KultúraPride

Hazaviszlek – improszínház a Budapest Pride-on

Két nő előttünk lesz szerelmes a Pride-on. Az idei színházi programok között ínyencség a Grund Színház és az Amnesty International közös produkciója, a Hazaviszlek. Az előadás egy kétszereplős, teljesen improvizatív darab Boncsér Sára Luca és Palkovits Nóra játékával. Az előadásról Nórával beszélgettünk.

Szóval a Hazaviszlek egy leszbikus szerelem története?

Is. Meg két nőé együtt és külön-külön.  Ők éppen most randevúztak, azaz tele vannak kérdésekkel, hogy például elég vonzóak-e, hogy biztos megbízhatnak-e a másikban, hogy  lesz-e ma szex?! Néhány randival a hátuk mögött úgy döntenek, tesznek egy nagy lépést egymás felé azzal, hogy felmennek egyikőjük lakására. Innen indulunk. De a történet nem korlátozódik ide. Utazunk velük tovább időben, térben, képzeletben.

0432f8ef379c535e74176a5a2ff38cae

Ez egy improvizált előadás. Mennyi, amit előre tudtok?

Azt tudjuk, hogy valaki hazavisz valakit, és hogy a közös estéjük íve markánsan jelen lesz az előadásban. De hogy ki kit visz haza, kik a karakterek, milyen élethelyzetek és világok vetődnek fel, az ott és akkor derül majd ki. Ahogy játsszuk ezt az előadást, nekünk is izgalmas, hogy milyen lesz a két nő első csókja, hogy a drámai pillanatban tényleg kilép-e az ajtón, hogy az aggodalommal teli péntek esténkbe betoppan-e, mintha mi sem történt volna. Az improvizációban ilyenkor áldás, hogy nem tudjuk a történet végét. Esélyünk van a farmerzsebekben gyöngyszemeket találni, ha ezekkel a kérdésekkel bátran megyünk egy-egy jelenetben.

Ezek szerint több karakter is előjöhet. Mindent ketten játszotok?

Igen. A „duopro”, azaz a kétfős improvizációs színpadi forma lényege, hogy ketten dolgoznak a színpadon. Jó feladat ez nekünk. Más előadásokban, mint a Maestro vagy a Cagematch is gyakran előfordul, hogy több szerepet játszunk, akár egy jeleneten belül is.  Sőt van, hogy mi adjuk egymás hangját, kvázi két szerepet játszva egyszerre, ez nagyon felszabadító. Hozzá kell tenni, hogy ez alkalommal Fodor Dávid – aki szintén a Grund Színház színésze – segíti az előadást fényben és hangban, mondhatjuk, hogy láthatatlan harmadikként.

Kiknek szól az előadás?

Bárkinek. Eddig kétszer játszottuk, egyszer az LMBT Történeti Hónap keretében Budapesten, illetve egyszer a Pécsi Pszichológus Napokon. Mindkét esetben nyitottsággal és érdeklődéssel volt dolgunk. Örömünkre szolgálna, ha a téma iránt csendben kíváncsiskodó, hangosan ódzkodó nézők is betévednének egyszer.

Mi az előadással a célotok?

Kutatni. Kérdezni arról, ami foglalkoztat. A nézőkkel együtt, az ő nevükben magunktól a karaktereken át. Az előadás az Amnesty International és a Grund Színház együttműködésében valósul meg a Pride-on. A három szervezet közös célja közelebb hozni az embereket egymáshoz, nem meghátrálva a vitás pontoktól sem. A Grund nem először vesz részt ilyen típusú együttműködésben, tavasszal például a menekülthelyzet kapcsán játszottuk a Vendég című előadást az Amnesty estjén. És vannak még terveink ezután is.

Az előadás heylszíne és időpontja: Stúdió K Színház, 2016. június 30.
A Facebook-esemény ide kattintva elérhető.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin