Színes

Homofób politikusokból csinál drag queent egy új Instafiók

Forrás: RuPublicans@Instagram

Zseniális új Instagramfiók jelent meg RuPublicans néven (a RuPaul és a Republicans [republikánusok]) szavak összerántásából). Az Egyesült Államokban egyre több államban terveznek, vagy már fogadtak is el transzfób, illetve drag queen-ellenes törvényeket. A queer közösség tagjai pedig ahol csak tudnak, tiltakoznak ez ellen, így nem meglepő, hogy vizuálisan is beszálltak a csatába.

A március 31-én indított fiók mesterséges intelligencia segítségével gyárt drag queeneket prominens LMBTQ-ellenes politikusok fényképeiből. A végeredmény pedig egyszerűen zseniális.

A fiók üzemeltetője megköszönte az egyre növekvő számú követőinek a támogatást. „A dragművészek örömet szereznek nekem, megnevettetnek, segítettek régi sebeket begyógyítani, és lehetővé tették, hogy szeressem önmagam – és nem én vagyok az egyetlen” – nyilatkozta az Instagramra feltöltött sztorijában.

„A drag nem egyszerűen csak tátikázás a színpadon. Ez művészet, szívvel-lélekkel – és drágáim, tiltakozás is” – folytatta. „Ti hatalmon lévők, akik úgy tálaljátok a hamis narratívákat, mint egy túlfőtt parókát egy drag brunchon, hát jól figyeljetek: itt vagyunk, queerek vagyunk, és nem megyünk sehova…”.

„Szóval, üljetek le, hagyjátok a baromságokat, szerezzetek egy kis pattogatott kukoricát, és készüljetek fel arra, hogy el lesztek kápráztatva. Sőt, jobbat mondok, miért nem vesztek fel egy ruhát és csatlakoztok a forradalomhoz? Mondjátok: Szeretet!”

A drag queenesített politikusok között van például Mike Pence korábbi alelnök is, aki jól ismert LMBTQ-ellenes beszédeiről. Ő a Pence Mama drag queen nevet kapta.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RuPublicans (@rupublicans) által megosztott bejegyzés

De Donald Trump ügyvédje, Rudy Giuliani sem úszta meg az átalakítást:

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RuPublicans (@rupublicans) által megosztott bejegyzés

Így járt Lindsey Graham is, akiről korábban elterjedt, hogy férfiprostituáltakhoz jár – miközben homofób propagandát hirdet. A kommentek a poszt alatt máris reflektálnak erre: „Ugye tudod, hogy legalább kettő tényleg megvan neki ezekből a ruhákból?” – írja az egyik, míg egy másik hozzáteszi: „Miért posztolsz valódi képeket a sok AI-generálta kép között?”

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

RuPublicans (@rupublicans) által megosztott bejegyzés

Kíváncsian várjuk, milyen gyöngyszemek kerülnek fel az oldalra, de őszintén – ezek a férfiak nem érdemlik meg, hogy ilyen jól nézzenek ki drag queenként!

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin