Kultúra

Hetedjére áll színpadra itthon a világhírű dzsesszénekesnő, Diana Krall

 

Jelentős hatást gyakorol közönségére az ötszörös Grammy-díjas kanadai dzsesszénekes, Diana Krall. A dzsesszzongoristaként és zeneszerzőként egyaránt tevékenykedő Krall varázslatos játékát nemsokára a hazai fanok is élvezhetik, ugyanis május 21-én az ő zenéje tölti majd be a Papp László Budapest Sportarénát.

Diana Krall neve évről évre egyre nagyobb jelentőséggel bír: jelenleg ő az egyetlen dzsesszénekesnő, akinek nyolc albuma debütált a Billboard Jazz Albums toplistájának élén. A Grammy-n kívül is számos zenei díjjal is büszkélkedhet, nem beszélve kilenc arany-, három platina- és hét multi-platinalemezéről.

Az elsöprő sikerig vezető úton több nagy zenész is mentorálta őt. Hogy idáig jutott, azt nemcsak nekik és saját tehetségének, hanem családi hátterének is köszönheti: zenész szülők gyermekeként nőtt fel, édesapja, James Krall dzsesszzongorista volt. Krall már egészen fiatalon, négyéves korában zongorázni tanult, majd a középiskolás években egy dzsesszzenekarban zenélt Brian Stovell nagybőgős vezetése alatt. Tizenöt éves korában szülővárosa, a kanadai Nanaimo éttermeiben lépett fel zongoristaként, majd a Vancouver-i Nemzetközi Dzsessz Fesztivál támogatásával 17 évesen ösztöndíjat nyert a bostoni Berklee Zenei Főiskolára, ahol Ray Santisi, Boston egyik legelismertebb dzsesszzongoristája tanította őt. Tehetségére a híres nagybőgős, Ray Brown, illetve a neves dobos, Jeff Hamilton is felfigyelt. Ők beszélték rá, hogy költözzön Los Angelesbe, ahol Jimmy Rowles zongorista vette a szárnyai alá. Rowles a játék mellett éneklésre biztatta Krallt, aki 1990-ben New Yorkba költözött. A Nagy Almában triót alapított, majd első szólóalbumát ’93-ban adta ki Stepping Out címmel. A lemezt az évek során 16 másik követte, legutolsó albuma 2020-ban jelent meg This Dream of You címmel, amely egyben Bob Dylan azonos című dalának feldolgozása is az amerikai énekes 2009-es Together Through Life című lemezéről.

 

 

Ez a lemez azoknak a stúdiófelvételeknek a gyűjteménye, amelyeket egykori producerével, a hosszú éveken át mellette álló Tommy LiPumával készített annak 2017-es halála előtt. A tucatnyi számot a páros több mint 30 felvételéből választották ki és várhatóan a fővárosi arénában is felcsendülnek majd a Krall számára hatalmas jelentőséggel bíró dallamok – a The New York Times jellemzése szerint – az előadó „ritmikus kifinomultsággal képzett, egyszerre hűvös és fülledt hangján”.

Diana Krall nagyságát nemcsak a The New York Times elismerő kritikája, de az is bizonyítja, hogy idén ő a legesélyesebb a Time magazin által minden évben megválasztott Az év embere titulusra. „Ami Krallt ennyire fontossá teszi, az a benne rejlő temérdek lehetőség, valamint hogy olyan hatással van a közönségére, amihez semmi más nem fogható” – fogalmazott a választási bizottság egy névtelenségbe burkolózó tagja, aki elárulta: jelenleg Diana Krall vezeti a listát Az év embere címre. Az énekesnő mindenkit elfogadásra sarkall, ő maga pedig több queer és meleg személlyel is jó barátságot ápol. Az 58. életévét tavaly novemberben betöltő dzsesszénekesnő 20 évvel ezelőtt Elton John londoni birtokán mondta ki a boldogító igent szerelmének, Elvis Costello brit zenésznek. A férfitól 2006-ban születtek ikrei New Yorkban, név szerint Dexter Henry Lorcan és Frank Harlan James.

Az időközönként az egész világot bejáró, korunk egyik legismertebb, egyedi művészi képességekkel rendelkező előadónője Magyarországon sem először fordul meg: legutóbb a tavalyi Veszprém Feszten aratott sikert, május 21-én pedig hetedik alkalommal lép majd fel Magyarországon. Ha nem szeretnél lemaradni, jegyeket a Live Nation oldalán foglalhatsz a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett eseményre.

JEGYVÁSÁRLÁS

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin