Hírek

Győzelem Szegeden! – Visszatérhetnek az LMBTQ-csoportok az állami közösségi terekbe

Az állami tulajdonú, de EU-s pénzből fenttartott Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. (ÚNK) mind a tizenkilenc megyében működtet közösségi tereket, ahová – elvileg – nyitvatartási időben bárki bemehet, még a civil szervezetek is.

2017 novemberében azonban – a politikai semlegesség megőrzésére hivatkozva – úgy döntött az állami cég, hogy az LMBTQ-szervezetek a továbbiakban nem szervezhetnek összejövetelt vagy közösségi programot a közösségi tereikben. A felsőbb szinteken meghozott döntés elsősorban a Szegedi LMBT Közösségért Csoportot érintette rosszul, mivel ekkorra már jó kapcsolatot alakítottak ki a szegedi közösségi tér vezetőivel, és rendszeresen tartottak ott programokat.

 

A Szegedi LMBT Közösségért sajtótájékoztatója 2017 áprilisában, amelyen a Biztonságos Tér matricákat helyezték ki szegedi épületekre

 

A szegedi és a kecskeméti közösségi terek még a „Biztonságos tér” kampányhoz is csatlakoztak azzal, hogy kiragasztottak egy szivárványszínű matricát – amit néhány hónap múlva a kitiltás másnapján, feltehetőleg szintén felsőbb utasításra) már le is kapartak mindkét városban.

A szegedi szervezet minden követ megmozgatott, hogy visszamehessen. „Sírva hívott fel minket a szegedi koordinátor, hogy ő ezzel nagyon nem ért egyet, de mostantól nem szervezhetünk több programot” – emlékezett vissza Kiss Anna és Tari Ákos, a Szegedi LMBT Közösségért Csoport két tagja. „Még néhány hónapig próbálkoztunk lehetőleg konfliktus nélkül viszszajutni, de semmi hajlandóság nem volt a részükről” – mondják.

A Szegedi LMBT Közösségért Csoport – már az alapvető jogok biztosának állásfoglalásával a kezében – eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, amit az ÚNK megfellebbezett, ám egy évvel a kitiltásuk után a Fővárosi Törvényszék is nekik adott igazat.

A csoport az EBH-s ügyet még maga vitte, a tagság egy része részt vett a tárgyaláson, ám a Fővárosi Törvényszék előtti képviseletet már a Háttér Társaság látta el. Ezt követően a szegedi közösségi tér előtt táblákkal demonstráltak, rendszeresen nyilatkoztak az ügyről a médiában, valamint az aHang portálon egy petíciót is elindítottak annak érdekében, hogy az állami cég ne húzza tovább az időt a fellebbezéssel, és azonnal engedje vissza az érintetteket országszerte.

 

 

Sőt az összes többi LMBTQ-csoportot is hasonló kiállásra bátorították – merthogy a tiltás országszerte érvényben volt: sem Szegeden, sem Kecskeméten, sem a fővárosban, sem pedig a többi tizenhat megyében nem volt lehetőség arra, hogy az LMBTQ-csoportok igénybe vegyék az állami közösségi tereket.

A kitartó küzdelemnek végül meglett az eredménye: másfél év „kihagyás” után újra összegyűlhettnek a szegedi közösségi térben, hogy megvitassák a csoport aktuális ügyeit.

Hotel Sopron footer banner
Previous post

Ausztriában már templomban is egybekelhetnek az azonos nemű párok

Next post

„Nemcsak fogja magát, megszépül és megoldódik az élete, mert ez így önmagában hazugság. Ezért igenis tenni kell valamit”