Itthon

Hiába a Kúria ítélete, a rendőrség újra megtiltotta az LMBTQ felvonulást

Miután a Kúria június 11-én úgy ítélte meg, hogy a rendőrség jogszerűtlenül tiltotta meg a négy jogvédő szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért – jogegyenlőségért szervezett felvonulását, a rendőrség ismételten megtiltotta a gyűlés megtartását.

A rendőrség arra hivatkozik, hogy a gyülekezési törvény módosítása után tilos olyan gyűlést tartani, amely sértheti „a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogát”. Csakhogy éppen erről mondta ki legutóbb a Kúria, hogy ezt a rendelkezést, amely a gyermekek védelmére hivatkozva tiltja a homoszexualitás vagy a nemi sokszínűség megjelenítését, megszorítóan kell értelmezni, azaz tiltás csak kivételesen és alaposan megindokolt esetben elfogadható.

A rendőrség a mai tiltó határozatában továbbá ismét azzal érvel, hogy a jogvédő szervezetek rendezvénye valójában maga a Budapest Pride Felvonulás lesz, vagy menet közben pride felvonulássá alakulhat. Csakhogy erről is kimondta korábban a Kúria, hogy tényekkel kell a gyülekezési hatóságnak alátámasztania ezt az indoklását, de nem állnak rendelkezésre ilyen tények. A rendőrség ezen kívül arra is hivatkozott, hogy nem zárható ki, hogy a gyűlés során 18 év alatti személy nem találkozhat a „gyermekvédelmi” törvényben meghatározott magatartással.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin