Életmód

Heteró férfi női ruhában – Ismerkedés a crossdressinggel

Nóra kettős életet él. Felnőtt, dolgozó ember, aki esténként, munka után barátnőjéhez tér haza. Azt azonban barátnője sem tudja, hogy Nóra – eredeti, férfi keresztnevét takarja jótékony homály – rajong mindenért, ami női ruha vagy kiegészítő. És nemcsak élete szerelmén, hanem saját magán is. A crossdressing közel sem csak az LMBTI-közösségben téma. Interjúalanyom élettörténete és küzdelmei adják rá a legkitűnőbb példát. Mindeközben ő is csak egyet akar: fogadják el olyannak, amilyen.

 

 

A saját szavaiddal hogyan foglalnád össze a crossdressinget?
Szeretem szó szerint értelmezni: átöltözés, de még pontosabb a másik nem ruháinak viselése. Bár ma a fogalom inkább a férfiakra vonatkozik, a nőknek jóval könnyebb. Hogy nekünk mikor lesz ilyen egyszerű? Nem tudom. Hogy a modern európai társadalom szemlélete megváltozik-e annyira, hogy a ruha csak ruha legyen, akármilyen is, az még idő kérdése. Most is van pár – bár kevés – bátor férfi, aki nyíltan felvállalja, hogy visel ilyen-olyan női ruhadarabot, de az utca embere egyelőre csodabogárként tekint rájuk. Persze ez csak hazánktól távol fordul elő, a magyar társadalom konzervatívabb, legalábbis az idősebb korosztály mindenképpen.

Melyek voltak az első élményeid? Hogyan fedezted fel a női ruhákhoz való vonzódásodat?
Sok lány próbálgatja az anyja ruháit, és tapasztalatom szerint néha a fiúk is kíváncsiak, milyen lehet anyu cipője – apu ruházata nem izgalmas. Általában ezzel indul a felfedezés. Nem tudom, hány évesen kezdődhetett, tíz éves koromban már biztosan megvolt. Anyámnak volt egy szép, klasszikus fekete magassarkú körömcipője, az nagyon tetszett, és persze gyerekként még a lábam is elég kicsi volt, hogy rám jöjjön. Néha kilopóztam az előszobába, bevittem a szobámba, és az ágy mögött felvettem, így volt a lábamon. Nem tudom, mi fog meg az ilyen cipőkben. A magas sarkuk, vagy hogy a járás kicsit “bizonytalanabb” lesz benne, vagy hogy olyan formásak, nem pedig olyan ormótlanok, mint bármelyik férficipő… Később, mikor már egyedül lehettem otthon suli után, és még senki nem volt otthon, sokat járkáltam bennük a lakásban. Szerettem hallgatni a sarkak kopogását a kövezeten. Harisnyát is vettem hozzá, és lassan éreztem, ez nem lesz elég. Volt, hogy találtam egy szép, piros, gumis derekú szoknyát, és így jutottam el pár éven belül a melltartón át a teljes ruházatig, még mindig gyerekként. Gyűlt tehát a ruha, de még nem saját, és néha már szerettem volna az utcára is kijutni, de arra még sokat kellett várni.

Miután felfedezted a vonzódást, milyen gyakran és hogyan tudtad megélni?
Gyerekként valahogy nem volt meg mindig a vágy, mindig volt valami, ami elterelte a figyelmem és lefoglalt. Falun laktunk, nem városban. Középiskolába felkerültem Pestre, akkor már azért volt kísértés. Életemben először vettem saját cipőt, amit nehéz volt otthon dugdosni. Hamar meg is szabadultam tőle. A crossdresserek egyik jellemzője, hogy vesznek cuccokat, majd bűntudatukban megpróbálnak megtisztulni, mindent kidobni, majd ha újra jön a vágy, minden kezdődik elölről. Velem is volt ilyen sokszor. Középiskolás koromban talán 2-3 cipőt vettem, de egy se maradt meg. Nem voltam izgulós, bementem és levettem a polcról egy 41-es méretű cipőt és kifizettem. Egyetlen egyszer volt, hogy egy eldugott kis boltban elkértem a cipőt és mivel nem voltam biztos benne, mekkora, felpróbáltam az eladónő szeme láttára. Akkor még ez a 41-es méret jó volt rám, pedig férfiben is a 43-as felé jártam. Akkoriban valahogy csak a cipőviselés volt meg… Nagy ritkán. A nagy váltás – mint sok crossdresser életében – akkor jött el, mikor messze kerültem otthonról, egyetemre. A koliban hirtelen visszajött a vágy, látva a sok szépen felöltözött lányt. Lassan elkezdtem venni a ruháimat. Ha hétvégén csönd volt a szobában, átvedlettem. Bár korábban sosem volt barátnőm, itt sikerült becsajozni, és amikor jött a farsang, feldobtam, cseréljünk szerepet – így nő lehettem, de nem a saját ruháimban, így nem is néztem ki olyan jól. Egy évre rá is nő akartam lenni, azt az akkori barátnőm már nem támogatta annyira, meg is lepődött, hogy saját cipőt vettem. Mivel már rég nem vagyunk együtt, nemrég elmondtam neki a titkom. Azt mondta, mindig is sejtette. Pont a cipő miatt. De sosem kérdezett rá. Volt a koliban egy lány, aki segített a sminkkel, vele titokban hétvégi estéken már az utcára is kimentem. A mai napig mindig este, sötétben megyek ki, nincs akkora önbizalmam.

 

 

Manapság mennyire nehéz alkalmat találnod rá, hogy női ruhát hordj?
Mivel dolgozom és a barátnőmmel lakom együtt, nővé változásom elég ritka, évente pár alkalommal van rá lehetőségem, mikor ő nincs otthon. Volt egy időszak, amíg nem lakott velem, akkor munka után minden nap beöltöztem. El is mondtam a lakótársaimnak, hogy nagyobb legyen a “mozgásterem”, de persze így már nem kellett teljesen beöltözni, az is elég volt, ha szoknyát és cipőt viseltem a pólóm mellé. Meg így könnyebb is volt kijárni az utcára esténként. A lakótársaim nagyon liberálisak voltak. Ha most újraélném azokat az éveket, sokkal többször mennék ki az utcára nőként, tán az önbizalmam is nagyobb lenne. A ruhaviselés így most arra korlátozódik a hétköznapokban, hogy például a munkahelyen viselek női cipőt, titokban, az asztal alatt. Van, hogy úgy megyek ki az utcára, hogy nem veszem vissza a zoknim, hanem harisnya van rajtam a férficipőben.

Vannak kedvenc darabjaid? Van olyan, amit rendszeresen is tudsz és szeretsz hordani?
Mint az eddigiekből sejthető, az én kedvenc ruhadarabom a cipő. Nem gondoltam volna, hogy az ízlésem változhat, de megtörtént. Régen csakis a klasszikus körömcipő tetszett, ma már a formás éktalpú is csinos számomra, és már nem az a fontos, hogy 10 centinél magasabb legyen a sarok. A szoknya is nagyon kellemes és kényelmes viselet. Én azt mondom, ha ezt a kettőt engednék a férfiaknak, nem kéne crossdressernek lennem. De mivel nem így van, ha ki akarom élvezni őket, teljesen át kell öltöznöm. A cuccaim persze nem otthon vannak, egy részük a munkahelyemen, az asztal alatt egy dobozban, másik fele egy kedves ismerősnél, akinek nem ismeretlen az LMBT-világ, hiszem a fia is meleg.

Kik tudják rólad, hogy crossdresser vagy? Miért nekik meséltél róla? Nekik miért meséltél róla?
A koliban volt az a lány, aki időnként kikísért. A volt albérletben ott voltak a lakótársak. Aztán évekig senkit nem avattam be a titkomba. Talán azért sem, mert sokáig gondolkodtam, mi is vagyok. Meleg, transzvesztita, transzszexuális, vagy esetleg beteg? Meleg semmiképp, még mindig a nőket szeretem, úgy is, ha épp nőnek vagyok öltözve. A transzvesztita szót sem szeretem, én egy egyszerű, a tömegben eltűnni képes nő szeretnék lenni. Teljesen sosem akartam nővé válni, én ahhoz túl csúnyának tartom magam férfiként is. Beteg sem lehetek, sokat olvastam a témáról, és meglepő, hogy milyen sok ilyen heteró férfi van, aki szeret időnként nővé válni, de senki nem tudja, miért, mi olyan vonzó ebben. Még én sem tudom. Mostanság volt az, hogy több ismerősömnek is elmondtam, milyen vagyok – megértőek voltak. Persze főképp lányoknak mondtam el. Nem tudom, miért, talán szerettem volna kibeszélni, mi van velem, terápiaként, hátha rájövök, merre haladjon tovább az életem. Vagy mert szerettem volna, ha valaki közülük kísérőmmé válik esti sétáimon.

 

Nóra saját fotója

 

Van online közösség, amelynek tagja vagy és ahol rendszeresen tudsz erről beszélni?
Az elmúlt évek alatt létrehoztam egy női profilt Facebookon és Youtube-on, ott próbáltam hasonló érdeklődésű barátokat találni, magyart és külföldit is, több-kevesebb sikerrel. Volt, hogy néha személyesen is találkoztam sorstársaimmal. Van, akinek nem probléma az elfogadás, de sokszor boncolgatjuk, hogyan lehetne elmondani másoknak ezt. De szoktam arról is kérdezgetni őket, hogyan kéne sminkelni, hogyan legyek nőiesebb, hol lehet ezt-azt venni. Engem ezek foglalkoztatnak leginkább. Meg hogy miért vagyunk ilyenek, ők hogy kezdték…

Nóra, mit érzel, amikor női ruhában vagy?
Izgalmat, boldogságot, örömet. És bűntudatot, ha a barátnőm eszembe jut. Ha az utcára kimegyek, akkor néha még egy kis félelmet is, nehogy bajom essen. Nem vagyok még annyira magabiztos kint, egyedül meg főleg nem. Nagyon ritkán van az, hogy sikerül kísérőt szereznem, aki mellett nem kell félnem. Ha a ruha rajtam van, szeretem érezni, hogy más, mint a megszokott. A szoknya kellemes suhogása, a cipők kopogása, egy egyszerű leggings viselése, mind-mind örömet okoz nekem. Igyekszem elvegyülni, beolvadni a környezetbe, nem kitűnni. Hétköznapi ruhákat viselek.

Heteroszexuális, párkapcsolatban élő felnőtt férfi vagy. Látsz rá esélyt, hogy valaha is megoszd ezt a vonzalmat a barátnőddel?
Egyetlen bánatom, hogy a barátnőmnek nem merem elmondani ezt, mert tudom, rögtön elhagyna, és elég bonyolult helyzetben élünk, nem jönne most ki jól. Úgy vagyok vele, hogy ha majd eljön az a pillanat az életünkben, amikor továbblépnénk, akkor megpróbálom elmondani neki. Akkor el tudja majd dönteni, hogy velem folytatja vagy nélkülem. Addig félek. Ha ő – vagy más nő – elfogadna így, a családom már nem lenne akadály. Néha úgy érzem, becsapom őt, hazudok neki. Nem akarom megbántani, mert fontos nekem és sok mindent átéltünk, de már az előtte lévő barátnők előtt sem mertem sosem felvállalni, ki is vagyok. Néha azt hittem, elmúlik ez az egész “hóbort”, de mindig visszajött.

Mi a véleményed, bizonyos fokig egy sorsközösségbe tartozol az LMBT közösséggel?
Mindenképp úgy érzem, hogy egy a sorsom azokkal, akik az LMBT közösségbe tartoznak, még ha egy kicsit más is. De engem ugyanúgy elítélnek, megítélnek, lenéznek, adott esetben bántalmazhatnak is azért, amilyen vagyok. Sajnos egyetlen Pride-on sem vettem még részt, részben a barátnőm miatt. Vajon mit gondolhatna rólam, miért akarnék én kimenni? De egyszer jó lenne nőként végigvonulni, nem kihívóan, hanem támogatólag.

 

 

hirdetés

1 Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post

Szívdöglesztő német suhancok - Louis Hofmann & Jannik Schümann

Next post

Lemondta a pap a heteró esküvőt, mert a menyasszony támogatja az azonos nemű párok házasságát