Hírek

„Homoszexualitás az állatvilágban” című túrával ünnepli a pride-ot az amszterdami állatkert

Egy holland állatkert rájött, hogyan tudja idén egyszerre szórakoztatóan és tanító jelleggel ünnepelni az amszterdami prideot.

 

 

Az Artis nevű amszterdami állatkert egy órás különleges túrát kínál, amin az állatvilágban előforduló homoszexualitásra fókuszálnak. Ezeket a túrákat a helyi pride hétvégéken, július 28-29-én, valamint augusztus 4-5-én lehet megtekinteni – itt érdemes megemlíteni, hogy augusztus 4-én nem csak a túrát érdemes meglátogatni, hanem magát a felvonulást, a város csatornáin hajózó, világhírű Canal Pride Parade-et is.

A vendégek a túra alatt olyan fajokat figyelhetnek meg, amiknél előfordul a homoszexuális viselkedés, mint például a japán makákók, a flamingók, pingvinek, sőt, a szürke keselyűknél, amik már tojást is keltettek ki közösen. A kezdeményezés rengeteg pozitív visszajelzést kapott a közösségi oldalakon, és egy előadást szerveztek az állatvilágban előforduló homoszexualitásról.

„A természet sokkal árnyaltabb a szexualitást és szexet illetően, mint ahogy azt a legtöbb ember gondolná. Ez az előadás az amszterdami pride alatt különleges lényekről szól, amik se nem hímek, se nem nőstények, állatokról, amik nemet váltanak, vagy amiknek a neme nem a nemi szervétől függ, valamint a homoszexualitásról az állatok között. Mivel a homoszexuális állatok nem szaporodnak, ez a viselkedés egy evolúciós paradoxonnak tűnhet. Mégis 1500 olyan madárfaj és emlős létezik, amik között már láthattunk homoszexuális viselkedést, hímeknél és nőstényeknél is. A homoszexualitás az állatok között nem egy hiba. Sok állatfajnál ez egy része a normális, fajspecifikus magatartásnak a természetben”

– magyarázta az állatkert biológusa, Charlotte Vermeulen.

 

 

Több állatkerti látogató és zoológus is szemtanúja volt már állatok közti homoszexuális viselkedésnek, ezekből többször szalagcímek is lettek a médiában. 2016-ban például egy meleg pingvin pár vált híressé, akik már 10 éve együtt voltak, minden évben közösen új fészkeket építettek és még a tojásokat is együtt keltették ki – ez is mutatja, hogy milyen hosszú távú, szerető kapcsolatban tud élni két állat. Ellentétben például az olyan hím bogarakkal, amiknél egy újabb tanulmány szerint nem homoszexualitásról van szó, amikor két hím párosodik, hanem egyszerűen csak nem tudják megkülönböztetni egymást a nőstényektől.

 

Frits Ábel

 

 

 

 

 

FRA EU post inject banner
Previous post

Harmincezren vettek részt a jeruzsálemi pride-on

Next post

Sosem tudhatod, mi vár rád a következő sarkon – Sétáló utcaszínházak