Kultúra

Homofóbiával és rasszizmussal vádolják a divatcéget

A Perry Ellis nevű cég egyik volt alkalmazottja elmondása szerint kemény beszólásokkal találkozott nap mint nap. A dolog pikantériája, hogy a márka alapítója maga is meleg volt. 

NEW YORK, NY - FEBRUARY 12: A model walks the runway during the Perry Ellis fall 2015 fashion show on February 12, 2015 in New York City. (Photo by Antonio de Moraes Barros Filho/FilmMagic)

A 2015-ös őszi bemutató néhány modellje. Fotó: Antonio de Moraes Barros Filho/FilmMagic

Joseph Cook, aki az Original Penguin nevű kisebb márka vezetője volt – korábban pedig például a Dolce & Gabbanának is dolgozott -, azzal vádolja a Perry Ellis ügyvezető igazgatóját, Oscar Feldenkreis-t, hogy rasszista és homofób kijelentéseket tett, és természetesen ezek az “alapelvek” határozzák meg a márka arculatát is.

perryellis-062008-1425726569

Oscar Feldenkreis

Feldenkreis állítólag azt mondta, hogy a reklámokban nem szerepelhetnek fekete férfiak, sem pedig olyanok, akik “túl buzisan” néznek ki. Hogy pontosan mit értett ezalatt a COO, azt nem tudjuk, de van egy olyan gyanúnk, hogy a feminin férfiakkal van problémája – mindezek után pedig sejthetjük, hogyan állhat a nőkhöz.

Cook ezenkívül azt is elmondta, hogy nemcsak a reklámanyagok kapcsán, de számos más alkalommal is “rendkívül sértő homofób, valamint faji és etnikai alapú gyalázkodást” kellett elviselnie. Ha pedig ez nem lenne elég, állítólag számkódokat alkalmaztak a modellek bőrtónusának rendszerezéséhez, ezzel kiszűrve a nemkívánatos elemeket. Amikor Cook kritikát fogalmazott meg a cég működésével kapcsolatban, kitették a szűrét.

A vállalat sajtóközleményt adott ki, amelyben természetesen minden vádat tagadnak: “A Perry Ellisnél fontosnak tartjuk az esélyegyenlőséget és a pozitív munkahelyi környezet kialakítását. Büszkék vagyunk rá, hogy mi vagyunk az egyik legsokszínűbb vállalat az öltözködési iparágban, és továbbra is őrizzük a Puerto Ricóba és Kubába visszanyúló multikulturális gyökereinket. Kategorikusan elutasítunk minden vádat, amely mindezzel ellentétes.” 

Perry Ellis

Perry Ellis

Perry Ellis, a márka névadó alapítója minden bizonnyal erősen fölháborodna fenti vádakon, ha még élne. A hanyag eleganciát mesteri szinten művelő tervező azonban 1986-ben elhunyt, minden valószínűség szerint egy AIDS-hez köthető betegségben.

 

 

Previous post

Nyálcsorgató - Leo az Instagramról

Next post

Tömeges esküvő Tajpejben