Nagyvilág

Franciaország a legfelsőbb uniós szinteken akar tárgyalni a homofób magyar propagandatörvényről

A pozsonyi Globsec21 konferencián adott interjút a 24.hu-nak Clément Beaune, Franciaország európai ügyekért felelős államtitkára. A lap kérdésére válaszolva a meleg politikus elmondta, hogy az Általános Ügyek Tanácsa, amely az Európai Tanács egyik legfontosabb szerve, jövő héten tárgyalhat a magyar Országgyűlés által tegnap elfogadott homofób propagandatörvényről.

Kifejezetten aggódunk emiatt” – mondta az államtitkár. Hozzátéve, hogy korábban is voltak problémák a magyar jogállam helyzetével, ezt mutatja az is, hogy életbe lépett a hetes cikk szerinti eljárás Magyarország ellen. Az viszont Beaune szerint teljesen új, hogy szándékosan és direktben céloznak egy adott embercsoportot, ebben az esetben az LMBTQ-közösséget.

Mivel az Európai Unió Tanácsának elnökségét 2022 január és június között Franciaország tölti majd be, így kiemelt fontosságú, hogyan vélekednek Magyarországról a nyugat-európai országban. A soros elnökség idején az európai ügyekért felelős államtitkárnak pedig egyébként is kiemelkedő szerepe van.

Beaune szerint két dolgot lehet ilyenkor csinálni. Az egyik a politikai nyomás, amelyet nem érdemes elhanyagolni, mert ahhoz, hogy egy problémával kezdjünk valamit, először nevén kell nevezni és beszélni róla. A másik pedig az, hogy a célba vett embereket közvetlenül támogatják a negatív hatásokkal szemben. Szerinte például arról is érdemes vitatkozni ezek után, hogy nem érdemes-e az uniós jogállami mechanizmus hatáskörét szélesíteni, mert erre a konkrét ügyre például jelenleg nem lehetne alkalmazni.

A francia politikusról idén márciusban annak kapcsán írtunk, hogy szeretett volna ellátogatni az egyik lengyel “LMBT-mentes zónába”, ám oda nem engedték be.

 

Nem engedték be az LMBT-mentes zónába a francia minisztert

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb