Hírek

“Harry herceg mentett meg a homofób támadóktól” – egy brit katona története

James Whartont 2008-ban érte atrocitás a szexualitása miatt, viszont időközben a hadseregen belüli homofóbia ellen folytatott küzdelem szimbólumává vált.

26-JamesWharton-TPeng

Wharton 2003-ban lépett be a Brit Hadseregbe, majd 2013-as távozásakor – ekkorra a királyi testőrség tagja lett – könyvet jelentetett meg tapasztalatairól Out in the Army: My Life as a Gay Soldier címmel. Harry herceggel 2008-ban néhány hónapig együtt szolgáltak, és ekkor történt az ominózus eset, amiről annak kapcsán írt cikket a Huffington Post felkérésére, hogy a királyi család sarja pénteken ugyancsak lezárta katonai szolgálatait.

129904854__422570c

James 2010-ben házasodott össze párjával

A volt testőr a következőképpen írt a történésekről: 

“A legemlékezetesebb pillanat a szolgálatom során persze az volt, amikor a herceg közbelépett, és elküldött a fenébe egy csapat katonát, hogy hagyjanak engem békén. Az egész azzal kezdődött, hogy az egyik este egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz egy másik ezred katonájával a bárban, ahol ittunk.

Másnap reggel egy rakás feldühödött tiszttel kellett szembenéznem, akik szerint én voltam a ludas dologban – ekkor sietett Harry a segítségemre. Amint eljutott hozzá az eset híre, szembeszállt a tisztekkel, és elég egyértelműen a tudtukra adta, hogy megnézhetik magukat, ha tovább problémáznak a szexualitásom miatt. Élénken emlékszem rá, ahogy helyretette a nála sokkal idősebb és tapasztaltabb katonákat, akik behúzott farokkal kullogtak el. Aztán Harry odajött hozzám, és csendesen csak ennyit mondott: többet nem hallasz felőlük.”       

James Wharton visszavonulása óta továbbra is azon dolgozik, hogy a homofóbia eltűnjön a hadsereg soraiból.

 

Previous post

Menorca – a nyugalom oázisa

Next post

Ilyen Ugandában melegként felnőni