Hírek

Ilyen sem volt még – Orosz bíróság nyilvánította törvénytelennek egy transz nő elbocsátását

Bátran kijelenthetjük, hogy történelmet írt az a transz munkavállaló akinek javára döntöttek egy munkajogi perben Oroszországban.

Anna Grigorjeva 10 éve dolgozott férfiként egy nyomdánál. Megbecsült, jó munkaerőnek számított egészen addig, amíg 2017-ben bejelentette: mostantól nőként határozza meg magát és elkezdi a tranzíciót. Munkaadója ekkor úgy döntött elbocsátja, tekintettel arra, hogy olyan munkakörben volt, amelyet az orosz törvények értelmében kizárólag férfiak tölthetnek be (a törvény 2000-ben lépett hatályba és ennek értelmében 35 iparágban 450 olyan munkakör van, amelyben annak veszélyessége miatt kizárólag férfiak dolgozhatnak).

 

Szivárványzászlók a moszkvai Vörös Téren

 

Ennek ellenére az orosz bíróság úgy döntött, Annának vissza kell adnia munkáját. Emellett régi-új munkaadóját 10 ezer rubel (45 ezer forint) erkölcsi kártérítésre és 1.8 millió rubel (8 millió forint) elmaradt bér megfizetésére kötelezte. „Nagyon fontos precedens” – jelentette ki az ítélethirdetést követően a hölgy ügyvédje, Makszim Olenyicsev. „Most először egy transz személynek sikerült megvédenie a munkához való jogát az orosz bíróság előtt.

Xenia Mihajlova LMBTQ jogi aktivista hozzátette: a tiltott munkakörök listája azért jött létre, hogy védje a nők egészségét, különösen a reprodukciós képességüket, Anna esetében azonban – tekintettel arra, hogy nincs működőképes méhe, petefészke – nincs mit „védeni.” A hölgy bízik abban, hogy a bírósági ítélet bátorságot ad majd az oroszországi transz közösség más tagjainak is kiállni magukért és jogaikért.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin