Életmód

Herstory – Julian Eltinge nőimitátor, aki még egy királyt is levett a lábáról

Mióta világ a világ, nőimitátorok mindig is léteztek, csupán a megítélésük változott tértől és időtől függően. Akármilyen konzervatívnak is képzeljük például a 19. század végi Egyesült Államokat vagy Nagy-Britanniát, akadt rá példa, hogy sikeres karriert futott be a színpadi világban egy olyan férfi, aki nőnek öltözve bűvölte el közönségét. E „bűvölés” nagymestere volt Julian Eltinge.

Bár Eltinge az Amerikai Egyesült Államok keleti partján, Massachusetts államban született és nőtt fel, bányamérnök édesapja révén fiatal korától sokat utazott keresztül-kasul az országban. Végül aztán a vadregényes tájairól és végtelen legelőiről nevezetes Montana államban kötött ki, egy Butte nevű, a 19. század végén rohamosan növekvő városban, ahol női ruhákba öltözve rendszeresen fellépett egy bányászok és farmerek által előszeretettel látogatott bárban.

 

Julian Eltinge

 

Julian Eltinge nőimitátorként

 

Ez így ment egészen 1899-ig, Julian 18 éves koráig, amikor édesapja – miután rájött a dologra – alaposan elverte, édesanyja pedig visszaküldte Bostonba, ahol onnantól eladóként dolgozott. A művészetek és a rivaldafény iránti vágyódását azonban nem tudta elfojtani. Spórolt pénzéből tánciskolába járt és úgynevezett vaudeville show-kban lépett fel, ami a kabaré egyik előzménye, és mint zenés színpadi műfaj, az angol music-hall amerikai változata. Az előadás táncból és énekből, pantomimból, dialógusokból, akrobataszámokból, állatidomárok és bűvészek mutatványaiból állt össze. Azonban más nőimitátorokkal ellentétben Eltinge nem karikatúra próbált lenni, hanem az igazi nő megtestesítője. Noha az Egyesült Államokban még Julian tinédzserkorában is több száz vaudeville társulat működött, az 1930-as évekre teljesen eltűntek, átadva helyüket a varietéknek.

A vaudeville mellett az élet aztán nagyobb színpadok felé sodorta: először a bostoni Tremont Színházba. Hogy ide pontosan hogyan és mikor került, arról a források megoszlanak. Egyesek szerint tíz éves korában már fellépett itt különböző női szerepekben, és alakítása olyannyira lenyűgöző volt, hogy a következő évadban már kimondottan rá írt szerepekben játszott. Mások szerint tánciskolai oktatója figyelt fel páratlan képességére, és ő biztatta, hogy tanulmányozza a nők mozgás- és viselkedéskultúráját, és mélyítse el tudását a témában, mert ezzel nagy dolgokra viheti még az életben.

 

 

Akár igaz az anekdota, akár nem, valóban így lett. 23 évesen már a New York-i Broadway-en lépett fel a Mr. Wix of Wickham című musicalben, de mellette hű maradt vaudeville-társulatához is, amelynek plakátjain szimplán Eltinge néven szerepelt – hogy férfiról, vagy nőről van-e szó, azt jótékony homályban hagyta. A műsor során nőnek öltözve táncolt, énekelt, többször kosztümöt is cserélt, majd performansza végén mindig levette a parókát, alaposan meglepve így közönségét, akik túlnyomó többségében abban a hitben voltak, hogy egy biológiai értelemben vett nőt csodálhatnak.

1906-ban a tengerentúlra, Londonba is eljutott. Nemcsak a Palace Színházban, de VII. Eduárd király előtt is fellépett, akitől alakításáért egy fehér bulldogot kapott ajándékba. Karrierje csúcsát 1910-re érte el. Sime Silverman, a Variety szerkesztője kora egyik legkiemelkedőbb előadójának nevezte. 1911-ben aztán önálló show-ba vágott a New York-i Liberty Színházban The Fascinating Widow (A lenyűgöző özvegy) címmel. Az előadásban egy Hal Blake nevű pasast alakított, aki nőnek adja ki magát Mrs. Monte néven. A darab 56 estét ért meg, azonban utána még éveken át futott hatalmas sikerrel szerte az Egyesült Államokban, sőt, ennek apropóján Eltinge-ről még színházat is neveztek el 1912-ben New Yorkban. Az épület ma is áll, egy filmszínház részeként, bár már más névvel: Empire Theater az AMC Filmszínház mellett. Érdekesség, hogy Julian maga soha nem lépett fel a róla elnevezett épületben.

 

Julian Eltinge állítólagos feleségével egy nyaraláson

 

Az Empire Theater napjainkban

 

Az 1910-es évek közepétől egyre több némafilmben (The Crinoline Girl, Cousin Lucy, The Countess Charming) is felbukkant nőimitátorként, székhelyét pedig áttette az ország nyugati partjára, Kaliforniába. Egy időben ő volt az Egyesült Államok legjobban fizetett színésze, ami kényelmes életet biztosított számára és az egyik legpatinásabb kúriát Dél-Kaliforniában.

Míg a színpadon és a kamerák előtt a nőiség páratlan megtestesítője volt, addig a magánéletben mindezt igyekezett túlkompenzálni és minden más férfinál maszkulinabbnak mutatni magát. Fakadt ez egyrészt a korból, amelyben élt, a szerepekből, amelyeket eljátszott, és a pletykákból, amelyek évtizedeken át terjedtek róla: hogy a férfiakhoz vonzódik. Több kollégája is így vélekedett, azonban bizonyítani soha senki nem tudta. Ahogy Ruth Gordon színésznő a New York Times-nak nyilatkozta: „legalább annyira férfi, mint bárki más.” Bizonyíték arra, hogy meleg lett volna, a mai napig nem került napvilágra.

 

 

Karrierje hanyatlását az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság gyorsította fel. Nemcsak a vaudeville show-k tűntek el szép lassan, de a nőimitátorok is sokat veszítettek népszerűségükből. Eltinge és művészete élete utolsó éveiben éjszakai bárokba, füstös mulatókba szorult vissza. A halál szele is a színpadon csapta meg: Billy Rose impresszárió Diamond Horseshoe nevű bárjában lépett fel épp, amikor agyi infarktust kapott. Bár még haza tudták szállítani, felépülnie már nem sikerült, és 10 napra rá, életének 60. évében elhunyt.

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda

 

Previous post

Paródiának tartják, betiltaná két amerikai képviselő a melegek házasságát

Next post

Dudorodó férfiassága miatt néztek tolvajnak egy bevásárlót