Életmód

Háromgyerekes családapa a meleg éjszaka élén

A budapesti Persephone egy queer bulisorozat, amely kéthavi rendszerességgel a Lärm falain belül várja a house és a disco műfaj szerelmeseit. Olyan zenei irányzatokat képviselnek, amelyeknek nagyon szoros kötődése van a meleg szubkultúrához. Mindkét műfaj Amerikából származik, fennmaradásukban döntő szerepet játszottak a társadalomból kirekesztett emberek, a melegek és a színes bőrűek. A 70-es, 80-as évek Amerikája sokak számára barátságtalan hely volt, de ezeken a bulikon nem számított, hogy ki vagy és honnan jöttél, csak az, hogy végre önmagad lehetsz.
Hogy innen hogyan jutottunk el odáig, hogy mára a Sziget nagyszínpadán zenekar helyett DJ ad másfél órás „koncertet”, az maga a történelem, de a műfajban mozgók egyhangúan tisztelettel és megbecsüléssel gondolnak a melegekre.
A Persephone létrehozói Iván Alexandra (Alexandr) és Mihályi Gábor (Klayman); utóbbival beszélgettünk.

 

Mihályi Gábor

 

A legtöbb lemezlovas kifejezetten érdekes biográfiával rendelkezik. Nálad hogyan indult ez a szerelem?

Tudatosan zenével 98-ban kezdtem foglalkozni, ekkor 13 éves voltam. A szikrát egy Love Parade-közvetítés adta, amit a néhai VIVA TV-n sugároztak Berlinből. Teljesen rabul ejtett, ahogy több százezer ember önfeledten táncol az utcán számomra ismeretlen elektronikus zenére. Másnap elballagtam egy lemezkölcsönzőbe, és kivettem egy Love Parade logóval fémjelzett CD-t. Mindeközben az unokatestvérem New Yorkban dolgozott, és a látogatásai alkalmával kaptam tőle pár mix CD-t, trance és house zenéket, Deep Dish-t, stb. Ezeket én rendre bemutattam az iskolarádióban, kevés sikerrel. Az első diszkóélményem 16 éves koromban történt, ekkor már elég jártas voltam az underground zenei világban, így tudatosan ilyen stílusirányzatot kerestem és kötöttem ki a szentendrei Complexben egy DJ Rush bulin.

Jelenleg bakelitről játszol. Mi motivált, hogy dj legyél és így kezdj el zenéket gyűjteni?

Mindig is érdekelt az ütemegyeztetés művészete, így először CD-n tanultam meg mixelni, a Virtual DJ elődjével, az Atomixszel, majd másnap volt szerencsém a legrégebbi Pioneeren gyakorolni, amit harmadnap életem első fellépése követett egy vidéki vadászházban (ahol SanFranciscoBeat előtt zenéltem). Teljesen váratlanul csöppentem az egészbe. Ott megismerkedtem pár hatvani fiatallal, akik el-elhívogattak a pubjukba zenélni, játszottam a Home Club kistermében is, de az első pár év értelemszerűen nem hemzsegett a fellépési lehetőségektől. Mindig is szimpatizáltam a bakelitekkel, majd napra pontosan 2008. 04. 08-án megvettem az első lemezjátszóim. A dj boltból kifelé menet láttam egy plakátot, amelyen az állt, hogy „a lehetetlen valósággá válik” és éreztem, hogy ez valami nagy dolognak a kezdete.

 

 

Sikerült beteljesíteni az álmot? A hobbid a munkád?

Nem egészen, de igazából sosem volt célom, hogy a dj-zésből megéljek. Mindig féltem, hogy a művészet rovására megy, amikor már kenyérre kell a pénz. Ha nincs meg a havi X fellépésed és ki kell fizetned a villanyszámlát, akkor félő, hogy az ember olyan fellépést is bevállal, amit nem venne be a gyomra. Szeretek több lábon állni. A munkám és a család mellett kicsit nehezen, de sikerül időt szakítanom a hobbimra, ami értelemszerűen a zenélés, így jelenleg tökéletes ez a balansz az életemben.

Voltál korábban melegbuliban? Hogy sikerült ebbe belekeveredni?

Prosumer régóta az egyik kedvenc dj-m, a zenéje rengetegszer inspirált az életem során. Tíz évvel ezelőtt miatta utaztam ki Berlinbe, hogy a Berghain/Panorama Barban hallhassam, és miatta kötöttem ki a bécsi Pratersaunában is – utóbbi annyira kemény melegbuli volt, hogy pornófilm ment minden TV-n és kivetítőn. Mindkét buliban előfordult rajtam kívül még jó pár hetero, de többségében félmeztelen vagy harness-es férfiakkal volt tele a tánctér. Számomra is döbbenetes módon ezek életem talán legjobb bulijai voltak, a hangulat és az atmoszféra teljes mértékben a Love Parade-es időket idézte. Amikor tizenévesen néztem a VIVA-s közvetítéseket, mindig elképzeltem, hogy milyen lenne, ha most én is ott lehetnék a kamionok közt. Kiváló zene végtelenül közvetlen és laza emberek társaságában – nem gondoltam volna, hogy ezt egy melegbuliban fogom először testközelben átélni. Hihetetlenül laza volt mindenki, és nagyon el tudták magukat engedni az emberek.

Kerestél Budapesten hasonló bulikat? Volt valaha itthon ennyire pozitív élményben részed?

Kerestem, de nem igazán találtam egy jó ideig. 2017-ben két év után visszaköltöztünk a párommal Londonból. Találtam a neten egy listát új budapesti szervezőcsapatokról, így találtam rá az OMOH-ra, akiknek meghallgattam a mixeit, és igazán felkeltette az érdeklődésem. Tökéletes irányban tükrözték a berlini éjszakákat a zenéjükkel. Ebben az időben a Madách téri központban kéthetente szervezték az OMOH Freunde nevű szerda esti szeánszukat este 8 és éjfél között, így egyik alkalommal munka után úgy döntöttem, megnézem magamnak a csapatot. Vettem egy kávét és beültem a sarokba zenét hallgatni. Kezdetben Szandra zenélt (Alexandr), akit Peti váltott (Menishu). Nagyjából 1,5 óra után hazamentem és azon töprengtem, hogy jó lenne velük egyeztetni, mert igazán megfogott, amit hallottam. Szerettem volna ebben valahogy részt venni, nyilván nem tolakodóan. Nem vagyok meleg és féltem, hogy hülyén veszi ki magát, hogy mit keresek én ott… Szerintem a zenének kell minket összekötnie, és ez így van jól. Nem sokkal később egy véletlen folytán a Lärm kapujában összefutottam Szandrával, akit leszólítottam és közel egy órán át beszélgettünk. Ezt követően látogattam el egy OMOH-s bulira a néhai Corvintető kistermébe, ahol nagyon jól éreztem magam, és innen már adta magát, hogy összehaverkodjunk.

 

 

Így jött létre a Persephone?

Szandra említette, hogy szeretné, ha más zenei irányzatban is ki tudja teljesedni. Az OMOH-n sokszor feszesebb ütemeket kell játszani, de neki van egy house-osabb, diszkósabb, kozmikusabb énje, én pedig a 90-es évek house zenéit játszom, ezen belül is inkább az amerikai vonalat. Az ötlet már 2017-ben megszületett, az első bulit pedig 2018 augusztusában tartottuk – egy véletlen folytán rögtön külföldi előadó társaságában. Ezt követően a Sziget fesztiválos és a berlini fellépést leszámítva mindig volt külföldi fellépőnk. Próbálunk kevésbé ismert, inkább női, queer, színes bőrű stb. vendéget hívni, ezzel is tükrözve azokat az értékeket, amiket képviselni szeretnénk. Eris Drew egy kifejezetten emlékezetes szettet játszott, ő például transznemű. A harmadik bulinkon pedig nem is játszottam, kizárólag női fellépőink voltak – 5 magyar és egy külföldi.

Mit üzennél azoknak, akik még nem jártak nálatok?

Mi azt szeretnénk, hogy a Persephone összekösse az embereket. Legyen egy „safe space”, egy olyan hely, ahol mindenki el tudja engedni és jól tudja érezni magát. És ehhez megfelelő zene szóljon. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz reprodukálni azt az atmoszférát, ahonnan annak idején elindult a stílus, de ez a végső cél. Minél színesebb egy közönség, annál érdekesebb dolgok történhetnek. Mi nem egy meleg, hanem egy queer buli vagyunk.

Molnár Viktor

 

A Humen 2020. februári számában a Persephone másik oszlopos tagjával, Iván Alexandrával (Alexandr) olvashattok egy interjút. Addig is csekkoljátok Klayman Soundcloud oldalát és hallgassatok igényes elektronikus zenéket: soundcloud.com/klayman

 

hirdetés
Previous post

Leszbikus párral reklámozza kávéját a Douwe Egberts

Next post

Egyházi vezetők sürgetik, hogy templomban adhassák össze az azonos nemű párokat