Gulyás Gergely támogatná a szivárványzászló betiltását a középületeken

„Középületekre én sose tennék ki szivárványos zászlót” – mondta Gulyás Gergely a mai Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy tervezi-e a kormány a szivárványzászlók betiltását a középületeken. A miniszter közölte, hogy a kormány nem tárgyalt ilyen előterjesztést – ezt azonban nem is kell neki, ugyanis ezen a héten már megtette helyette a Mi Hazánk. A szélsőjobboldali párt nevében Novák Előd a héten nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot. Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt válaszolta, ő igennel szavazna a kérdésben.
Novák Előd a benyújtott törvényjavaslat indoklásában sokadik alkalommal mosta össze az LMBTQ embereket a pedofíliával, amiről pedig a Győri Ítélőtábla már tavaly szeptemberben kimondta, hogy elfogadhatatlan. Novák a beadványában azt állítja, hogy a szivárványzászló kitűzése “az állampolgárok többségének meggyőződését, érzületét súlyosan sérti, megbotránkozást vált ki.”
“Az elmúlt években rendszeressé vált, hogy a hivatkozott rendelkezéssel érintett középületek homlokzatára az egyes szexuális- és nemi irányultságú csoportokat összefogó politikai mozgalmakhoz köthető ún. szivárványzászló került elhelyezésre.
A szivárványzászló – a közvélemény által kirívó szeméremsértésekkel, család- és közösségellenességgel azonosított LMBTQP-mozgalom jelképeként – az állampolgárok többségének meggyőződését, érzületét súlyosan sértő módon, megbotránkozást kiváltva, a helyi közakarat ellenében, nagy nyilvánosság előtt került ily módon közszemlére tételre.
A szivárványzászló középületeink homlokzatán a magyar nemzeti lobogó mellett, azzal azonos méretben, mintegy egyenrangúként történő elhelyezése sértő és lealacsonyító módon meggyalázza Magyarország zászlaját, a kiemelt büntetőjogi védelmet élvező nemzeti jelképünket.”
Novák Előd törvényjavaslata azonban nem egy tömeges jelenségre reagál. Magyarországon nem gyakori, hogy középületekre kikerüljön a szivárványzászló, csupán néhány ellenzéki vezetésű önkormányzat szokta kitűzni.