Lifestyle

Íme a férfi aki eddig 50 milliót költött Madonna-kinézetére

Mindenkinek vannak kedvenc énekesei, a meleg férfiak esetében jó eséllyel olyan nőkről van szó, mint Cher, Donna Summer, Kylie Minogue, Lady Gaga és persze az elmaradhatatlan Madonna. Vannak, akiknek Madonna több, mint énekes. A fanatikus rajongók élbolyában egyértelműen ott van a kaliforniai Adam Guerra.

Madonna 3

Adam transzvesztita előadóművész, aki azonban Madonnát már nemcsak a színpadra viszi fel magával, hanem ott van a hétköznapjaiban is. Megjelenésében is rá szeretne hasonlítani. Ennek érdekében már tizennyolc plasztikai beavatkozáson esett át összesen 75 ezer dollár értékben, illetve ruhatárát is „felfrissítette” további százezer dollárért.

Madonna 2

A Madonnává válás eddig átszámítva ötven millió forintjába került Adamnek, aki egy pillanatra sem bánta meg döntését. „Madonna senkiből lett valaki és soha nem törődött azzal, mit mondanak mások. Végül azzá vált, aki mindenki lenni akar” – nyilatkozta a fiatalember.

A magányos harcot Adam is jól ismerheti, hiszen sem családja, sem barátai, sőt, még a pasija sem támogatja az átalakításokat: „Egy férfival akarok járni, nem pedig egy ötvenhat éves nővel.”

Madonna 4

A fiatalemberről jelenleg dokumentumfilm készül.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin