Hírek

Így alázza meg Egyiptom a melegeket

Emberi jogi szervezetek 2014-es jelentése szerint az egyiptomi melegek számára a tavalyi év volt a legnehezebb az elmúlt tíz esztendő összehasonlításából. A közösség legalább 150 tagját tartóztatták le, vagy kaptak felfüggesztett börtönbüntetést.

Az egyiptomi hatóságok továbbra is előszeretettel használnak egy százötven éve bevett gyakorlatot annak kiderítésére, ki homoszexuális és ki nem az. Az úgynevezett teszt kifejezetten fájdalmas és erőszakos vizsgálatot takar, amely egyébként a világ hetven országában van a mai napig használatban. Mondanunk sem kell, hogy csupa olyan államban, ahol az azonos nemhez vonzódás szodómiának és büntetendőnek számít.

 

Feltételezett melegek várnak kihallgatásukra egy egyiptomi fogdában
Feltételezett melegek várnak kihallgatásukra egy egyiptomi fogdában

Az Igazságügyi Minisztérium szakértői szerint a prosztata és az ánusz vizsgálatával pontos információkat lehet szerezni arról, vajon a vizsgált férfi homoszexuális-e. „Megváltozik az ánusz alakja és az anális közösülés következtében már nem úgy néz ki mint korábban, egyre inkább a női vaginára kezd hasonlítani” – állítják az egyiptomi szakemberek.

Tavaly év végén egy egyiptomi bíróság börtönbüntetésre ítélt egy meleg párt, amiért a Níluson esküvőt szerveztek maguknak, majd az erről készült videó az internetre is felkerült. Az afrikai melegek helyzetéről készített összefoglalónkat ide kattintva olvashatjátok.

Forrás: Independent

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin