Életmód

Food Not Bombs Budapest – Az étel mindig érték

Egy baráti társaságból indult a kezdeményezés, pontosabban két jó cimbora futó ötlete volt – ez egyébként a nemzetközi szervezetre és a budapesti közösség megszervezőire is egyaránt igaz. Eleinte alig pár tíz embernek készítettek ebédet, mára képesek több mint száz főnek is meleg ételt adni.

A Food Not Bombs egy olyan civil kezdeményezés, ahol kidobásra szánt élelmiszerekből készítenek többfogásos ebédet bárki számára. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az eladhatatlan élelmiszereket összegyűjtik a városban szombatonként, majd vasárnap kiválogatják a felhasználható alapanyagokat, meghámozzák, megmossák, felszeletelik őket, és hatalmas kondérokban közösen főznek valami finomat – ami elképesztően kemény munka, hiszen egyre több éhes emberrel találkozhatunk az utcákon.

A cikkben szereplő fiatalok hétről hétre tesznek a közösség jobbításáért, fáradhatatlan munkájuk eredménye pedig a számtalan mosolygó és jóllakott arc Budapest utcáin. Ha eltölt velük pár napot az ember, rájön, hogy sokszor fel sem tudjuk mérni, mennyire szerencsés helyzetben vagyunk. Tudunk meleg ételt enni, tiszta ruhát viselni, puha ágyban aludni, sőt, még ételt pazarolni is van lehetőségünk. Utóbbi ellen azonban lehet tenni, és megfelelő előkészítést követően a nem friss alapanyagokból is mennyei ételeket lehet készíteni – többek között ezt tanulja meg az ember az alatt az idő alatt, amit a Food Not Bombs önkénteseivel tölt.

Mióta csináljátok, hogy indult a budapesti Food Not Bombs?

Legalább tíz éve vagyunk aktívak, eleinte teljesen más felállásban, kevesebben és kevesebbet főztünk. Lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk fejlődni, ezért is csatlakoztunk a nemzetközi kezdeményezéshez, amit Food Not Bombs-ként – röviden FNB – ismerünk. Az eredeti szervezet több mint harminc éve jött létre, C. T. Lawrence Butler alapította sokadmagával. Az elmúlt 35 évben nemcsak Amerikában terjedt el a kezdeményezés, hanem mára világméretű „szervezetről” beszélhetünk.

Mi az üzenete a Food Not Bombs-nak?

Elsősorban arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy miközben az élelmiszerek negyven százaléka a szemetesben végzi, rengeteg ember küzd a megélhetéséért, megszámlálhatatlanul sok ember éhezik világszerte. Magyarországon, így Budapesten sem jobb a helyzet. Mindenkinek joga van enni; ezenkívül pedig a rendkívüli pazarlásra is igyekszünk felhívni az emberek figyelmét.

Mit szeretnétek ezzel elérni?

Mindazok ellenére, hogy Budapesten százaknak biztosítunk étkezést, a Food Not Bombs nem egy jótékonysági szervezet. Inspirálni akarjuk az embereket, hogy egyénileg is bátran tegyenek a társadalmi problémák ellen, olyan, mindenkit érintő gondok ellen, mint az éhezés, a hajléktalanság, vagy a környezetünk féktelen pusztítása. Példát akarunk mutatni, hogyan lehet összefogni, és vezetők nélkül, önkéntesek segítségével hatást elérni a mikrokörnyezetünkben.

Mitől lehet ez a kezdeményezés ilyen népszerű?

Egyrészt mindenképp attól, hogy az emberek egyre inkább látják, mekkora szükség van erre; másrészt bárki megalakíthatja saját kis Food Not Bombs közösségét, akár az osztálytársaival. Nincsenek választott vezetők, vagy parancsok, amiket be kellene tartani; ez a tevékenység nem igényel pénzt, egyszerű elvek mentén megy az egész. Az emberek szeretik jobbá tenni a környezetüket, szeretnek egy közösséghez tartozni, jót adnak és jót kapnak az önkéntesség során. Szerintünk ez lehet a népszerűség oka.

Milyen értékek elvén működik a Food Not Bombs?

Legalapvetőbb értékeink a megosztás, a tisztelet, a békesség, az együttműködés, az emberi méltóság és mindenekelőtt az állandó optimizmus.

Húsételeket is szoktatok készíteni?

Nem, az emberi társadalomban található problémákon túl az állatok helyzetét is szem előtt tartjuk, így ellenezzük kizsákmányolásukat. Ezen felül az állati eredetű élelmiszerek nagyobb eséllyel betegíthetik meg az embereket, így praktikus dolog nem kockáztatni egy esetleges ételfertőzést.

Jelenleg hány Food Not Bombs csoport lehet világszerte?

Legalább 500 ilyen csoport van nemzetközi viszonylatban, viszont ez a szám ezer fölötti is lehet, ha hozzászámoljuk a napjainkban még nem listázott közösségeket és az alkalmi Food Not Bombs akciókat. Jelenleg 60 országban tevékenykednek Food Not Bombs önkéntesek.

Vannak jövőbeli tervek?

Az elmúlt évtizedekben több válságot is megéltünk, sajnos az éhezők és más problémákkal küzdő embertársaink száma nem csökken, így hosszú út áll előttünk és minden civil kezdeményezés előtt; újabb akadályokkal és kihívásokkal kell megbirkózni egy szebb holnap érdekében.

Ha szeretnél te is segíteni, látogasd meg a helyi FNB közösséget, vagy kövesd Facebookon a budapesti srácok oldalát

Ha szeretnél további információkat megtudni erről a kezdeményezésről, látogass el a hivatalos honlapra, ahol azt is megtudhatod, hogyan tudsz saját FNB bandát alapítani: www.foodnotbombs.net

Bernhardt Dániel

Instagram: @jesuisdanielbernhardt

Fotó: Csanádi Gábor

Rainbow party header banner
Previous post

Idén is szabadon vonul a Budapest Pride - nem hagyjuk magunkat bezárni

Next post

Így házasodnak idén az azonos nemű párok a világ körül