Hírek

Halálbüntetés Bruneiben az LMBTQ emberekre – Egyre többen csatlakoznak a bojkotthoz

Hivatalosan is bevezették a törvényt Bruneiben, amely szerint mostantól bárki halálra kövezheti a házasságtörőket vagy az LMBTQ-közösség tagjait.

Az országban korábban is illegális és büntetendő volt a homoszexualitás, de nem halálbüntetéssel sújtották a vádlottakat, hanem tízévnyi börtönbüntetéssel. Mostantól azonban bárkit, akit bűnösnek találnak, és bebizonyítják, hogy az LMBTQ-közösség tagja, azt megkövezhetik vagy megkorbácsolhatják. Ez azonban kiterjed a házasságtörőkre, valamint újabb törvényt vezettek be a tolvajokra is, akiknek első alkalommal levágják a jobb kezüket, ha pedig ebből nem tanulnának és másodjára is lopáson kapnák őket, a bal lábuknak is búcsút kell mondaniuk.

 

A brunei szultán a világ második leggazdagabb uralkodója

 

A brutalitást azonban még ennél is magasabb szintre tudták emelni embertársaikkal szemben, mivel ezek a törvények kiterjednek a gyermekekre és a külföldiekre, még akkor is, ha azok nem muszlimok. És bár Brunei-n kívül hatalmas felháborodást váltott ki az új törvények bevezetése, az országon belül senki nem meri kifejezni egyet nem értését.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete kijelentette, hogy mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy véget vessenek a törvénynek, melynek következményeként az emberek napi szintű diszkriminációval fognak szembenézni a szexuális orientációjuk, a nemi identitásuk miatt, hiszen mindenkinek joga van szabadon élni, egyenlő jogokkal és méltósággal.

Brunei-n kívül egyelőre nem sokat tehetnek a törvény megszüntetéséért, de mostanra több ismert személyiség is felemelte a szavát, hogy a maga módján szolgáltasson igazságot azoknak, akikre lesújtanak az új törvények. Így tett George Clooney is, aki elsőként lépett a nyilvánosság elé azzal, hogy bojkottálni fogja a brunei-i szállodaláncot.

„Hadd fessek előre egy képet: Húsz év múlva, téged vagy a gyerekeidet megkérdezik. Igaz, hogy az a pasas, aki azt a sok luxusszállodát irányította, halálra kövezte a melegeket? És te erre azt mondod, majd, hogy igen. De ekkor a következő kérdés az lesz: És te ennek ellenére ott szálltál meg?”

Clooney után a nyíltan meleg énekes, Elton John döntött úgy, nem áll szándékában igénybe venni a Brunei Szultánság szállodáit a jövőben.

„Muszáj felszólalnunk ellenük, ahogyan csak tudunk, mert ez a bánásmód elfogadhatatlan. Ezért döntöttünk úgy a férjemmel, Daviddel, hogy többet nem szállunk meg ezekben a hotelekben. […] Hiszek abban, hogy a szerelem az szerelem, és az, hogy eldönthessük, kit szeressünk, alapvető emberi jogunk. Akárhová megyünk, a férjem és én megérdemeljük, hogy tisztelettel és méltósággal bánjanak velünk – akárcsak minden LMBTQ emberrel a világon.”

Legutóbb Ellen DeGeneres tette közzé Instagram-oldalán a szóban forgó hotelek nevét és helyszínét, arra kérve rajongóit, hogy álljanak ki a brunei-i polgárok mellett és ne látogassák többet a felsorolt szállodákat. Mindezzel elérhetik, hogy kevesebb vendége legyen a szállodáknak, és ezúton kevesebb pénz jusson a brunei-i szultán kezébe. Ezek után csak várnunk kell, mennyire lesz ez befolyással az új törvényre és Brunei polgárainak biztonságára.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Ellen (@theellenshow) on

 

Az alig félmilliós, apró olajmonarchia tulajdonolja a Dorchester Colleciton luxusszálloda-láncot. A kilenc egységet üzemeltető lánchoz tartozik a világ egyik leghíresebb luxusszállodája, a The Beverly Hills Hotel, de Londonban, Párizsban és Milánóban is vannak öt csillagos szállodáik.

Egy ilyen bojkott az okozott presztízsveszteség miatt lehet hatásos, de anyagilag nem ez fogja megroppantani a brunei szultánt, aki a világ egyik leggazdagabb embere, a jelenlegi uralkodók sorában pedig közvetlenül II. Erzsébet angol királynő után a második leggazdagabb koronás fő a világon.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin