Színes

Hagyjuk, hogy Britney tényleg szabad legyen

2012-ben a Los Angeles-i Light of the Angels rendezvényen – fotó: S. Bukley | Depositphotos

 

Britney Spears, megannyi meleg fiú (és férfi) királynője végre felszabadult. De vajon tanulunk-e bármit Britney történetéből?

Ha poprajongó melegként nézzük a világot – és azért rengetegen nézzük így a világot –, az év egyik legnagyobb durranása Britney Spears felszabadulásának kezdete volt. Az énekesnő 13 éve van apja gyámsága alá helyezve. A gyámság kezdetekor még sokan ki voltak békülve a furcsa jogi helyzet gondolatával; az előtte lévő években Britney nem a legjobb formáját mutatta, de az utána lévő átmeneti szünet után az énekesnő látszólag újult erővel tért vissza, még ha egy picit árnyéka is volt régi önmagának. De legalábbis ismerős volt és látszólag boldog. Legalábbis egy ideig így tűnt.

És ez nagy dolog volt. Van egy generáció, akinek Britney valóban a minden volt. Én is ehhez a generációhoz tartozom. Emlékszem, 11 éves voltam, amikor a bátyám megmutatta az MTV-n az akkor debütált …Baby One More Time klipjét, amiben egy elképesztően szép lány énekelt egy elképesztően jó dallamot. Azonnal rajongó lettem. Valahogy tudtam, hogy el fog kezdődni majd ez az időszak; kisgyerekként a bátyámon láttam, hogy mennyire odavolt a zenei magazinokért, nézte az MTV-t és kazettákat hallgatott walkmanen. Szemtanúja voltam annak az időszaknak, mikor egy tinédzser úgy igazán a zene szerelmese lesz. És visszagondolva, abszolút örülök neki, hogy nálam ezt a folyamatot Britney indította el.

 

2005, fotó: S. Bukley | Depositphotos

 

Az első kazimat miatta kaptam meg – egy Bravo Hits válogatás volt, rajta egy …Baby remixszel, amit máig hallgatok Spotify-on, 32 éves fejjel –, majd születésnapomra a Győr Plázában megvettük a Baby… albumot MC-n is és az autóban hallottam először a (You Drive Me) Crazy-t… Majd az őrület nem állt meg. Britney abszolút az életem részévé vált. Rajongva vártam kéthetente csütörtökön a Bravót és minden hónap utolsó péntekjén a Popcornt, egy  mappába gyűjtöttem nagyon precízen a róla szóló cikkeket és a falam tele volt az őt ábrázoló poszterekkel. Köztük egy vastag kartonból készült, az Oops!… I Did It Again albumot promótáló plakáttal, amit apukám szerzett egy lemezboltból. Ultramenő volt. Közben persze szegény szüleim biztosan azt gondolták, hogy szerelmes vagyok egy nőbe…

A rajongás évekig tartott. Britney miatt megtanultam a szüzesség szót, a szilikon szót, a szexi szót és igen, picit megtanultam angolul is… sőt, megtanultam a Stronger székes táncát is a Making of the Video című zseniális MTV-műsorból, amit VHS-en rögzítettem, mert persze hogy volt egy Britney-válogatás videókazim. Lelkes tiniként láthattam az I’m a Slave 4 U kígyós fellépését, amit máig zenetörténelmi momentumnak tartok és láthattam, ahogy az egész világ ezért a gyönyörű lányért, majd gyönyörű nőért rajong. Aztán egy idő után én picit látszólag elfeledkeztem Britney-től. Jöttek új kedvencek, új ikonok, új zenei stílusok… De azért Britney-t fél szemmel mindig figyeltem.

 

Tajvan, Tajpej, 2017 – fotó: ChinaImages | Depositphotos

 

Éppen ezért volt számomra olyan félelmetes átélni Britney vészkorszakát. Úgy nőttem fel, hogy Britney számomra nemcsak kedvenc volt, hanem egy éra lenyomata, ikonja, egy példakép, aki keményen dolgozik és kihasználja a tehetségét. Emlékszem, hogy gimnázium első osztályában mennyit beszéltünk Britney-ről. De ez már nem az a rajongói beszélgetés volt, mint általános suli alsóban, hanem szörnyülködés és ami a legrosszabb: sajnálat. „Láttátok, hogy néz ki?” „Láttátok, hogy leborotválta a fejét?” „Láttátok, hogy mindene kilógott?” És mikor egyik este az interneten láttam a fotókat, amint Britney-t beviszik egy elmegyógyintézetbe, kisírt szemekkel, miután gyerekeivel bezárkózott végső kétségbeesésében egy fürdőszobába (már persze ha így volt), komolyan féltem. Féltem, hogy ez a nő egyszer csak eltűnik. S nem hittem el, hogy nem segít neki senki. Nem hittem el, hogy egy legendának így lehet vége.

Így hát Spears papa feltűnése és az újra összeszedettnek tűnő Britney felemelkedése számomra is megnyugtató volt. A világ picit visszatért a rendes kerékvágásba. Nem mintha Britney olyan fontos tényező lett volna az életemben és a világban, de igenis egy jó tényező volt, amit jó volt megszokni.

Persze hamar feltűnt, hogy valami nincs rendben. Főleg miután – és ez nagy vallomás lesz – titokban megrögzöttként olvastam Britney helyzetéről és arról, hogy a gyámság igazából elég komoly károkat okoz neki és hogy valójában ő már nem más, mint egy rab egy arany kalitkában. Fontos téma lett ez számomra az egyetem éveiben, illetve az első komoly munkahelyemen. Nem azért, mert rajongtam Britney zenéjéért – bár még mindig jó zenét csinált! –, hanem azért, mert nem értettem, hogy történhet ilyen egy emberrel. És kicsit talán azt sem értettem, hogy ez miért nem tűnik fel a világnak. Britney egyre inkább egy robot lett, egyre furcsábban beszélt, látszott rajta, hogy semmi kedve a színpadhoz, semmi beleszólása a saját zenéjébe és mondjuk ki, hogy minden bizonnyal abszolút be volt drogozva egy halom nyugtatóval. A világ ment tovább, Britney pedig egy letűnt hős lett benne, aki egyszerűen már csak ilyen.

 

Britney fellépése az amszterdami Ziggo Dome színpadán, 2011 – fotó: Ben Houdijk | Depositphotos

 

Aztán néhány év múlva egyre többen beszéltek Britney-ről és végre a sajtó is elkezdte egyre több fórumon feltenni a kérdést: normális az, hogy egy majdnem 40 éves nő az apja gyámsága alatt áll, miközben turnézik és albumokat készít, a pénze felett pedig nem ő rendelkezik? Aztán az idő múlásával, és egyre több és több ezzel foglalkozó írással később  Britney és rajongói végre meglátták a fényt az alagút végén. Idén Britney életében először beszélt nyíltan arról, hogy szabadulni akar a fogságból és kevesebb mint húsz perc alatt olyan sérelmeket sorolt fel, amiken az amúgy sok mindent sejtő és kinyomozó rajongók is megdöbbentek. Britney felszabadult. Elkezdett normálisan beszélni, egyedül vezetett autót, a saját dalát énekelte Instagram Stories-ban, végül az apja lemondott a gyámságról, és még a barátja is eljegyezte. Britney, úgy néz ki, győz. És én, aki rajongott ezért az emberért és 13 éven át nézte a gyámság borzalmait, úgy gondolom, hogy ezzel igenis a világ egy picit jobb hely lett.

És közben bennem van a gondolat, hogy mennyire másképp is történhetett volna minden. Máig nem tudjuk Britney összeomlásának hátterét és nem is tartozik ránk. Egy biztos: ez a fiatal nő a húszas évei közepén mélypontra süllyedt, talán a halál árnyékában volt, átment a poklon, majd még ha egy gyámság alatt is, de összeszedte magát. Sokszor tűnt furcsának ebben a 13 évben, de nagyon sokszor tűnt erősnek is. És ilyenkor nagyon-nagyon büszke voltam rá. Mert Britney ilyenkor egy olyan ember volt, aki legyűrte a belső démonjait, túljutott a mentális problémáin és nyertes lett. Jó lett volna, ha Britney lett volna az a személy, aki elkezdi normalizálni a mentális betegségeket, aki elmondja milliónyi fiatalnak, hogy oké, ha szorongsz, oké, ha összedőlnek körülötted a falak, oké, ha úgy érzed megőrülsz… Oké, ha mentális problémáid vannak. Jó lett volna, ha Britney egy erős női idollá vált volna, aki legyőzte a múltját és mindent, ami bántotta és azt mondja a világnak: vállalom, hogy gyenge voltam, de nézzétek, most erős vagyok. Jó lett volna, de nem így történt.

Képek, amiken Britney egy esernyővel veri szét volt férje autóját. Képek, amiken Britney kikészülve ül egy bárban. Képek, amiken Britney épp kopaszra borotválta a saját fejét. Ezek ma nem arról szólnak, hogy vannak mentális problémák, amiket meg lehet oldani, hanem mém alapok. Máig nevetség tárgyai. A 2008-as Britney máig egy poén, ami által a borzalmas lelkiállapota is csak egy vicc. Ez is az apja bűne. És picit a mi bűnünk is. Lehet, hogy mi is megtanulhattunk volna 13 év alatt nem nevetni egy ember nyomorán.

 

A 31. American Music Awards gálán, 2011 – fotó: S. Bukley | Depositphotos

 

Örülök Britney-nek és közben borzalmasan féltem is. Bár több millió ember ünnepli a szabadságát, közben úgy néz ki, rengeteg ember számára lett az a személy, akit nem lehet békén hagyni. Az első szabadságról szóló poszt után a rajongói fórumokon sokan már felvázolták a következő lépéseket: írjon könyvet, vegyen fel egy új albumot ilyen és ilyen irányzattal, és tartson egy ilyen és ilyen turnét. Miután több évnyi várakozás után Britney-t eljegyezte a barátja, tömegével érkeztek a kommentek az örömködő énekesnő posztja alá, hogy jobb, ha köt egy házassági szerződést, mert úgy jár majd, mint korábban. Kedves tanács. Jó tanács. De lehet, hogy 13 év után egyszerűen hagyni kellene örülni ezt a nőt a boldogságának. És persze a többi kommentről se feledkezzünk el. „Azért ez a haj nem a legjobb.” „Azért ez a smink borzalmas.” „Azért lehet, hogy egy másik ruha jobb lenne.”

Több mint tíz éve az egész világ döbbenten nézte végig, ahogy az egykori makulátlan pophercegnő összeomlik. Mindenki szörnyülködött azon, hogy mit tesz a média egy ártatlan lánnyal. Most mindenki haragosan fúj Jamie Spears-re, hogy tönkretette a lánya életét. De a sajtó továbbra is az előnytelen fotókat válogatja ki Britney-ről és a kommentelők továbbra is a legélesebb kritikákat írják meg a foteljükből. Úgy néz ki, a társadalom nem tanul.

Remélem, nem kergetjük újra őrületbe Britney-t. Remélem, hogy Britney története végül tényleg egy erős nőről fog szólni, aki szembeszállt a belső démonjaival, megküzdött a világgal és a végén boldog ember lett. És remélem, hogy picit tanulunk a történetből és megértjük, hogy egy kis megértéssel, nyitottsággal és szeretettel ez egy jobb világ lehetne. Akár egy világsztárról van szó. Akár csak arról, hogy egymással hogyan viselkedünk.

Üdv újra a világban, Britney! Erősebb vagy, mint tegnap.

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

Ez a cikk a Humen Magazin 2021/7. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés