggyűjtemény írta le, hogy milyen is a férfiszerelem és a homoszexualitás. Abból tudtak leszűrni valamilyen véleményt, hogy ez mennyire fedi az ő valóságukat. Értelemszerűen egy már akkor is többszáz éves szöveg nem feltétlenül tud reflektálni az ő kérdéseikre vagy körülményeikre.

Emellett valamilyen szinten azért terjedt a híre a pszichopatológiának és a különböző botrányoknak is. Például Wilde botránya 1895-től elrettentő példaként szolgált: ez jár neked akkor, ha lebuksz, illetve ha meleg vagy.

Kicsit akár öncélúnak is mondanám a könyvben, hogy mindkét szereplő, Oswald és Imre is elmeséli a saját tragédiáját és azt, hogy mennyire nehéz melegnek lenni.

Nem akarja ez a regény azt mondani, hogy csak egyszerűen besétálsz az Erzsébet térre, megtalálod a nagy szerelmet, és minden szép és jó. Nem akarja azt mondani, hogy ez a két férfi tökéletes és úgy születtek, hogy nekik minden nagyon jó. A regény azt akarja bemutatni, hogy meg kellett tapasztalniuk, hogy a közösségen belül és kívül miként állnak a homoszexualitáshoz, meg kellett tanulniuk elhelyezkedni a közösségen belül és kívül, és konceptualizálni a saját szexualitásukat és érzéseiket.

Elhangzik Oswaldtól olyan gondolat is, hogy a társadalom lehet, hogy nem nézi őt férfinak, de a férfiak közti szerelem a férfiasság csúcsának tekinthető.

Van benne valami: férfiakkal szexel és mégsem érzi veszélyben a saját maszkulinitását. Ma is rengetegszer találkozunk ezzel az érvvel. Ez egy kétélű kard: egyrészt rácáfol a sztereotípiákra, másrészt ezzel egyidőben kirekeszti a femininebb homoszexuálisokat. A mai olvasónak ez fura, nem szép dolog a kirekesztés bármilyen formája.

Azért nem fura: ma is ez folyik.

Ebben teljesen igazad van, és ehhez egészen vegyesen áll mindenki. Meg kell érteni, hogy azon felül, hogy ez egy szép történet és van egy irodalomtörténeti jelentősége, ez a regény mégiscsak egy kortörténeti dokumentum. Tudni kell jól olvasni, tudni kell, hogy mi ennek a regénynek a kontextusa.  Ne lepődjünk meg, ha azzal találkozunk, hogy „mi vagyunk a jóféle melegek” és köpködnek azokra, akik a „rosszféle melegek”. Ettől függetlenül, amit a regény csinált, az egy nagyon bátor lépés és döntés volt.

Ezért is szerencsés, hogy a kötetben van egy nagyon érdekes kérdőív, ami jól megmutatja, hogy akkoriban hogyan is vizsgálták a homoszexuálisokat és a leszbikusokat.

A három közül ez az első függelék. Ezt Prime-Stevenson nagyrészt egy akkor ismert orvos, Magnus Hirschfeld munkájából vette. Prime-Stevenson azt mondta, hogy az Imrét inkább komoly szándékkal, mintsem szórakoztatásképp írta, de én a kérdőívet épp a fordítottja miatt raktam be: nem lehet komolyan venni. Olyan kérdések vannak benne, hogy milyen hatással van ránk a magyar zene, tudunk-e fütyülni, vagy fel tudjuk-e emelni önerőből a nagylábujjunkat. Akkoriban ezek hiteles kérdéseknek számítottak a témában, amelyek többnyire arra próbáltak rávilágítani, hogy van-e valami nőies a kérdőívet kitöltő férfiban, hogy ezáltal megállapítsa, van-e homoszexuális hajlama.

Említetted a magyar zenét. Nemcsak Magyarországon, a fővárosban játszódik a regény, hanem van benne egy magyarságimádat is. Oswaldtól el is hangzik, hogy nem elég, hogy Imre gyönyörű és okos, hanem még magyar is. A korszakban Európa népének az álma egy magyar ember. Mi volt ez a magyarságimádat 1906-ban?

Ez egy disszertációnyi téma. Több oka is van, hogy Prime-Stevenson miért írta bele. Egyrészt személyesen szerette Magyarországot. Másrészt léteznek különböző nézetek, hogy angol anyanyelvű kultúrák miként viszonyultak Magyarországhoz. Jellemző volt a forradalom utáni szimpátia, 1896-ban a millenniumi ünnepségek kapcsán sokat írtak Magyarország kulturális felvirágzásáról, de a Whitechapel gyilkosságok, azaz Hasfelmetsző Jack kapcsán arról is írt egy újságíró, hogy ilyen, vélhetően szexuális indíttatású gyilkosságok csak Magyarország vadonjaiban történhetnek meg. Valahogy ezt szintetizálja Prime-Stevenson: kihasználja, hogy Magyarországról szexuális bűncselekményekre lehet asszociálni, de azt is kihasználja, hogy azért mégis virágzik a kultúra.

Van ennek egy nagyon rövid irodalomtörténeti jelentősége is, ugyanis ezzel reflektál a korábbi meleg tárgyú regényekre. Például Wilde Dorian Gray arcképében a főszereplő cigányzenét hallgat. A Wilde-nak tulajdonított pornográf Teleny-ben a címszereplő egy magyar csárdást játszik és az elbeszélő erre maszturbál. Ez a rész nincs benne Tandori Dezső fordításában. Eric Stenbock novellájában pedig egy magyar vámpír egy magyar csárdással csábítja el fiú szerelmét.

Prime-Stevenson viszont ezt nem szerette. Úgy látta, hogy ezek a történetek megerősítik a nézetet, miszerint az, hogy a magyar zene miként hat a meleg férfiakra, bizonyítja, hogy van bennük valami nőies. Az akkori neurológia úgy gondolta, hogy a nők idegei gyengék, a homoszexuális férfi pedig igazából férfitestbe zárt női lélek, vagy legalábbis a nőiesség valahogy megmutatkozik az anatómiájában. És bizonyos típusú zenék kisütik ezeknek az embereknek az idegeit. Ez a gondoltat nem tetszett Prime-Stevensonnak és ezt akarta megmutatni. Az Imrében a két férfi a zenéről beszél először. És ők nem maszturbálni fognak a zenére, nem próbálják meg kisütni a másik idegeit, rájuk nincs ilyen hatással a zene. Ők igazán férfias, maszkulin homoszexuálisok, és nekik, a két felnőtt, beleegyező férfinak egy intellektuális beszélgetés tárgya a zene. Prime-Stevenson a regényt „pszichológiai románcnak” konceptualizálta: itt nem a testiségről van szó, hanem a két férfi lélektanáról.

A függelékek között van egy könyvkritika, amiben elhangzik a nőgyűlölet kérdése. A szereplők mentegetik magukat, hogy melegek vagyunk, de nem vagyunk nőgyűlölők. Ezt tartották ekkor a meleg férfiakról?

Viszonylag elterjedt nézet volt, hogy az egyén homoszexualitásának egyik első jele, hogy nem foglalkozik nőügyekkel: tehát ha nem a nők, akkor biztosan a férfiak érdeklik. Ez is egy cáfolat erre a sztereotípiára. Oswald itt még csak puhatolózik, hogy Imre homoszexuális-e, de megállapítja, hogy csak azért, mert nem beszél nőkről, még nem nőgyűlölő. Ennek ellenére nehéz megmondani, hogy Prime-Stevenson maga nőgyűlölő volt-e. A függelékek között található Madonnesca című novella sem arról tanúskodik, hogy feltétlenül jó színben szeretné feltüntetni a női lélektant. Voltak cikkei is arról, hogy a nők hogyan használják a nyelvet: szószátyárok és felelőtlenek. Ettől függetlenül nem mondanám feltétlenül nőgyűlölőnek.

 

Forrás: Fortepan / Széman György

 

Akkor térjünk is rá a harmadik függelékre, a Madonnesca című novellára. Miért is került bele?

Amikor olvastam, hogy Imre karaktere visszatér egy novellában, szerettem volna tudni, hogy ez miért történt meg. De erre soha senki nem tért ki. Ez nagyon zavart és szerintem a többi olvasót is zavarná, hogy csak elküldeném őket az internetre, hogy olvassák el a novellát angolul. Ezt megelőzendő úgy gondoltam, hogy érdemes berakni ezt a novellát a kötetbe. Bár Imre csak egy mellékszerepben tér vissza, a visszatérésével egy érdekes képet fest Prime-Stevenson a novella expozíciójában: lehet, hogy Imre a férfiszerelem miatt „bűnös”, de vannak a homoszexualitásnál nagyobb és súlyosabb bűnök is. De nem lövöm le a „poént”.

Mit jelent szerinted most Magyarországon ez a könyv és az, hogy ez megjelenthet? Azon felül, hogy Magyarországnak kicsit ki is jár ez a könyv.

Szeretném azt mondani, hogy ez egy kortörténeti dokumentum és nincsen semmi jelentősége. Ez abból a szempontból igaz, hogy sok minden, amit a regényben látunk, különösen arra a korszakra igaz, és ezért sok minden a mai átlagolvasó számára elveszik a szövegből. Gondolj csak azokra a szavakra, mint az urning és a szimiliszexuális, amiket már nem használunk, de aktívan benne vannak az Imre szókincsében.

De sajnos nem ez a helyzet. Prime-Stevenson azért is írta ezt a regény – és ezt Oswald elmagyarázza a regény előszavában, hogy ezt az emlékiratot azért adják közre Imréről –, hogy ha valaki egyedül van ebben a témában és úgy érzi, hogy mindig csak támadás éri, akkor ennek a „magányos szívnek” talán valamiféle segítséget nyújt ez a történet. És ez még mindig egy olyan üzenet, amire szükség van; ez nem változott.

Egyrészt Prime-Stevensont boldoggá tenné, hogy megjelenik magyarul a regény, másrészt lehet, hogy el is szomorítaná, hogy eltelt 115 év és még mindig érzékenyítésre van szükség ebben a témában.

Szerintem nem lenne meglepve abból a szempontból, hogy a 19. századi sztereotípiák nagy része még mindig velünk élnek. Itt tartunk. És ez szörnyű. Bármivel próbálnak takaródzni, vallással, „morállal”, szomorú, hogy olyan sztereotípiák, amiknek nincsen tényleg semmi értelme, még mindig léteznek. És ezért nem vagy elfogadva, ezért vagy különböző, ezért vagy más, nem olyan, mint ők. És mivel nem vagy olyan, mint ők, ezért nem is érsz annyit, mint ők.

Ez jó lezárás lenne, de megütötte a fülemet a vallás, ami abszolút nem kerül elő a könyvben. Holott abban, hogy a társadalom ne fogadja el a melegeket és az LMBTQ közösséget, nagy szerepe volt az egyháznak is.

Valóban feltűnően kimarad. A homoszexualitás történetével kapcsolatban Prime-Stevenson ezt kifejti az eléggé testes monográfiájában: ezeknek a sztereotípiáknak és megkülönböztetéseknek a megjelenését a kereszténység elterjedésének tulajdonítja. Viszont egyáltalán nem akarja a vallást támadni. Nem akarja azt mondani, hogy ez rossz, vagy ettől el kellene térni, a megkülönböztetést leszámítva. Azt írja, hogyha belegondolunk, hogy mit akar tanítani a kereszténység, az épp az, hogy szeresd és értsd meg embertársadat. Látta a potenciált abban, hogy a vallással is lehet magyarázni, hogy nem szabad bántani azt az embertársadat, aki nem árt senkinek, nem árt a gyerekeidnek, nem árt a munkahelyednek és így tovább. De ebbe nyíltan belemenni 1906-ban eléggé kockázatos lett volna és teljesen más irányba vitte volna el a kisregényt. Nem a vallásról akart szólni. Támadni végképp nem akarta, csak azért, mert vannak, akik fegyverként használják a „hitüket”.

 

 

Edward Prime-Stevenson: Imre: Egy emlékirat (Imre: A Memorandum) Megjelenik nyáron a Napvilág Kiadó gondozásában www.napvilagkiado.eu
 

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

Ez a cikk a Humen Magazin 2021/4. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb