Hírek

Három nap különbséggel szült a leszbikus házaspár

Karina Rincon és Kelly Mesa története több ponton sem mindennapi. A ma Miamiban élő pár Venezuelában ismerte meg egymást, ahol egy iskolába jártak. A diploma megszerzését követően mindketten az Amerikai Egyesült Államokba költöztek, Florida államba és itt is vették fel ismét a kapcsolatot egymással.

Az egész ártatlan barátkozásként indult – korábban mindkettejüknek csak fiúkkal volt párkapcsolata -, ám szerelem lett belőle. “Akárhányszor Kellyt pasikról hallottam beszélni, elfogott a féltékenység. Idővel rájöttem, hogy azért, mert többet érzek iránta puszta barátságnál. Nagyon ideges voltam, fogalmam sem volt, hogyan mondjam el neki, de meg kellett vele osztanom az érzéseimet. Hálistennek, ugyanúgy érzett, mint én” – idézte fel a Metro magazinnak párkapcsolatuk születését Karina.

 

 

Esküvőjükre 2017 őszén került sor, majd hamar elhatározták, hogy szeretnének gyereket vállalni. Több, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinikán is jártak, azonban realizálniuk kellett, hogy azt nem tudják megengedni maguknak. A spermadonor felkutatása önmagában több ezer dolláros költség lett volna.

Így az interneten kezdtek keresgélni. Találtak spermadonort és megfizethető áron házi megtermékenyítő eszközt is. Mivel tudták, hogy orvosi segítség nélkül kisebb az esélye a megtermékenyülésnek, így mindketten tettek egy próbát. Közben Kelly új munkája miatt Kalifornia államba költöztek, a terhességi teszt és a nagy meglepetés már új otthonukban érte őket: mindkét teszt pozitív lett.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The L Vlog (@thelvlog) által megosztott bejegyzés,

 

A kisfiú és a kislány, Leo és Sophie 2019 júliusában, három nap különbséggel jöttek a világra. Anyukáik féltek, hogy egyszerre indul be a szülés, mivel azonban nem így lett, ott voltak egymás mellett a szülőszobában. Sokaktól megkapták, hogy mivel egyszerre voltak terhesek, így biztos egymás idegeire mentek, de elmondásuk szerint erről szó sem volt: “Valójában nagyszerű dolog volt életem szerelmével átesni az egészen, mert pontosan tudta, hogyan érzek.

A kihívás az volt, hogyan férjen el két ekkora pocak egy ágyban, na meg hogy ne egyszerre járjunk pisilni.

 

Previous post

A kormányhivatal eláll a pertől, mégis biztosítja a családi pótlékot a leszbikus anyukának

Next post

Beperelte az államot az esküvői fotós, hogy elutasíthassa az azonos nemű párokat